Délután melegen omlott mindenre a nyári levegő párája, és közben az eső megállíthatatlanul morajlott, folyamatosan öntözve a környék növényeit. Kinyitottam a teraszajtót, hogy kapcsolatunk legyen a külvilággal anélkül, hogy nedvesebbek lennénk a kelleténél, s csakhamar a terasz csengő magas hangon dúdolgatni kezdett.
Az ajtón beszűrődő hangok vidám hangulatot festettek a fáradt délután unalmas színeibe.
"Elhordom a kavicsokat, hümmümhüm, elhordoma kavicsot, tamtamtam, hihihi"
A szöveg egyszerű, a dallam fülbemászó, a zenei aláfestés apró kis csoszogásokból és kuncogásokból állt. A körülbelül tíz perces koncert végén kicsi fej tűnt fel az ajtóvan, és Dida elrikkantotta magát: "Énekeltem a kavicsoknak!"
Az előadást siker koronázta, így a művésznő elégedetten újra eltűnt, kilépett az erkélyre, és ráadást énekelt.
Valahol nem messze, egy másik teraszról, halkan beszűrődtek egy operett szoprán hangjai.
