Pelenka, Bili

Akarsz festeni? Aha! Ráadtam azt a ruhát, mainek már nem számít, kiterítettem egy tekercs tapétát, meg két szín folyékony temperát. - Anya gyere! Fessünk együtt! - Mit fessek? csigabigát, -Aha! Festettem hát, majd figyeltem, mit karattyol a gyerekem. - Itt az apa csiga, anya csiga, meg a kicsicsiga. festek neki kerítést. festek neki virágot is. - Ez olyan mint egy tulipán. - Aha, tulipán van a kicsi csigának. Ezek után jól elvolt jó darabig, s Laci is eltűnt valamerre. -Hol voltál? olyan csend volt, azt hittem, talán alszol, vagy elmentél.- kérdeztem. Majd rájöttem, hogy azt mondtam, csend volt, pedig Dida végig csacsogott mellettem. Ezt igazán mulatságosnak tartottam. Eszembe jutott, mit mondott nekem a napokban. - Anya, segíts - s hozta a zoknit, hogy húzzuk a baba lábára. - Ez Zsuzska zoknija. Majd, ha Zsuzska kijön anya pocakjából, játszik velem! Adunk rá zoknit!. - magyarázta nekem. Boltban is voltunk, a szükséges élelembeszerzés céljából. Míg én a soromra vártam a hentespultnál, ő a reklámtábla elé állt, és felhangon olvasott: A-b-c-d, e-f- g- így énekelte az angol ábécét, amit a netről megtanult. Sajnos, hiába kerestem, nem találtam olyan videót, amina magyar ábécét éneklik, így a gyerek csak az angolt tudja.

Fürdető karika Fürdető szék Fürdető szivacs Fürdető kesztyű-nehezen száradt ki, ezért higiénikusabbnak tartottuk kézzel mosni a gyereket Szobahinta Babzsák fotel Magasságmérő

Eljutottam abba a szakaszba, amikor már semmi kedvem semmi művészi tevékenységhez. Strapás. Emlékszem, mikor Didával terhes voltam, mennyire felháborított, hogy megkötik a kezem, és hátráltatnak az alkotás útján. Most semmi ilyesmit nem érzek. Igyekszem nem zombiként feküdni egész nap, hanem mozogni minél többet, méghozzá a szabadban (ez elég jól megy), igyekszem a gyerek felfedező vágyát kielégíteni, bár ez utóbbit kissé mérsékelten...és igyekszem olyan étellel ellátni magamat, amit szívesen megeszek. Na, ez nem jön mindig össze, de azért igyekszem. Mindemellett próbálok természetemmel nem összeegyeztethetően kedves maradni a férjemhez. Ezt főleg azért mondom így, mert nehéz egész nap alkalmazkodnom valakihez, pl. Didához, miközben a másik is eszi az energiáimat, és este már egyre kevésbé van türelmem fékezni magam, és törődni a harmadikkal. Ennek ellenére időnként kellemesen elbeszélgetek az urammal altatás után....vagy csak meghallgat? Fene tudja. Néha azért megkérdezem dolgokról. Tegnap megkérdeztem tőle, mi baj lehet velem, amiért nem sikerül eléggé társasági, kommunába tömörülő lénynek lennem, pedig igyekszem. Azt mondta, nyers vagyok. Meg hogy nem tudom elrejteni az érzéseimet. Eléggé lelombozott ezzel, meg is mondtam neki: "De én annyira visszafogom magam! A felét se mutatom meg az indulataimból a többieknek." Nevetett rajtam. "Na látod, az a baj, hogy neked még egy tűrhetően normális szint is erőfeszítésbe kerül."- mondta. Ezek után felmerült bennem, hogyha nem vagyok normális, mit fogok faragni a gyerekeimből? Pedig e téren igazán igyekszem. Az élet bonyolult. A család által felajánlott segítség a baba mellett is emiatt aggaszt leginkább. Mondhatom, hogy nem viselem el, amikor anyósom, anyám, egyéb rokonom ezt meg azt csinálja a lakásban, valójában nem bennük van a hiba. A felajánlott segítségről úgy érzem, ha még egy emberhez alkalmazkodnom kell egész nap, heteken át, hát, abból még botrány lesz. Előbb én fogok kiakadni, aztán meg ők miattam. Nem kívánok összeveszni velük, így bonyolódik a helyzet a két gyerek mellé jól jönne a segítség, és a plusz két ember (baba és nagymama) az intim zónámban párhuzam miatt. Álmaimban a megváltó simulékony, rugalmas, vicces, és nem veszi fel, ha kiakadok. Amolyan Laci kettő. De ez kb. olyan, mint a szőke herceg fehér zsigulin. Talán létezik, talán nem.

Természetesen a kisbaba holmik szükségessége mellett szeretünk azzal kérkedni, hogy majd kicsattanunk az egészségtől, illetve teóriákat gyártani vagy elfogadni azokról a dolgokról, amikről azt halljuk, ettől szépek és egészségesek leszünk. Valójában ami egy nőt még az egészségénél is jobban érdekli, az a tinikorban felfedezett nőissége, a vonzereje. A szépségünk a terhesség alatt is erősen foglalkoztat minket, nőket, bár szeretjük ezt úgy hívni, törődünk magunkkal, odafigyelünk magunkra, hogy minden klappoljon. A piac számos terméket és tanácsot nyújt nekünk, hogy megőrizhessük vonzerőnket. Terheskrémeket csíkok ellen, haskötőket, hogy véletlenül se legyen hasunk szülés után, csinos ruhákat, stb. Óvnak minket a naptól, magas faktorszámú naptejjel, nehogy májfoltosak legyünk, óvnak minket a cukortól, nehogy túlsúlyosak legyünk, és tömik belénk a zöldséget, sőt, olyan cikket is olvastam, ami azt írja, a kismamaösztönösen undorodik a hústól, hogy védje a babáját a rosszul elkészített hús okozta fertőzésektől. Mi van? Kérdeztem ekkor magamban. Természetesen előkerülnek a ph barát intim szappanok, a természetes kozmetikumok is, és rettegünk a szappanunk rákos és bőrirritáló összetevőitől, amit addig illat alapján vettünk meg. Kiválaszthatjuk az egyéniségünknek és ruhatárunknak megfelelő babahordozó eszközt, a babaholmiknak szánt táskák millióival árasztanak el minket. Kismama tornát ajánlanak, kihagyva azt az infót, hogy a hasfaladat a terhesség előrehaladtával már egyszerűen nem tudod használni a törzs és a hasizom közé ékelődött gyerek miatt,, szóval, a torna, amivel elméletileg edzeni kellene a szülésre, épp erre a területre nem jó. Aggódunk amiatt, hogy a párunknak tetszeni fogunk-e szülés után. És mi lesz az önbizalommal, rugalmassággal, és a testünk változásainak elfogadásával? Valamint azzal, hogy a szülés nyomait nem lehet egy nap alatt eltüntetni. (Hiszen ez azért mégsem egy áttivornyázott éjszaka, hanem sorsfordulós esemény!) Néha úgy érzem, a kismama mizéria majdnem olyan szintű hisztériát okoz, mint az öregedés a nők körében. A piac elhiteti velünk, hogy a változás rossz, pedig akár tetszik, akár nem, elkerülhetetlen. Kedves férjeink nem ugyanazt az árut fogják kapni, amit 10 éve megvettek, de álljunk csak meg! Mi sem ugyanarra a portékára vágyunk, mint tíz évvel ezelőtt! Sőt! Azok a szempontok, ami alapján választottunk, javarészt mellékessé válnak, amint a baba kezdeti nehézségeivel szembenézünk. Már nem is olyan romantikus gesztus, ha hoz pár szál virágot, meg egy tábla csokit, sokkal inkább megölnénk érte, és azt gondoljuk, bár inkább elmosogatna, vagy csinálna magának egy rántottát. Meg nekünk is. A jó szerető titulus valahogy elhomályosodik a jó altató titulus mellett. Az esti italozásokkal együtt járó nagy nevettető sokkal szimpatikusabbá válik, ha nem felejti el megitatni és nevetve megetetni a gyereket, ha rábízzuk pár órára. A szexin borostás félisten hirtelen szúrós sündisznóvá változik, és néha jobban örülnénk, ha a "sziklamászó fenegyerek" párunk lenne olyan bevállalós, és segítene a lábunk simává varázslásában, amit a terhesség utolsó három hónapjában már nem igazán látunk, és nem is érünk el. Persze nem azt mondom, hogy legyünk bányarémek, vagy vissza a naturalizmushoz, de azért amellett, hogy odafigyelünk magunkra, igyekezzünk az igazán fontos dolgokra koncentrálni: a változásra, és az ezzel járó igényekre. ( Csak zárójelben megjegyzem, lehet, hogy a gimis tantervbe a szexuális felvilágosító óra mellé családtervezést is kellene tanítani? Bár a gimiben gyakran eltűnődtem rajta, hogyha már 12 évesen is felvilágosítottak minket osztályfőnöki órán (bár addigra a szülők már ezt rég megtették jobb helyeken, megfelelő tálalásban), aztán meg évente ismét, akkor a 16-17 éveseknek még mi újat mondanak a férfi-nő különbségekről, de ez már más téma.)

