Monteszori féle pedagógiai módszereket ellesve, letettem egy tál lencsét, és egy tál hámozott napraforgómagot a szőnyegre, valamint egy üres tálat, benne különböző mérő-, merő-, és evőkanalakkal.
Aztán vártam mi fog történni. Még nem voltam benne biztos, hogy mit vonzok be vele, verebeket, hangyákat, vagy gyereket. A kísérlet következményei ismeretlenek voltak.
A reklám szerint ezzel elérhetem, hogy gyermekem finom motorikája fejlődjön, ügyesebben egyen, és a lencsék, egyéb magok egyik tálból a másikba vándoroljanak, ezzel szoktatva a gyermeket a rendre.
A kísérlet felkeltette a kívánt érdeklődést, a végeredmény azonban öngól volt.
Fél órával később a magok egyenletesen beleolvadtak a 220x300 méteres sötétzöld szőnyeg mintájába. Tengerparti homokot és tai masszázst megszégyenítő módon maszírozták az egész család talpát másnap estig.
Másnap este viszont engem fejlesztett az új játék, ugyanis reggel kicsi gyermek jött hozzánk, szívesen elkerültem volna minden lehetséges okot, ami fulladás veszélyével járhatott.
Hogy összekössem a kényszerű hamupipiőkésdit valami kellemessel, cseteltem egy barátnőmmel, aki éppen szerelmének korai virágzó fázisában volt.
Míg én szidtam a lencsét, és tenyérrel söprögettem egy órán át, ő azon lamentált, mikor mit tegyen meg a délceg királyfival, és különben is, megkapja-e a kellő hercegkisasszonyi bánásmódot tőle, vagy sem.
"Nesze neked hercegkisasszony, fehérlovas királyfit váró Csipkerózsika, gyere el hozzám és válogass lencsét, nagyon relaxáló. Lehet közben filozofálni, amennyit csak akarsz. "
Mondtam neki, lassan, de fokozatosan türelmemet veszítve, mivel az ő problémája eléggé eltért a én aktuáláis problmámtól.
Hogy a kölköt fejlesztettem-e, mai napig nem tudom, de hogy engem fejlesztett a kísérlet az biztos. Önuralmat tanultam, és némi öniróniát.
Megkaptam plussztanulságnak a mondatot: "Néha kicsit túlnézhetnél a saját világodon is!"
