Ma reggel átestem a kötelező vércukorteszten.
Otthon is kötelező, és itt is. Így szűrik ki a terhességi diabéteszt, amit nem mindig vesznek észre másképp, hiszen a kismama amúgy is produkálja a diabétesz tüneteit,napról napra kezd nagy hassal fáradékony lenni, és émelyegni időnként.
Otthon szépen elmentem éhgyomorra, jó korán (7 órára) az Sztk laborjába, ahol annak ellenére is várnom kellett, hogy a kismamák előnyt élveznek. Így is millió ember várt még vérvételre rajtam kívül. Ott közölték, hogy nekem kell megvenni az x gramm tisztított szőlőcukrot a patikában. Másnap vissza. Vérvétel, italt meginni, vérvétel, majd viszlát, menj haza éhesen, kiszikkadva, fáradtan, álmosan, ahogy bírsz, hisz a sor végtelen, nincs idő rád.
Itt hónapokkal előre megkaptam az időpontot a dokim aszisztensétől, 8 órára, becsattogtam a gyerekkel, vettek vért, adtak egy üdítőt (legalábbis annak nézett ki, az íze is hasonló volt - két és fél deci lila löttyöt). Immár másodszor életemben elborzasztottam a nővérkét azzal, hogy szemrebbenés nélkül felhajottam az általuk kibírhatatlanul édesnek titulált italt. Otthon azt mondták, tegyek bele citromot, és igyak rá egy pohár vizet még, mert hűdeédes, itt azt javasolták, ráérek apránként öt perc alatt meginni. Kacagnom kellett. Bármelyik boltban kapható, 10 százelékos gyümölcstartalmú üdítő van ilyen édes, nem is beszélve az eperléről, ami még ennél is émelyítőbb.
Ezek után megbökték az ujjam tűvel, és pár cseppet elraktároztak. Vártunk a váróban félórát, és újra megismételték ezt. Még másfél órát kellett várni, ez elég unalmas volt, de legalább orvosközelben érezhettem magam, nem mintha bármi bajom lett volna a fokozódó éhségen kívül. Mikor letelt a másfél óra, ismét megbökték az ujjam, közben bementünk az orvoshoz megnézni, Zsuzska ott van-e még, bár ezt a rendszeressé vált esti rugkapálásokból magam is meg tudtam volna mondani.
Mikor az orvos rám tette a készüléket, életem egyik legváratlanabb, legkülönösebb élményét éltem át. A lányom életünkben először nyitott szemmel rám nézett.
Természetesen, éppen nyitott szemmel meredt a sötétben, és gondolkodhatott valamin, de akkor, abban a pillanatban, a monitorról úgy tűnt, egyenesen rám nézett egy pillanatra.
Majd látható nem tetszéssel becsukta a szemhélyát, és mindkét kezével eltakarta a szemeit. Zavarta az ultrahang "fénye".
Ezek után el sem vette többet a kezeit, karjait az arca elől, így egészében véve két apró ujjakkal teli kézfejen kívül nem sokat láttam a gyerekből, de ez is éppen elég volt.
Az orvos elnézést kért, amiért a gyerekem nem túl kooperativ. Megnyugtattam, hogy a már kint lévő sem az, erre nevetett, és bevallotta, az ő két lánya sem az.
Dida lelkesen mondta, ott a kisbaba, ott a Zsuzska, és hozzátette, az ő pocakját is megnézi a doktor bácsi. Lefordítottam Dida szavait a dokinak, amin ő csak mosolygott, és azt felelte: next time (Legközelebb)