Szombat: délelőtt alvás, délután vásár. Sehol egy darab lángos, viszont rémesen rossz kínai kaja német szakácsokkal. Vattacukor, palacsinta, céllövölde, Laci profizmusának köszönhetően új bárány a családban, fehér plüssből. Kis szájtátás a ringlispilek előtt. Vasárnap: délelőtt alvás, ebédre törtkrumpli almás-mézes-chilis marhával. Délután strand. Hasábkrumpi kechuppal, szoknyás napsütéssel, este cseresznye evés. Hétfő: Délelőtt vadaspark, otthoni szendviccsel, játszótérrel, fotózkodással, és szarvasetetéssel. Új plüssbárányunk meglátogatta élő társait. Délben ki-ki ette, amit itthon talált. Délután vásár, szájtátással, vattacukorral, stb. :))

Ha volt már egyházi esküvője valakinek, tudja, hogy kötelező a jegyesoktatás. Egy rendesebb pap ad egy listát, amin egy kérdéssorozat van. Ez a lista azt hivatott elősegíteni, hogy megbeszéljék a párok olyan gyakorlatias dolgokról is a véleményüket, amiket esetleg addig a szerelem hevében nem tettek meg. Egy esküvő mindenképpen mérföldkő a párkapcsolatban, és a következő mérföldkő a gyerek születése. Sajnos nem tudok róla, hogy a védőnéni adna egy kérdőívet a pároknak erre az esetre, pedig bizony jól jönne. Annyi információ zúdul a gyereket várókra, hogy a tilalmak és követelmények tengerében bizony elfelejtik megbeszélni, ki milyen szerepet töltsön be, ha meglesz a baba. Rámondják, én anya leszek, te apa, és azt gondolják, ez a része letudva. Pedig nagyon nem. Igaz, hogy terhesen talán már későnek tűnik ilyesmiről beszélni, de még mindig jobb, mint mikor már megvan a baba. A nem megfelelő kommunikáció miatt gyakran az anya nyakába szakad egy csomó feladat mindjárt az elejétől, amikor még a szülést sem heverte ki a teste, és az apa ezt így látja normálisnak. Általában ennek a vége válás, vagy kiábrándulás lesz. Nem feltétlenül azonnal, lehet hogy majd csak 7-8 év múlva telik be a pohár, de a kommunikáció hiánya gyakran vezet ide. Hogy minél kisebbre reduláljuk a veszekedéseket, és a nézeteltéréseket érdemes a gyerek születése előtt, vagy közvetlen utána feltenni egymásnak egy nyugodt órában a következőket, majd a gyerek fejlődése, változása ütemében mindig újra és újra megbeszélni azokat: Mikor fürödjön és mennyit a gyerek? Fürödhetünk-e vele, és ha igen, mikortól? Mikor menjen aludni? Ki fürdessen? Közösen? Apa? Anya? Hogyan altassuk el, mi legyen a rituáléja? Énekeljünk? Mesét olvassunk? Vagy csak búcsúzzunk el tőle? Hol aludjon a gyerek? A saját ágyában? Vagy szabad magunkhoz venni? És ha igen, mennyi idős korig? Mindketten kivegyük-e a részünket a pelenkázásból, etetésből, öltöztetésből, sétáltatásból? Ha igen mikor? Reggel vagy este? Hogy alakuljon ki a közös rend a hétvégéken? Ki mennyi részt vesz ki magának a takarításból? Bevásárlásból? Cuclizzon a gyerek vagy elvből ne? Ihat-e üdítőt, ehet-e édeset? Mikor kóstolhatja meg először az alkoholt? Mikor a fűszeres ételt? Láthat-e minket a gyerek meztelenül, és ha igen, meddig? Ha éjjel felébred, ki menjen be hozzá megvígasztalni? Ki keljen fel hozzá reggel? Ki fektesse le aludni? Felváltva? Vagy csak egyikünk? Mikor jut idő szórakozásra? Hétvégén? Vagy legyen mindenkinek egy szabad estéje? Mikortól lehet ilyen? Mikortól lehetne rábízni valakire, hogy közös, romantikus programon is részt vegyünk? Mikortól mutassuk meg a gyereket a barátoknak? A családnak? Meg szabad-e nekik fogni? Puszilni? Ki vigye orvoshoz, ha kell (oltás, megfázás, baleset), közösen? Vagy egyedül? Mennyi időre merjük a párunkra bízni a gyerekünket? Semennyire? Fél órára? Két napra? Ő mennyit merne bevállalni? Mennyire merjük a szüleinkre, barátainkra bízni? Vigyük-e bölcsödébe, vagy várjunk az óvodáig? Milyen programokon vegyen részt? Mi fontos nekünk? Hogy sportos legyen? Hogy művelt legyen? Hogy matekzseni legyen? Járjon úszni, vagy táncolni, vagy kreatívkodni? Milyen ruhába öltöztessük? Ami épp a kezünkbe kerül, vagy legyen szoknyás kislány? Minden ruhája játszós ruha, vagy van különbség? Hogyan teljenek az ünnepek? Hogy teljen a nyaralás? Hirtelen ezek jutottak az eszembe, amik bennünk felmerültek friss anyuka és apukaként. természetesen leírhatnám, mi mire jutottunk, de biztos vagyok benne, hogy minden családnak eltérőek az igényeik, az értékrendjük, ezért csak a kérdéseket adom oda, a válaszokat beszélje meg mindenki a párjával. Mi rengeteg embert megkérdeztünk, különösen az altatásról volt rengeteg kérdésünk, főleg azért, mert többen mondták, az újszülött nem fárad el este 10-ig, de mikor ehhez próbáltunk igazodni, teljesen kipurcantunk, semmi időnk nem maradt leülni és pihenni, így egy hét után kijelöltünk egy korábbi időpontot. A spanyoloknál viszont természetes, hogy a gyerek is addig van ébren, ameddig a szülők.

A legbátrabb, legmagabiztosabb kismama is tele van kételyekkel, és rettegéssel, mikor egyre csak közeledik, hétről hétre az időpont, mikor a kis lény kipottyan, és nem megy el soha, csak ha már megöregszünk.

Arra gondoltam, igyekszem leírni minél teljeskörűbben a felmerülő kérdéseket, amik egy részét a saját női aggodalmaink gerjesztenek, egy részét pedig az az újonnan szerzett tudásanyag, ami amúgyis hormonoktól felzaklatott állapotunkban ér minket. Sajnos ez a  lista olyan hosszú, hogy rájöttem, gyakorlatilag képtelen vagyok a feladatra.

Gyakran érezhetjük úgy, hogy a tudatlanságunk káros, hiszen nem tudjuk, nem sejthetjük, hogy mi fog történni, így igyekszünk minél felkészültebbek lenni. - megjegyzem, hiába valóan, de erre természetesen csak szülés után jövünk rá.

Gyakran azonban a tudás még károsabb. Elolvassuk a neten és könyvesboltban felhalmozott anyagokat, és retteghetünk olyan dolgoktól, mint: elektroszmog, mindennapi étkezés, testedzés, kilók, babaszoba berendezése, stb.

Általában az újságok (szerintem nagyon felháborítóan) kész tényeket tálalnak elénk.Ha nem így teszesz gyermekeddel, más mód nincsen, s hülyegyereked leend. Sugalják a cikkek.

Szívesen mondanám, hogy tegyük félre a nyomtatott irodalmat, és hallgassunk anyáinkra, de hoppá. Anyáink, rokonaink már csak homályos, rózsaszín emlékeket őrizgetnek a babavárásról, szülésről, nevelésről, egy olyan korból, ahol még kevésbé fejlett orvosi ellátás mellett hozták világra csemetéiket, mindennek ellenére természetesen ők aztán felelősség nélkül állítják, mindenre, de mindenre percre pontosan emlékeznek! Érzékeny idegeinket sokkolják téves, vagy félinformációkkal, győzködve, hogy ez a tuti módszer. Kéretlen tanácsaikat meghallgatva meg lehet kérdezni tőlük, mit ettek április 12-én este 7 órakor, ha olyan jól emlékeznek mindenre.

A nőgyógyászunk kizárólag a vaginánkra koncentrál, és a bennünk hordozott test méreteire,a gyerekorvosok csak akkor látnak minket szívesen, ha beteg a gyerek, a védőnők gyakran tankönyvekből idézgetnek (főleg a fiatalabbja), a fiatal anyukák csak saját gyermekükkel megélt tapasztalataikat mondhatják el.

Mit tehetünk hát, kétségbe esett szülőként? Kiválasztunk egy "példaképet", egy jobbkezet (nem balhorgot), akihez esetleg rohanhatunk a kérdéseinkkel.

Megnyugszunk. Mély levegőt veszünk, tűrünk, és elhisszük, hogy gyermekünk, akárcsak sok millió másik, ez is meg fog születni, és fel fog nőni. Ez az élet rendje. Minden racionalitáson túlmenően, valójában minden magától elrendeződik.

A gyerekek fel tudnak nőni gyolcson, háton, földbe ásva más országokban, kibírnak boszorkányos praktikákat, mint tésztagyúrás, gyertyaégetés, lábnál fogva lógatás, miért is stresszelnénk magunkat azon, hogy mindene meglegyen a gyereknek?

Esetleg elő fog fordulni, hogy sír, és nincs otthon gyógyszer rá? Mert nehezebb megfürdetni lavórban a földön, mint kisbabatartó műanyag kádban? Mert esetleg minden ruháját összekakált, és a saját pulóverünkbe kell csavarni néha, míg apuka hajszárítóval szárítja a kimosott kisruhát? Mert nincs egy játék amit a kezébe nyomhatunk, elhitetve magunkkal, hogy szüksége van rá, mikor még az alap tárgyakat sem ismeri, amik körülveszik?

