Adj már egy ceruzát könyörgöm!
Nos, igen, nagyon stresszes tud lenni egy teljes nap ( reggel 7- től este fél 9- ig) két kisgyerekkel. Időnként bánom, hogy nem iszom, és sosem mondom ki amit gondolok, mikor felmegy a pumpa, de ugye, gyerek előtt nem beszélünk csúnyán. Dida azonban elkezdte próbára tenni a türelmemet és feszegeti, mire vagyok képes. Nem eszik, csak csokit akar, nem kell neki pisilni, aludni, elindulni, megérkezni, csupa nem. Amikor látom rajta, hogy kajla és már totál hülyének kezd nézni, amiért szépen beszélek vele, érvelek meg minden, na akkor másodpercek alatt szabadul ki belőlem az állat, de az anyai felem szinte azonnal rá is veti magát, hogy ne a gyereket marcangolja szét, csak a környezetén. Ilyenkor a drága gyermek, aki ajándéka istennek és az összes nagymama szeme fénye, szóval ez a szülőirtó kis beszélő pernahajder annyit vesz észre a dologból, hogy lila fejjel, emelt hangon, de nem annyira emelten, hogy a szomszédokat is megbotránkoztassam, közlöm vele, hogy: Vedd már fel a nadrágodat, könyörgöm! Indulj, egyél már! Mássz vissza az ágyadba az ég áldjon meg és meg ne lássam, hogy létezel még vagy két órán át!
Na, ennek meg is van az eredménye, mert ugyan a gyerek nem tudja mi az, hogy bazd meg, a kutya vigye el a májad, de ezeket a leszorított szólamokat eltulajdonította tőlem.
Ma szokásos bolyongásomat végezve a konyhai rendrakás, ruhaszortírozás közben hallom, hogy a bilikirálynő valamit akar tőlem, gondoltam, kijött az eredmény. Óbégatok neki a másik szobából: mi van? Mit mondtál? Egy kukkot se értek!
Erre fenhangon ezt hallom: Adj már egy ceruzát, könyörgöm!
Fogtam a fejem, basszus, ez ezt hallja itthon....ez mostan ebbe a modorba tanulja a társasági életet oztán akkor meg hova lett az idea, hogy majd mi jól kultúrára neveljük, táncolni, meg olvasni, meg minden? Sóhajtottam. Rajzolni akar, az oké, hogy a bilin, hát, istenem, de ez a kiszólás? Hát ebből is csak olyan paraszt lesz mint a nagyapja. Aztán elgondolkodtam a dolgon, s arra jutottam, valójában nekem sem ártana már ceruzát fogni a kezembe. Valaki! Adjon már nekem egy ceruzát, könyörgöm!
Tegnap megkérdezte tőlem valaki, aki alvás után, boldogan látta Zsuzskámat, hogy mennyi idős ez a kis tündér. Rávágtam, hogy 6 hónapos, aztán rájöttem, hogy már 22- e van, ami azt jelenti hogy lassan inkább hét. Dida már megint hzahozott valami finom takonykórt az oviból, így aztán egyik gyerekre se jutott túl sok időm. Persze amíg Dida beteg volt, addig Zsuzska fogakat növesztett, ezt hangos nyüszítéssel és papírfecnik, polifoamszőnyegek valamint paplancsücskök rágásával jelezte. Egyik délután már igazán nem tudtam mit találjak ki neki, miután az összes kartondarabkát szétnyalogatta, s spontán lenyúltam gy savanyúuborkát Dida ebédjéből. Imádta a kis vacak. Védőnők ilyet tuti nem mondanak anyukáknak. Ezt már csak onnan is tudom, hogy otthon ragadt babázó barátnőm leveleiben kérdezget, mit gondolok arról, amit a kerületi védőnője mond, és hát, homlok egyenest mást, mint anno az enyém mondott. Bár az uborkáról nem beszélgettem senkivel. Immár többszöri, több helyről jött tapasztalat alapján is azt mondhatom, fogalmam sincs, a gyártók minek gyártanak a kicsiknek rágókát. Zsuzska most már legboldogabb a polifoam kirakóval, ezt azonban sürgősen el kell tüntetnem a lakás összes pontjáról, amint kicsit nő a foga, mert akkor már ki tud harapni darabokat, ami nemcsak fulladásveszélyes, de mérgező is, így elkezdtem alternativan edzeni az ínyét a pucónak. Amióta fogzik, kapott répát, almacsutkát, pónilovat, és faépítőkockát. Minden mást ő maga talált meg.