Mindez mellékes. Ezen félelmünk csupán civilizációs, marketingreklámok által gerjesztett betegség.

Az ilyen sztorik amúgy is később vidám beszédtémákká válnak.

A legfontosabb kérdések azok, hogy meg tudja-e beszélni a fecskepár (aktuálisan mi, szülők), hogy a felmerülő problémákat közösen, a felelősséget nem a másikra dobálva, hogyan oldjuk meg.

Rengeteg cikk beszél arról, mi kell a mamaának, és a babának a fogantatás pillanatától, de arról nagyon kevés szó esik, hogy mi marad a lelkünkből? Mi marad a párkapcsolatunkból?

Mérlegre kell tennünk ezeket is, sőt leginkább ezeket. Beszélni kell róla.

Minden gyerekkori mese ellenére, a babavárás, és babanevelés nem öröm, az mindig csak a felelősségtől mentes másiknak öröm. Leginkább nehézségekkel jár. Túl tudja-e tenni magát egy nő azon, hogy 20 kilóval több? Hogy előbb feszül, majd lötyög a hasa hónapokig? Hogy szülés után vagy úgy érzi magát, mintha felkészülés nélkül átvett volna egy tejtől csöpögő tehenészetet, vagy úgy, hogy száraz, koplalásra termett sivatag? Hogy női bája, mellyel eddig csábított, veszít fényéből és fontosságából? Csak egy módja van a megoldásnak, minderről beszélni kell a kiválasztott apával, és nem úgy, hogy rázúdítjuk panaszáradatunkat, hanem meg kell tőle kérdezni, mit érez, hiszen minden gondunk ellenére, ő is ember maradt, még ha ezt néha nehezen vesszük figyelembe, akkor is.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy tudatosítsuk magunkban, a kisbaba akármilyen kicsi, ugyanannyi helyet fog elfoglalni életünkben és lakterünkben, mintha hozzánk költözött volna egy felnőtt.

Ha ezekkel tisztában vagyunk, már olyan nagy baj nem lehet.

Délután melegen omlott mindenre a nyári levegő párája, és közben az eső megállíthatatlanul morajlott, folyamatosan öntözve a környék növényeit. Kinyitottam a teraszajtót, hogy kapcsolatunk legyen a külvilággal anélkül, hogy nedvesebbek lennénk a kelleténél, s csakhamar a terasz csengő magas hangon dúdolgatni kezdett.

Az ajtón beszűrődő hangok vidám hangulatot festettek a fáradt délután unalmas színeibe.

"Elhordom a kavicsokat, hümmümhüm, elhordoma  kavicsot, tamtamtam, hihihi"

A szöveg egyszerű, a dallam fülbemászó, a zenei aláfestés apró kis csoszogásokból és kuncogásokból állt. A körülbelül tíz perces koncert végén kicsi fej tűnt fel az ajtóvan, és Dida elrikkantotta magát: "Énekeltem a kavicsoknak!"

Az előadást siker koronázta, így a művésznő elégedetten újra eltűnt, kilépett az erkélyre, és ráadást énekelt.

Valahol nem messze, egy másik teraszról, halkan beszűrődtek egy operett szoprán hangjai.

Monteszori féle pedagógiai módszereket ellesve, letettem egy tál lencsét, és egy tál hámozott napraforgómagot a szőnyegre, valamint egy üres tálat, benne különböző mérő-, merő-, és evőkanalakkal.

Aztán vártam mi fog történni. Még nem voltam benne biztos, hogy mit vonzok be vele, verebeket, hangyákat, vagy gyereket. A kísérlet következményei ismeretlenek voltak.

A reklám szerint ezzel elérhetem, hogy gyermekem finom motorikája fejlődjön, ügyesebben egyen, és a lencsék, egyéb magok egyik tálból a másikba vándoroljanak, ezzel szoktatva a gyermeket a rendre.

A kísérlet felkeltette a kívánt érdeklődést, a végeredmény azonban öngól volt.

Fél órával később a magok egyenletesen beleolvadtak a 220x300 méteres sötétzöld szőnyeg mintájába. Tengerparti homokot és tai masszázst megszégyenítő módon maszírozták az egész család talpát másnap estig.

Másnap este viszont engem fejlesztett az új játék, ugyanis reggel kicsi gyermek jött hozzánk, szívesen elkerültem volna minden lehetséges okot, ami fulladás veszélyével járhatott.

Hogy összekössem a kényszerű hamupipiőkésdit valami kellemessel, cseteltem egy barátnőmmel, aki éppen szerelmének korai virágzó fázisában volt.

Míg én szidtam a lencsét, és tenyérrel söprögettem egy órán át, ő azon lamentált, mikor mit tegyen meg a délceg királyfival, és különben is, megkapja-e a kellő hercegkisasszonyi bánásmódot tőle, vagy sem.

"Nesze neked hercegkisasszony, fehérlovas királyfit váró Csipkerózsika, gyere el hozzám és válogass lencsét, nagyon relaxáló. Lehet közben filozofálni, amennyit csak akarsz. "

Mondtam neki, lassan, de fokozatosan türelmemet veszítve, mivel az ő problémája eléggé eltért a én aktuáláis problmámtól.

Hogy a kölköt fejlesztettem-e, mai napig nem tudom, de hogy engem fejlesztett a kísérlet az biztos. Önuralmat tanultam, és némi öniróniát.

Megkaptam plussztanulságnak a mondatot: "Néha kicsit túlnézhetnél a saját világodon is!"

 

Ma reggel átestem a kötelező vércukorteszten.

Otthon is kötelező, és itt is. Így szűrik ki a terhességi diabéteszt, amit nem mindig vesznek észre másképp, hiszen a kismama amúgy is produkálja a diabétesz tüneteit,napról napra  kezd nagy hassal fáradékony lenni, és émelyegni időnként.

Otthon szépen elmentem éhgyomorra, jó korán (7 órára) az Sztk laborjába, ahol annak ellenére is várnom kellett, hogy a kismamák előnyt élveznek. Így is millió ember várt még vérvételre rajtam kívül. Ott közölték, hogy nekem kell megvenni az x gramm tisztított szőlőcukrot a patikában. Másnap vissza. Vérvétel, italt meginni, vérvétel, majd viszlát, menj haza éhesen, kiszikkadva, fáradtan, álmosan, ahogy bírsz, hisz a sor végtelen, nincs idő rád.

Itt hónapokkal előre megkaptam az időpontot a dokim aszisztensétől, 8 órára, becsattogtam a gyerekkel, vettek vért, adtak egy üdítőt (legalábbis annak nézett ki, az íze is hasonló volt - két és fél deci lila löttyöt). Immár másodszor életemben elborzasztottam a nővérkét azzal, hogy szemrebbenés nélkül felhajottam az általuk kibírhatatlanul édesnek titulált italt. Otthon azt mondták, tegyek bele citromot, és igyak rá egy pohár vizet még, mert hűdeédes, itt azt javasolták, ráérek apránként öt perc alatt meginni. Kacagnom kellett. Bármelyik boltban kapható, 10 százelékos gyümölcstartalmú üdítő van ilyen édes, nem is beszélve az eperléről, ami még ennél is émelyítőbb.

Ezek után megbökték az ujjam tűvel, és pár cseppet elraktároztak. Vártunk a váróban félórát, és újra megismételték ezt. Még másfél órát kellett várni, ez elég unalmas volt, de legalább orvosközelben érezhettem magam, nem mintha bármi bajom lett volna a fokozódó éhségen kívül. Mikor letelt a másfél óra, ismét megbökték az ujjam, közben bementünk az orvoshoz megnézni, Zsuzska ott van-e még, bár ezt a rendszeressé vált esti rugkapálásokból magam is meg tudtam volna mondani.

Mikor az orvos rám tette a készüléket, életem egyik legváratlanabb, legkülönösebb élményét éltem át. A lányom életünkben először nyitott szemmel rám nézett.

Természetesen, éppen nyitott szemmel meredt a sötétben, és gondolkodhatott valamin, de akkor, abban a pillanatban, a monitorról úgy tűnt, egyenesen rám nézett egy pillanatra.

Majd látható nem tetszéssel becsukta a szemhélyát, és mindkét kezével eltakarta a szemeit. Zavarta az ultrahang "fénye".

Ezek után el sem vette többet a kezeit, karjait az arca elől, így egészében véve két apró ujjakkal teli kézfejen kívül nem sokat láttam a gyerekből, de ez is éppen elég volt.

Az orvos elnézést kért, amiért a gyerekem nem túl kooperativ. Megnyugtattam, hogy a már kint lévő sem az, erre nevetett, és bevallotta, az ő két lánya sem az.

Dida lelkesen mondta, ott a kisbaba, ott a Zsuzska, és hozzátette, az ő pocakját is megnézi a  doktor bácsi. Lefordítottam Dida szavait a dokinak, amin ő csak mosolygott, és azt felelte: next time (Legközelebb)

 

 

 

Ma újabb funkciójára jöttem rá a textilpelenkának. Emlékszem, mikor elmentünk megvenni az első darabokat, egyrészt azt sem értettem minek belőle húsz, és még drágállottam is. Mostanra kiderült, hogy a stabil kiságy után ez a leghosszabb élettartamú és legjobb befektetetés, ami kisbabához kötődik.

Most már nem bánom, hogy anyám megvette a flancos, vastag szövésű drágábbat, mert jóval tartósabbnak és strapabíróbbnak bizonyult, mint vékonyabb és olcsóbb társa.

Mikor Dida megszületett, első körben nem tettem semmit a pelenkázófeltétre, de hamar megtanultam saját hibámból, hogy ha nem kerül textilpelenka a pelenkázóra, akkor általában két dolog történik egyszerre: Dida azonnal sír, mikor megérzi a hűvös műanyagot a bőrén, és azonnal pisil is. A műanyag nem szívja be a nedvességet, csak elszigeteli a bútortól, így a gyerek nulla másodperc alatt a pisitócsa közepén fekszik, és lehet tetőtől talpig átöltöztetni, és fürdetni, ami az első hónapokban külön procedúrának számít. Természetesen a babák sosem éppen a pelenka kibontása előtt, vagy az új pelenka betépőzárazása után pisilnek, hanem mindig pucér fenékkel. Különösen, ha a fenekük alatt hűvöset éreznek. A textil pelenka nem csak melegített, de segített megakadályozni, hogy az összes pisi a gyerek nyakáig fojjon. A textilpelus eszméletlenül gyorsan meg tud száradni mosás után. Gyorsabban, mint bármi más. Ezen kívül lehet bárhol alá, fölé teríteni a gyereknek, mondjuk előke helyett, vagy néha vészhelyzetben rendes pelenka helyett, vagy akár ruhaként bele lehet csomagolni szintén vészhelyzetben, mikor az ember lánya pont a negyedik váltóruhát mégsem rakta be utazáshoz. Lehet alkalmanként törölközőnek is használni, vagy bármi váratlanul kiömlő dolgot feltörölni vele, mikor a gyerek nagyobb. Ha hirtelen hűvös lesz, kéznél van, mint nyaksál, ha kisüt a nap, szoknyának, fejkendőnek, válltakaró kendőnek (napszúrás ellen) is jó, ez utóbbi babának, anyának is ugyanúgy működik.

Bizony jártunk már úgy, hogy a gyereken trikó és pulcsi volt, kisütött a nap, így pulcsit le, kendőt fel, és nem égett szénné a gyerek.

Én néha hajmosás után hajszárító kendőnek is használom, de a legújabb funkciója a legbámulatosabb számomra.

Mivel a pelus elhagyása és a bili előtérbe kerülése aktuális témává vált számunkra, elkezdtem az opciókat nézegetni. Nagyon megtettszettek Judit fiának, Áronnak a "leszoktató", mosható kisgatyái, amik egy frottírbugyiba zárt nedvszívó réteg miatt többek, mint sima kisgatyák. Gondoltam, veszek a lánynak is ilyen bugyit, így ha be is csurog, nem csurog telibe a szőnyegre, végig a lábán, át a zoknin, stb, hanem csak a bugyit kell lecserélni. Egy ilyen bugyi minimum 2000 Ft. Ha veszek belőle 10 darabot, az egy vagyon, nem is beszélve arról, hogy ha pisil a gyerek, ezt is csak le kell venni és ki kell mosni, akárcsak bármely más ruháját, amit lepisil. Vakartam kissé a fejem, majd rájöttem, hogy tudok én ilyet csinálni magunknak. Előkerestem néhány elhasználtabb kinézetű pelenkát, összehajtogattam, és begyűrtem Dida bugyijába. Így iszonyú vastag lett a feneke, de egy-másfél pisit stabilan tartott. Néha kettőt is. Ezért arra jutottam, hogy ketté vágom készletünk egy részét, így összehajtva a textilpelenka kibír egy pisit, akárcsak a mosható bugyipelenka, és nem is túl nagy méretű. Bugyiba gyűrve semmivel sem nagyobb, mint egy sima eldobható pelus, és a bugyi még szebb is, ha kivillan a kis szoknya alól.

 

 Igyekszem megtalálni a programokat magunknak, mivel az időjárás (leszámítva a háromnaponként ránk törő viharos monszunesőket, és az ezzel járó vérnyomás ingadozásaimat) éppen megfelelő a kiránduláshoz. Immár június is van, egy hete még azt hittem április, ebből is látszik, hogy nem vagyok a toppon, ha gondolkodni kell, de remekül tudok programokat szervezni, főzni, és rendet rakni, bár ez utóbbinak semmi eredménye nem látszik. 

Már akkora a pocakom, hogy zavar, és a pörgősebb órákat felváltják az alvós órák, így a bioritmusom kezd igazodni egy kisbabáéhoz. Az aktív időszakokban imádok főzni, mivel folyton megkívánok valamit, amit otthon ettem, gyerekkoromban, nem állhatom meg, hogy ne süssek-főzzek valamit. PL: aludttejes krumpliprószát, lángost, rakott kiflit, sós stánglit, tepsis krumplit, rakott krumplit, meggyes csokis piskótát és ezekhez hasonlókat. Magyar beszélgetőtársaim irigykedve hallgatnak ilyenkor, vasvillatekintetekkel nyársalnak fel az említett ételek miatt, amik őket is az otthonra és a családra emlékeztetik, és sajnálják, hogy nem ők eszik mindezeket.

Főleg a lángosom lett isteni, de a többi is finom lett. Anyai ösztöneim elhatalmasodása révén kedvem lenne akár 10 másik emberre is főzni, hogy örömet szerezzek, de erőm az már nincs. A maradék aktív óráimban kirándulunk. A lelkem vágyik el innen, ki innen, ezért elmegyünk vadasparkba, kőfejtőbe, falura, szomszéd városba, de odaérve mindig érzem, hogy a lelkem aktívabb csavargó, mint a fizikumom. Ez kissé bosszant, pláne, hogy nem tervezek be hosszú túrákat, de még ezeket a rövideket is alig bírom a hamar rám törő álmosság miatt. Már el is felejtettem, hogy Didával is ilyen volt terhesnek lenni. Nem mondhatom, hogy van okom panaszra, hiszen alapvetően jól elvagyunk, mégis, alapvetően nem szeretek terhes lenni. Annyit azért javult a helyzet, hogy így a második gyereknél már biztosan tudom, egyszer csak jobb lesz, könnyebb lesz, csak ki kell várni.

Különösen jó, hogy most ismerek más kismamákat is rajtam kívül, akik megnyugtatóan ugyanúgy "szenvednek", mint én. Nekik se legyen már jobb. :))

Ma elmentünk egy kőfejtőbe fosszíliákat kalapálni, iszonyú hőség lett már fél 11-re a kőfejtő közepén, és mire kiértünk, rájöttem, hogy semmi kedvem követ kalapálni, de Dida is, és Laci is, Gáspi is jól érezte magát, én pedig néha csak leültem a kövek közé, és míg ők lelkesen szeletelték és morzsolták a kőlapokat, én csak felvettem egy-egy darabot, és lám, ott volt a több ezer éves giliszta-kaka, meg a kis tengeri polip maradványok. Haza is hoztuk. 

Voltak nálunk elvetemültebbek is, akik komolyabb felszereléssel, egész nagy lapokat bontottak le a rétegekből, valószínűleg ezek hivatásszerűen űzték a kőfejtést, bár meg kell hagyni, a vékony mészrétegek úgy váltak el egymástól, hogy egy óvodás is képes szétkalapálni azokat, sőt, a kis darabok a lábunk alatt gyakran saját súlyunktól roppantak össze, Dida is apróra zúzott jó pár kisebb lapot a kalapáccsal. Nekünk lányoknak még fagyi is jutott a végére, ami külön jól esett a nagy melegben.

Másik napon elmentünk egy vadasparkba, ahol közvetlen közelről, ártatlanságot színlelve ránk trombitált egy fácánkakas, ezzel Dida idegei végképp felmondták a szolgálatot, és ettől kezdve egy élő állat sem érdekelte tovább, de azért körbe sétáltuk a tavat, kavicsokat dobáltunk, ücsörögtünk, és szívtuk a friss levegőt.

Schwandorfba is átmentünk, de a komolyabb séta helyett fagyikehely lett a főtéren. A városka igen kellemes, szép kis hely, éppen ünnepi misére készülődtek a főtéren álló templomban, és Didát teljesen lenyűgözte a hatalmas torony, ahogy egyre csak harangozott. Aznap este mesélt is róla egy sort, annyira tetszett neki.

Az itthoni kalandokat viszont kiiktattam az életünkből, visszakerült a rendes rács a kiságyra, körülbelül 5 napig volt leszerelve, de Dida folyton kimászott alvás helyett, valamint letettem a pelenka nélküli életmódról is. Jelenleg ébredés után és este bilizünk, valamint nagy melegben pár órát lehet a lány pelus nélkül, pucér fenékkel, pólóban, így nem marja fel a bőrét a pelenka alatt az izzadtság, de nem is stresszelem magam azon, hogy hánymillió ruhát kell kimosni a folytonos spontán pisilések miatt.

Még van egy nyarunk ezen kívül, hogy ovi előtt szobatiszta legyen, ezért úgy döntöttem, ráérünk még a radikális változásokkal, egyenlőre bőven elég radikális változás a zsuzskavárás is, és bőven lefoglal még Dida türelmének edzése, hogy kedves legyen más gyerekekkel, és elhagyja nem túl szociális viselkedésformáit, mint :

"Nem adom az enyém!"- című kiabálások, és más gyerekek fellökése.

 

Beismerem, tele lett a tököm.

Nem, és megintcsak nem lehet finomabban kifejezni magam, ha méltóképpen le akarom írni amit érzek. Nagyon tele lett.

Mindennel. Panaszomat megosztottam néhány emberrel, akik meghallgattak, de ez eévárásaimmal ellentétben semmit nem enyhített a helyzeten. Ma reggel csupa hisztiként ébredtem, merő egy hiszti voltam, és ez már előző nap délutánja óta tartott. Éreztem ez nagyon nem jó így. Normál esetben ilyenkor szoktam leporolni a pálinkás üveget a szekrrény mélyéről előkeresve, de mivel megint terhes vagyok, ez az opció ismételten jó időre kilőve.

Ilyen hisztis állapotban kaptam meg két órára Nilset, aki szintén éppen hisztis állapotban volt, egyik simerősöm azt írta, hogy komoly beteg, szóval jók voltunk így együtt, éreztem a helyzet tarthatatlan.

Bulizni kell. Hogyan bulizik egy nagyon terhes anyuka két kicsi gyerekkel a nyakán?

Csak is a Youtube lehet a megoldás. (Még jó, hogy a kicsik még nem értenek mindenféle dalszöveget)

 

Bulizzunk hát fiatalok!

https://www.youtube.com/watch?v=aJm4tx-nWrA

https://www.youtube.com/watch?v=JnXPDgZZr9U&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=AnK65v9AcOo

 

 

 

Gondoltam csinálok egy listát azokról a dolgokról, amiket Dida már tud, vagyis amire képes már. Mivel a könyvemben is le van írva ilyesmi, és hasznosnak találtam, gondoltam, nem árt újra elővenni a kölköt, és kissé kielemezni.

Dida egy hete egyedül húzza fel a szandálját, és a sapkáját. Ma megpróbálta felhúzni a zokniját.

A falba kapaszkodva fellépdel a lépcsőn, le viszont fenéken csúszva jön. Segíteni nem lehet neki, mert nem engedi.

Használja a villát, és a kanalat, de a kanál néha kifordul, mire a szájhoz ér.

Kérésre odahozza a cipőjét, zokniját, de csak akkor, ha mindig ugyanoda tesszük vissza. Nehezen találja meg a dolgokat, ha azok bárhol lehetnek a lakásban. Akkor is nehezebben talál meg dolgokat, ha elmondom a pontos helyét.

Rövid mondatokban beszél, tud humorizálni, és el tudja mesélni, amit aznap csinált, bár csak töredékesen. Ha az ember túl sokszor kérdezi meg tőle mit látott aznap, van, hogy régebbi emlékeket hoz elő.

A színek egy részét simeri. El tud énekelni, mesélni rövidebb, maximum 3 versszakos mondókákat, dalokat, amiket sokszor hallott, akkor is, ha azokat már hetek óta nem hallotta.

Az építőjátékot (duplo) összeépíti, és elnevezi, mégha az kissé absztrakt formájú is.

Elkezdtük a bilizést, kérésre szívesen ráül, és kivárja, míg kijön valami. Előre nem szól, néha jelzéseket ad az elkövetkezendő dolgokról. Ha bepisil, megkérdezi mi az.

Megmossa a haját, és megtörli a kezét, arcát. Szól, ha piszkos a keze. Megmossa a fogát is, igaz elég felszínesen, és valakinek szintén mosnia kell előtte a sajátját. A fogkrémet megeszi.

Megmondja melyik mesefilmet akarja megnézni.

Segít kiteregetni a kisebb ruhákat (zokni), kivinni a bilit, kidobja a szemetet a kukába.

Ismeri az enyém, tied fogalmát, de a közös fogalmát nem.

Ha azt mondom, megyünk valahová, nehezen vár 5 percnél tovább, leginkább azonnal akar indulni.

 

Időnként eszembe jut zeneileg művelni a lányom, már csak azért is, mert néha jó felnőttesebb zenét is hallgatni Kiskecelányomon kívül. Nem olyan könnyű megtalálni ám azt a finom átmenetet a zenei rengetegben, mely felnőtteknek szól, mégis gyerekek számára is élvezhető!

Ma a magyar Four Fathers csapattal "romboltam" a lány ízlését, jót buliztunk, és rám tört a nosztalgia.

Ismét eszembe jutott, hogy nem mentem el elég sok koncertjükre, főkét a saját hanyagságom miatt. Egyik koncertjük mégis külön emlékezetessé vált számomra.

Elhívtam két barátomat Pécsen egy ilyen koncertre, csóró egyetemisták voltunk, hónap, pláne vizsgaidőszak végén meg még inkább csórók, szóval, elmentünk egy fillér nélkül a koncertre a Hattyúházba, és eszünkbe se jutott, hogy jegyet kellene venni.

A helyszínen viszont kiderült, hogy kellett volna, méghozzá, nem is csupán 3-400 forintot. Az énekesek késtek, mi meg toporogtunk az előtérbe, hogy legalább majd a kiszűrődő dallamokat élvezzük, ha már be nem jutunk.

Megjött a négy énekes, és én minden gondolkodás nélkül közvetlen modorban odaléptem a legmagasabbhoz, mondtam neki pár marhaságot a tőlük szerzett cédéimről, majd, mintha mindig is ismertük volna egymást, besétáltam mellette a koncertterembe, gyorsan elkapva barátom kezét, hogy magam után húzzam.

Így hallgattunk meg ingyen egy drága, ámbár remek, színvonalas és vicces koncertet teljesen ingyen.

 

Néha eltűnődöm, hová lett az a lány?

 

Hol is tartunk most? Május vége van? Úristen, mindjárt megszülök!

Laci ezena  megjegyzésemen nagyon röhögött.

Mi az, nem élvezted még ki eléggé a terhességet? - kérdezte.

Eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mekkora hasam van, csak ha néha oldalról megláttam magam a tükörben, főleg háton fekve. Behorpadó has, viszlát!

Még a felkeléssel sincsenek nagy gondok, földről négykézlábra állva, ágyból komótosan gurulva megteszi, de ma valamiért kellett volna használnoma  hasizmaimat, és nem sikerült. Hogy hogynem, ha a test és a hasizom közé egy gyerek ékelődik, akkor a hasizom ki van iktatva a folyamatokból. Trükközni sem lehet. Bosszantó. Biztosan ezért mondják az újságok, hogy a kismamák ügyeljenek a szorulás kiiktatására.

Jó babakocsi

bolygósítható kereke van legalább elől- ez lehetővé teszi, hogyha kanyarodik vele az ember, nem kell az egész babakocsit lenyomni, és úgy az elejét megemelve fordulni vele (minden kanyarban íly módon megspórolsz x kiló lenyomását)

Állítható a tolókar magassága- ez főleg akkor előny, ha apu magas, anyu alacsony, és így egyiknek sem kell lehajolni, hogy tolni tudja a kocsit, vagy megszakadni amiatt, hogy mellkasból nyomja ki a súlyt

háttámla és lábrész több fokozatba állítható - a 160 fokossá lefektetehetőbe én már kisbabaként is beletettem Didát. Az autósülésben sem lehet teljesen lefektetnia  babát a hátára, így azt hiszem, a babakocsinál sem nagy gond, ha a mózeskosaras részt ezzel a megoldással kiiktatjuk a pakliból

megfelelő rugózás- ez valamennyire kiiktatja a rázkódást a göröngyös talajon (pl. kavicsos, repedéses úton)

4 db kerék - bár igen jól néznek ki a háromszögszerűen elöl szűkülő bababkocsik, feleannyira sem stabilak, mint a jól bevált négy oldalt négy kerék darabok

összecsukhatóság - ha össze lehet csukni, már csak azt kell lemérni, hogy összecsukva belefér-e az autó csomagtartójába, vagy aki liftezik, az mérje le a lift ajtaját, belsejét, és ahhoz mérten vegyen babakocsit

fékezhető kerék elöl hátul - ezzel nagyban megkönnyíthetjük a lejtőn és buszon való "parkolást"

Lábzsák - télen, vagy ősszel született babáknál van értelme, de ha a gyerek tavasszal születik, akkor már elég nagy lesz hozzá, hogy a hótól, széltől más módon is lehessen védeni (bár én felnőtt méretű polártakaróval nem egyszer helyettesítettem a lábzsákot, így az alulról is védte a gyereket a hideg ellen, nem csak felülről)

háló a babakocsi aljában - ó, de jó is úgy bevásárolni a boltban, hogy a babakocsi aljában van egy mély. stabil háló, amibe könnyedén be lehet szórni mindenféle cuccot, ha pedig nem bevásárláshoz kell, akkor jó a babaholmiknak, vagy kisebb táskáknak, amikben babaholmik vannak

öt pontos biztonsági öv- semmi kicsúszás, se alul, se oldalra, se semerre. Eleinte kisbabáknál jó, később pedig remek kaloda a hisztis vagy kiugrásra kész gyereknek

 

Jó kiságy

A jó kiságyat megveszi egyszer az ember, és négy évig nem lesz gondja újra, hacsak közbe nem jön a kistesó. Ha nem jön közbe, akkor a jó kiságy jó a következő gyereknek is

natur fa - ha nem festékes, bár nagyon szép tud színesen lenni, akkor a fogzás idején nincs mit lerágni róla

fejtámlája, lábtámlája tömör, nem rácsos, oldalt viszont rácsos- eleinte jó, ha az ember látja, mit csinál a gyerek, majd később a gyereknek később jó, ha kilát a kiságyból

ha a két keskenyebbik vége tömör, akkor stabil, nem fog úgy inogni, ha mászkál benne a gyerek, mint egy fa a viharban, és a kedves anyuka sem fél rátámaszkodni a szélére

több magasságba állítható- legalább kettőbe, de a harmadikat akár apuka is befúrhatja. Első három hónapban, ha nincs a franciaágy mellé tolva, igen derékkímélő, ha majdnem olyan magasan van a kiságy alja, mint egy alacsony komódnak, később, mikor fel tud ülni a gyerek, akkor lejjebb kell venni.  Az is megoldás,  a franciaágy mellé téve azzal egy magasságban van, ezzel leegyszerűsödik az éjjeli szoptatás procedúrája (remélem, most fogjuk csak kipróbálni, ha Zsuzska meg lesz). Ha pedig a gyerek állni tud, akkor jöhet a földközeli élmény

leszedhető oldalrács- franciaágy mellé téve is jól jön a leszedhető oldalrács, valamint később, ha a gyerek már szobatiszta, szabad mozgást biztosít

megfelelő matrac - bár a kölkök a legolcsóbb (sárga, porózus) szivacson is felnőnek, én aludtam már ilyenen, és a föld minden kis egyenetlenségét éreztem, utána összetörten ébredtem. A kókusmatrac nagyon drága, és szerintem kemény is, persze ízlés dolga, a mienk egy jó minőségű, tömörebb anyagú szivacsot kapott végül, és azt is leteszteltem, pozitív élményt nyújtott

megfelelő elhelyezés - ablak alá tilos- télen hidegebb van, huzatos is lehet, a gyerek szemébe süt a nap, előb felébred, mint a sötétebb sarkokban, máskülönben meg jóval zajosabb, mint a lakás többi része

pelenkázóval kombinált - nagy, és bonyolultabb összeszerelni, elhelyezni

 

pelenkázószekrény - méretileg befér az oda szánt helyre, később sima komóddá alakítható, van rajta nyitott rész vagy fiók (felül, pelenkának, popsitörlőnek, krémeknek, orrszívónak, alap gyógyszereknek, mint sebhintőpor,stb, 3-4 váltás ruhának és textilpelenkának)

Mi körülbelül 4 hónapig használtuk, amíg Dida abba nem hagyta az össze-vissza kakálást, meg spontán pisilést, után már mindenhol pelenkáztuk, csak egy plédet, vagy törölközőt tettünk alá, de persze ez is ízlés dolga, hogy ki meddig használja.

 

 

 

 

 

 

 

A napokban valaki megkérdezte tőlem, van-e valami étel, amit megkívánok, vagy törnek-e rám falási rohamok. Nem igazán jutott eszembe semmi hirtelen. Másvalaki azt mondta, most biztos sok uborkát eszem. Tévedés. A savanyú uborka gondolatától is kiráz a hideg, akárcsak a disznóhústól, és az utóbbi időben valahogy a csirkével sem szimpatizálok, de a marhahúsra, amit hetek óta kívánok, nem sikerült időben rátalálnom. A hentesnél mindig olyan csúnyát látok, hogy inkább kihagyom.

Jópár napja viszont megremegek, amint meglátoma  gyümölcsöt. Mindegy milyen, csak piros legyen, és illatos. Ha megérzem az illatát, nem nézem, hogy a görögdinnye iráni, a cseresznye olasz, a nektarin csílei, az eperről meg pláne nem tudom, honnan jött, és az árat még véletlenül sem nézem meg. Megveszem. Érzem, ha el kellene sétálnom mellettük, belehalnék. Egyszerűen fizikailag fájna. Egyedül a maréknyi málnával harcolok már egy hete, mert egy marék málna 4 euró, és ezt már igazán felháborítónak érzem, mikor tudom, az a marék málna, a bolt kijáratáig sem jutna el a szatyromban. Tegnap még ebéd helyett is dinnyét meg cseresznyét ettem, és bár nagyon kedvesen megosztottam este a maradék cseresznyét a férjemmel, nagyon irigyeltem belőle minden egyes szemet. Az epret nagyon szemét módon rejtegetem Dida elől a hűtőben, mert tudom, ő is annyira szereti, mint én. Persze azért kap belőle, mert civilizált környezetben nevelődtem, vagy mi, de azért....

 

Hasonló a harci helyzet a hétvégén szerzett 3 liter házi tejjel is. Tegnap este megfőztem másfél litert, és komoly kínokat álltam ki, hogy kötelezően meghagyjam az altatáshoz szükséges 4 decit.

Dida komoly vetélytárssá vált...sajnos, nem lehet kiiktatni, kénytelen vagyok mindenből dupla adagot venni.

 

Mivel Laci csütörtökön Magyarországra ment ügyeket intézni, ketten maradtunk a lakásban. Kissé aggódtam miatta, hogy kifáradok, vagy nehéz lesz, vagy simán elviselhetetlen és unalmas, de szerencsére elég mozgalmasan teltek a napjaink, és ha el is fáradtam, nem dőltem ki a sorból, sem idegösszeroppanást nem kaptam, sem semmi ilyesmi nem történt. Még normálisan enni is sikerült, igaz a folyadékbevitelnél esetenként akadtak gondok, mivel gyakran megesik az, hogy ha megszomjazom, Dida kezébe nyomom a poharát, és elfelejtek inni.

Mivel már időtlen idők óta nem én fürdettem, és nem én mostam el a cumikat, ezek a feladatok plussz terheket róttak rám. Gyorsan elmostam az összes cumit, amiket már csak éjszaka használunk, így kihúztam a napokat egyszeri mosogatással és fertőtlenítéssel, valamint bevallom, a kevésbé koszolós-izzadós napokon nem fürödtünk Didával, a másik kettőn viszont együtt élveztük a víz melegét. Éppen vasárnap is beültem mellé, már fontolgattam a dolgot kb fél órája, mivel elég elgyötörtnek éreztem a testem, de végül nem akartam mellé csücsülni, de ő eldöntötte helyettem. Mikor betettem a kádba, határozottan megfogta a kezem, és beparancsolt maga mellé.

Gondoltam, ha már így alakult, hogy már fél 7-kor kádban ülünk, akkor már csináljunk egy nagyszabású szépítkezést is, így megmostuk egymás haját, buborékokat fújtunk, lelocsoltuk Zsuzskát a kis öntözőkannával, majd a kádból kilépve, manikür-pedikürt végeztünk, hajat szárítottunk, és még fodrászkodtam is egy sort, hogy Dida kilásson a frufruja alól.

Persze most nagyon előre szaladtam, és mindennek a végét meséltem el. Az egész azzal kezdődött, hogy csütörtökön nagyon elveszettnek éreztem magam, és éppen kezdtem volna nagyon sajnálni magam, mikor is felhívtam Ágiékat, nincs-e kedvük találkozni velünk. Mivel esett az eső, ezért a szabadtéri programot átszerveztük a nappalinkba.

Bár mi anyukák roppant lelkesek voltunk, hogy a két hasonló korú gyereket jól összeeresztjük, a gyerekeknek nem teljesen ez volt a véleményük.

Persze olyan is volt, hogy szépen eljátszottak, de sajnos, gyakran megtörtént, hogy Dida úgy viselkedett Artúrral, mint egy agresszív kismalac. Rákiabált, kikapta a kezéből a játékokat, akármit fogott éppen meg, és még meg is lökte. Ezt a viselkedést semmiképp nem engedtem meg neki, és gyakran rá is szóltam, sőt büntit is ígértem neki, de a sikerem nem volt teljes. Artúr, a gyerekmegörzőn edzett lélek, egyáltalán nem reagált edzetten az attrocitásokra, egyből elsírta magát, és nem harcolt a játékokért. Mint kiderült, a megörzőben ő volt a kicsike, a kis kedvenc, akit a nagyobb lányok pátyolgattak, így Dida agresszivitása szokatlan volt neki.

Nagyon sajnáltam a dolgot, de nem tehettem sokat a helyzet változása érdekében, és előre féltem tőle, mi lesz, ha pénteken Móni rám bízza a kis 11 hónapos Nils-et. Hiába nincs már a törékeny korszakban, két hasonló stílusú óra kettejükkel számomra idegbajt, Dida számára meg magánzárkát volt volna maga után.

Móni nem volt olyan ostoba, hogy kapásból élesben nekem hagyja a gyereket, kicsit játszottunk, beszélgettünk közösen, majd bement a városba olvasni két óra hosszát, hogy teszteljünk. Így bármikor felhívhattam, ha úgy éreztem, nem megy a dolog. Nagy meglepetésemre Dida teljesen felfogta, hogy Nils kicsi, és vigyázni kell rá. Természetesen nem volt teljesen surklódás mentes az együttlét, de Dida minden tekintetben sokkal visszafogottabban reagált a neki nem tetsző eseményekre, mint Artúr esetében, ezért a szombatot is elvállaltam. Reggel 9-től délután fél 4-ig volt két gyerekem. Délelőtt játszótérre mentünk, ahol semmiféle ellentét nem született, majd Dida segített a babakocsit eltolni a boltba, ahol reggelinek valót vettünk, és amikor kértem, megfogta a babakocsi szélét, hogy biztonságosan átkelhessünk az autóúton. Nem kérte, hogy felvegyem, egyszer sem, és nem akart beülni Nils babakocsijába. A lányom egy angyal volt.

11 felé sétáltunk haza, mikor Nils elálmosodott, és Dida altatódalokat énekelt neki, míg el nem aludt teljesen. Ezek után betoltam a baba-ággyá vált babakocsit a hálószobánkba, becsuktam az ajtót, és Dida megértette, nem zavarjuk alvás közben a kicsit, nem megyünk be játszani, nem ordibálunk, vagy sikítva rohangálunk a folyosón. Betettem egy mesét neki, majd megebédeltünk. Mire Nils felébredt, Dida elaldudt. Nils otthonos magabiztossággal ette meg a főzeléket, amit főztem  magunkank, majd teljes nyugalommal elfoglalta magát Dida játékaival, néha próbált huncutkodni, hogy integetett nekem, vagy mosolygott, vagy csak odajött hozzám, Mindenféle kupakot igyekezett a megfelelő palackokra vissza helyezni, és jót táncolt a Buena Vista Social Club zenéire, amiket a telefonomon lejátszottam neki. Én lefeküdhettem mellé a földre, és jóformán semmi gondom nem volt vele. Persze azért pelenkát kellett neki cserélni, meg ruhát is ebéd után, de ennél súlyosabb problémát nem tudok mondani.

Vasárnap reggel elmentünk Móniékhoz "birkát simogatni", s gyakorlatilag az egész napot náluk töltöttük. A gyerekek most is megvoltak kisebb összetűzésekkel, Didának csak 11 körül kezdett elfogyni a  türelme, de ekkor már Nils-et is el kellett vinni aludni, így a komolyabb vita elmaradt. Persze Dida a szájhős, hiába mesélt egész reggel arról, hogy mikor megyünk már birkát simogatni, amikor meghallotta milyen csúnya hangja van az anyabirkának, teljesen elszállt a lelkesedése, s mikor átmentünk a tehenészetbe, végleg kiakadt a tehenek méretétől, és ilyesztő hangjától, így ő Olga nyomában sétálgatott, tisztes távolságra az istállótól, míg én lelkesen simogattam az egy napos borjakat, megcsodáltam az udvari kemencét, és jót beszélgettem Móni férjével különböző állattartási és hasonló dolgokról. Olgának már szép nagy pocakja van, és úgy érzem, ha nem is vallja be, lelkileg már nagyon is készül az anyaságra. Bár mindig is szerette Didát, talán most valamivel elérzékenyültebb hangulatban volt, mikor látta a gyerekeket, mint általában lenni szokott. Hiába, az ösztönök dolgoznak. Bár én magam már kissé elkoptam a nagy gyereknevelésben, és már kevésbé izgi más gyerekével játszani, sőt néha már kevésbé izgi a sajátommal játszani, azért én is éreztem, hogy dolgoznak a hormonjaim. Néha csak úgy rám tör a roham, és megölelgetem a lányomat, ő meg, mint egy kis királykisasszony, elolvad a karjaimban a szeretetáradattól, s azon kaptam magam, hogy időnként Nilset is csak úgy megsimogatom, hogy milyen szép, kedves gyerek.

 

Történt még egy fontos közjáték az életünkben. Anyám rám szólt, hogy most már igazán bilire tehetném azt a kölköt, mielőtt Zsuzska kijön, le kéne venni a pelust, ezért még aznap este ráültettem a bilire Didát. Két perc múlva így szólt a lány:

"Mi az? Kijött a pisi!"

Majd az esti fürdetés után zavartan nyöszörgött az ágyunkban, és én kérdeztem, bilire ülsz?, ő meg hümmögött, így rohantam a biliért a nappaliba, ő meg utánam, s rá is vetette magát a bilire. Jó sokat pisilt, ismét közölte velem, és nagyon boldogan elúsztattuk a pisit a halacskáknak a vécébe. Vasárnap reggel, felöltözés előtt is ráültettem, pontosabban, kérdeztem, ráül-e, és ő szívesen ráült, és ismét belepisilt. Nem tudom, ez haladás-e vagy önámítás, mert este nem sikerült, hiába ültünk a bilin, majd a bugyiba sikerült, és odajött szólni, hogy:"Mi az?", de azt hiszem, ez már sokkal jobb, mint ami eddig volt. Eddig még sosem szólt, ha történt valami a bilibe, csak ücsörgött rajta csendesen.

Body
Ez az alap. Ez érintkezik folyton a baba bőrével. Vastag, de rugalmas pamut anyag, az ujja végén a varrás sem nagyon merev. az újszülött méretben (0-tól 3 hónapig, vagy 56-62-68-as számozású méret) praktikus az átlapolós, később a nyaknál patentos. Rövid, vagy hosszú ujjú, nem trikó fazon.

nadrág
Első 6 hónapban kantáros (védi a derekát akkor is, ha a pulcsi felcsúszik), vállnál patentos, és a lábnál a belső varrásnál is patentos, a könnyű pelekázás miatt, vagy végig elöl patentos. Plüss, vagy 100 % pamut anyagú.

pulóver, kiskabát
Elöl végig patentos (vagy oldalt végig patentos, vagy átlapolós), fél éves kortól nyakrésznél (vállnál) patentos, tiszta pamut vagy plüss. Első fél évben nem kapucnis, és nem magas nyakú. Deréknál nem bővülő (nem harang) alakú. Előny, ha leér a gyerek fenekének aljáig.

kezeslábas
Alváshoz elég a rugalmas pamut, hűvös időben plüss, vagy bébipolár.  Hosszú ujjú, az ujj varrása rugalmas. Első fél évben zárt lábfejű, vagy gumis végű a lábrésznél. (nem a sima gatyagumira gondolok). Természetesen ez is végig patentos.Nagyobb korban lehet cipzáras. egyenes vonalú, fenék résznél nem bővül.

Zokni
A gumi nem szorítja a bokát, nem hagy nyomot a bőrön. Mindig megfelelő méretű, pamut.

Cipő
Mindenhol puha, az éghajlatnak megfelően vastag, a bokánál jól rögzíthető. A legjobb, ha a bokánál is meg lehet kötni cipőfűzővel. Amikor a gyerek mozgékonnyá válik, járni kezd a lábán, érdemes átváltani félcipőre és tépőzárra, de a lábon járós időszakról, és az ekkor megfelelő cipőről sok cikk szól.

Sál
Megfelelő hosszúságú, nem érdemes megvenni a jó hosszút, hogy majd belenő. Rugalmas

sapka
Mindenhol rugalmas anyagú, áll alatt megkötős, fülrésznél füllel rendelkező. Praktikus, ha mindenhol a fejhez simul.

Overál
Kapucnis, zárt lábas, a cipzár végét ruhaanyag védi a bőrrel való érintkezéstől, vagy végig patentos.. Esőálló, az ujja vége gumis. Elöl záródik, nem lábzsákos.

Hálózsák
Pamut, elöl vagy oldalt patentos, fél éves kortól lehet cipzáros. Télre vastag, nyárra vékony kell. Ujjatlan.

Pléd

Kell egy közepesen nagy vastag polár a kiságyba, pisifelfogónak (mert ha a matrac nedves lesz, akkor elég érdekes lesz utána altatni a gyereket), és kell egy az utazáshoz, télen. Kell két közepesen nagy (felnőtt törölkőző méretű) vékony, puha pamut takaró, mindenféle használatra.

Törölköző
Puha frottír, jó nedvszívó, a legkisebbnél nagyobb méret (két méret van a babáknak), kettő darab. Lehet jó minőségű felnőtt törölköző is, de a babáknak készült négyzet alapú hasznosabb forma.

Nem hasznos ruhadarabok:

szoknya
szoknyaruha
szőrös kabátok
műszálas anyagok

Bodynál:
Vékony, olcsó anyagok, amik két mosástól kinyúlnak. Körben levarrott nyakúak, amik egy idő után megszorulnak a fejen, ami gyorsan nő. Átlapolt vállúak, amik szintén kinyúlnak elég hamar. Hátul gombolósak, hátul patentosak. Szükülő ujjúak, amik merevre vannak levarrva. Trikó fazonúak, amik télen kevesek, nyáron pedig póló alá feleslegesek, póló helyett meg csak arra jók, hogy leégjen a gyerek válla a napon.

Nadrág
Levarrt lábúak, hátul patentosak, gombosak, műszállal kevertek. Egyáltalán, a gombok mindig minden ruhánál meghosszabbítják az öltözködést. Gatygumis szárúak. Fenék résznél szélesedők.

Pulóver
kötött, gombos, cipzáras vagy teknősnyakú fél éves kor alattinak, rövid állású, lefelé szélesedő (könnyen felcsúszik). Kapucnis, ami mindig útban lesz, mert nem véd úgy mint a sapka, sőt leginkább sehogy sem véd.

Kezeslábas
Akárcsak az előzőeknél.

Cipő
merevebb talpú, kemény varrású, boka alatti záródós, gatyagumis, az utcai cipő könnyen átázik, vagyis sima pamut vagy kötött.

Sapka
merev, bizonyos részei merevek, vicces formájú, nem alkalmazkodik a fejhez, nem védi a fület, Nyáron nem védi a szemet, mert a karimája túl lágy anyagú, vagy/és könnyen lefújja a szél a fejről.

Zokni

Nem jó a szoros gumírozású, ami nyomot hagy a gyerek lábán, de a laza gumis is rossz, mert folyton lecsúszik, elveszik.

Pléd
felnőtt méret, túl kicsi méret
 

http://minigardrob.hu/product.php?id_product=2930

http://fischerfashion.com/nyuszikas-pillangos-ujjatlan-rugdalozo-pluss-liliput.html

http://fischerfashion.com/pillangos-viragos-szivecskes-hosszu-ujju-rugdalozo-liliput.html

http://fischerfashion.com/kengurus-csikos-kardigan-liliput-narancs-barack.html

http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.sokoldal.hu/webshop_kepek/babaruhashop/RwUuBhveWxmoKA7WYHRjlSeaci3u5X.jpg&imgrefurl=http://www.sokoldal.hu/lap.php%3Fazonosito%3Dbabaruhashop%26oldal%3Dwebaruhaz%26limitkezdet%3D41%26oldalszamlalo%3D5%26kat_kod%3D&usg=__WR4AFl290_oLbMw4i6OFxAwf80Y=&h=425&w=600&sz=30&hl=hu&start=98&zoom=1&tbnid=LbDPzhFHODTKDM:&tbnh=167&tbnw=205&ei=oiTUTdDVIoO0tAbvy9XkAg&prev=/search%3Fq%3Doverall%2Bujszulott%26hl%3Dhu%26client%3Dsafari%26sa%3DX%26biw%3D980%26bih%3D1169%26tbm%3Disch0%2C3521&itbs=1&iact=hc&vpx=146&vpy=4178&dur=8166&hovh=189&hovw=267&tx=145&ty=331&sqi=2&page=5&ndsp=26&ved=1t:429,r:0,s:98&biw=980&bih=1169

http://babaszafari.hu/spd/unas_824156/Babakocsi_cipo_Rozsaszin

http://n2.vatera.hu/photos/9c/b7/1b65_1_big.jpg

Ezen a héten tartok a 40 hétből a 21. hétnél. Olga kíváncsi volt az időpontjaimra, meg eredményemre, amiket eddig nem néztem meg, azon az alapon, hogy jobb nem tudni, mint tudni. Olga kíváncsisága azonban ragadós, mert ma én is elkezdtem böngészni a terheskönyvemet, s a számok ezúttal nem tűntek olyan ellenségesnek, mint vártam. A négy vizsgálat során a vérnyomásom egyre lefelé ment, s csak 3 kilót híztam, és már félidőben vagyok. Ez körülbelül azt jelenti, hogy csak a gyerek nőtt, és én egyenlőre megúsztam az újabb zsírpárnákat. Nagyon bízom benne, hogy a szoptatás ideje alatt sem jönnek újabbak, úgy,mint Didával, hanem ezúttal inkább lefelé csúsznak a számok a mérlegen. A vizeletmintám sok nullája az utóbbi két alkalomkor is nagyon bíztató, ugyanis ez a plusszmentesség a sok nullával azt jelenti, hogy semmilyen fertőzést nem szedtem össze. Egyedül az elején volt pár plussz, amit viszont viszketés és egyéb tünet mentesen vészeltem át. Didávala  pocakomban négyszer kezeltek mindenféle baktérium ellen, s nem volt olyan eredményem egészen végig, ami teljesen plusszmentes lett volna, vagy fehérjét mutattak ki, vagy isten tudja mit.

 

Összességében azt mondhatom, mostanában amúgy is aránylag fittnek éreztem magam napközben, de ilyen számok láttán meg aztán még inkább fittnek érzem magam (leszámítva az esti jajagatásos földről felkeléseket, mikor a hálószobát négykézláb startolom meg a nappaliból, és a nappali felénél érzek elég erőt hozzá, hogy kétlábra egyenesedett homo erectussá váljak, agyilag azonban ekkorra már nem érem el a homo sapiens szintjét.

 Dida is igyekszik részt venni a terhességemben, amennyire tőle telik. Legutóbb, mikor arra panaszkodtam, hogy húzódik, fáj a hasam, ő maga is megfogta a pocakját, és kijelentette: "nekem is fáj a hasam."

Úgy éreztem ezzel jelzi, hogy nagyobb részt kívánna az egész eseményből, mint szereplő, de jelenleg nem sok ötletem volt, mit tehetnék ez ügyben. Aztán egy reggel, mikor krémmel kenegettem a pocakomat, gondoltam egy nagyot, és nyomtam egy keveset a tenyerébe, s bíztattam, kenje a pocakomra, hogy Zsuzska örüljön. Kis tenyerébe mélyesztette mutatóujját, és művészi gonddal rajzolt különféle ábrákat a pocakomra a krémmel. Azóta ezt minden reggel megismételjük, és még nem veszítette el a lelkesedést. Minden reggel másféle ábrát rajzol a pocakomra.

Didával közösen megittunk egy banán ízű tejitalt. Gondoltam, az rendben, hogy finom, de mi van benne? Megnézem. Az összetevők között szerepelt a paprika, mint adalék anyag. Ezzel az információval egy ideig nem bírtam megbírkózni. Mi a fenét keres a banános tejturmixban a paprika? És a sáfrány?

Feltételezem ezek adják a szép sárga színt a lötyinek.

 

 

 

Délután 3-tól grillpartira voltunk hivatalosak. Kevés új arc volt, talán csak a házigazdánk volt új, így a többi kismama és anyuka vígan eltrécselhetett egymással, a fiúk fociztak és ittak, a gyerekek meg szélnek lettek eresztve rohangálni, kavicsokat vízbe dobálni, csigát gyűjteni, vagy amit akartak. Mivel mindenki megtalálta a maga szórakozását, a grillhús száraz és kemény lett, még szerencse, hogy voltak kolbászkák és egy adag lecsó is, amikre nem kellett figyelni. Móni, újdonsült ismerősöm bejelentette, hogy még aznap este magyar néptáncos parti lesz, a környezet hasonló, csak éppen grill helyett bográcsban készült pörkölt. Mivel ehhez hasonló eseményre nem túl sűrűn jutottam el az elmúlt X évben. Akármilyen álmos is voltam este fél 8-ra, elmentem Mónival, hátra hagyva magunk mögött férjeinket és apró gyerekeinket, és ott is maradtunk este 11-ig, olyan kellemesen éreztük magunkat. Füstölt szalonna szagúan aludtam el aznap.

A vasárnapom olyan kómásan telt, hogy Laci nem ismert rám. Az hagyjám, hogy fél 10-ig aludtam, majd délután még egyszer, de az ébrenléti időmben Lacinak felvarrtam két nadrágját, méghozzá szépen, nem úgy ahogy szoktam, sebesen, hogy minél előbb szabaduljak a monoton, unalmas munkától, majd megvarrtam az egyik cipzárját is. Ezzel a varrogatással elszórakoztam vagy 2 és fél órát. Laci azt mondta, ez nem is én vagyok, biztos tévedés történt hazaszállításkor, s aggódott, jól vagyok-e. Hétfőre kissé összeszdtem magam, de azért még éreztem a szokatlanul hosszú szabadtéri összejövetel nyomait magamon. HIába no, azért terhesen bulizni már nem ugyanaz a "pörögjünk az arcunkon" érzés, mint amilyen annak idején volt.

Úgy tűnik, Zsuzska akkor is ugrál, ha apja nagyon horkol....ma éjjel nehéz volt eldöntenem, melyiküktől nem tudok aludni.

Ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy beleléptünk a "mi az" korszakba, most már teljesen egyértelművé vált.

Laci új fejezeteket töltött le a kisvakondból, amiket minden este nézünk, néha délben is. Én gyakran abba a hitbe ringatom magam, hogyha bekapcsolom neki, akkor leül kicsit, és én is pihenhetek, de ismételten én vagyoka  naív. Általában 10 darab kisvakondot nézünk meg, egy-egy fejezet körülbelül 5 perces lehet. Az összesen 50 perc. Dida körülbelül 5-10 másodpercenként felteszi a kérdést: Mi az?

Elvárja a választ. Akkor is, ha már ő előbb kimondja, mint ahogy én reagálok. Természetesen a reakció időm a tizedik perc tájékán csökken, de ez egyáltalán nem ritkítja meg az ő kérdéseinek számát. Egy-egy maratoni kisvakond után úgy érzem magam, mintha leadtam volna valami matekórát egy gimiben, kis időre agyilag zoknivá válok, és belemenekülök olyan tevékenységekbe, mint : mosogatás, kádpucolás, tiszta ruhák elpakolása, mivel ezen tevékenységek jogosságát Dida elfogadja, s ilyenkor sem fizikai sem szellemi leterhelést nem okoz, sőt segít is a műveletek kivitelezésében, ha teheti.

Lehet, hogy ezek a bejegyzések némiképp panasznak tűnnek, összességében mégsem azok. Mostanában sok olyan furcsa történettel, problémás gyerekkel találkoztam, amik arra ösztönöztek, hogy össszetegyem a kezem amiatt, hogy Dida olyan, amilyen. Többek között a szomszédasszonnyal némiképp kezd a viszonyunk rendszeresebbé válni, ami jó, mert egyfelőllegalább használom a minimális német tudásomat, másfelől van valaki még a közelben, akire bizonyos egyszerűbb ügyekben számíthatok, s Didának is ad egy plussz élményt a szomszéd kislány. Ugyanakkor rossz, mert a szomszéd kislány hiperaktív, méghozzá nem aza  fajta, akire ráfogják, hogy: nem figyel az órán a gyerek, mozog, minta  sajtkukac, biztos hiperaktív, hanem valóban az. A közös játékok során sosem érzem biztonságban magam a kislány mellett. Folyton aggódok, hogy akaratlanul is tönkre fog tenni valamit, vagy saját magában tesz kárt figyelmetlensége miatt. Mikor elválnak Didától, mindig boldoggá tesz a tudat, hogy Dida miatt sosem aggódom, ha a másik szobában játszik, vagy ha sétál mellettem a járdán és nem engedi megfogni a kezét. Többször hallottam már azt a kérdést másoktól: Nem félsz? Nem félek. Bízom a lányban. Természetesen azért fél szemmel figyelek, és kézközelben tartom, de nem érzem azt a stresszt, azt a bizonyosságot, hogy bármelyik percben csinálhat valami szörnyűséget.