Az ember a neten rengeteg hatàrozottan kijelentett, furfangosan, de számomra lufiszerűen megmagyarázott dolgot lehet olvasni, ha az ember elsüllyed az egészséges étkezés utvesztőiben. Mivel nagyon dekadensen önfejű vagyok, és nehezen hódolok be bárkinek, vagy vagyok képes követni bárkit, eleve kêtkedéssel fogadom a cikkeket, amikről olvasok, így felvetettem az emgem zavaró témát olyannak, aki jobban átlátja az emberi szervezet működését, vagyis egy orvosnak. Számomra ez roppant kellemes és realista beszélgetés volt a cukorról, a tejről és hasonlókról. Ha nagyon szakszerűtlenül és tömören akaom összefoglalni a végeredményt, akkor azt mondhatom, a cukor minden formája cukor, GI index ide vagy oda, és az a legtisztább, ha fogyni akarsz, akkor inkább ne edd. Mivel a finomitott fehércukorho lehet legegyszerűbben hozzájutni, tulajdonképpen, ha csak erről lemond az ember, azzal már oly mértékben lecsökkenti a cukorfogyasztását, hogy az drasztikusnak nevezhető. A tej nem tej témában még nem készültek olyan kutatások, amik alapján egyértelműen ki lehetne jelenteni káros hatásukat, de persze itt is belép az is, hogy mi milyen arányban okoz mellékhatásokat melyek károsak? Ha elolvasunk bármely gyógyszer, vagy vitamintabletta mellékhatását, ott is találunk nagyon nem kívánatos testi reakciókat felsorolva, kezdve az izomgörcs, vesegyulladás, szédülésen át a komoly betegségekig. Ha így veszem, a tej kàros mellékhatásai egész elhanyagolhatóak. Az is furcsa nekem az egyik cikkben, hogy azt írják, a megemészthetetlen összetevők a tejben, amik az enyv alapanyagai is, bevonják a bélbolyhokat és gyulladásos gócokat okoznak a testben. Ez már beszélgetés előttis azért volt nekem furcsa, mert én úgy hallottam, ami nem mar, és nem fúródik be valahova a testünkbe, de nem emészthető, az csakhamar a vécécsészêben találjuk. Persze ezzel nem arra akarok bíztatni mindenkit, hogy rágcsáljon emészthetetlen dolgokat, csak úgy lamentálok. Eszembe jut ezekről az a régi emlék, amikor Dida mindent megrágcsált, s mikor egy nap alatt ette meg az ajakírt és a papirgurigát, akkor nem aggódtam, hisz ha az egyik szorulást okoz a másik meg hasmenést, akkor aznap pont kiegyenlítették egymást. Most Zsuska kezdi a hasonló felfedezéseket. Azért elgondolkodtató, hogy egy cikk se beszél róla, mennyi szart megeszünk gyerekkorunkban, amit túlélünk, de hogy mit eszünk felnőttként, az kész őrületeket robbant ki.
Két hónapos kora óta nyálzik mi meg várjuk az eredményt, de most végre megvan! És már van remény rá, hoogy lesz napokon belül még egy!
Lusta vagy főzni? Nincs időd? Mit tehetnél?
Fagyassz! Isteni dolog a fagyasztóláda, ez egyértelmű két gyerek mellet. Kezdek rászokni arra, hogy megveszek egyszerre kb 10 csirkemellet, felszeletelem apróra, megfőzöm, majd adagonként lefagyasztom, így amikor már marha éhes vagyok, meg a gyerek is, és gyorsan kell cselekedni, akkor csak elő egyet, 5 percig pirítom valami fűszerrel, vagy ráöntök egy unkle bens szószt, vagy hasonlót, és mellé dobok egy zöldségkeveréket, amit a gyárban előre fűszerezve, párolva, lefagyasztva, kimérve elém dobnak, csak meg kell venni és felmelegíteni.
Ezt a levesekkel is meg lehet tenni, egy estét arra kell szánni, hogy az ember robotgépet játszik és pár millió zöldségkeveréket összeaprít, mondjuk húsleveshez, hagymához, zöldségleveshez, stb, majd be a fagyasztóba, aztán csak arra kell ügyelni, hogy az ember ebédidő előtt egy órával ne felejtsen el a fazékba vizet meg vegetát önteni, és bekapcsolni a sütőlapot, a cucc meg magától összefő.
A reggelik sem olyan bonyolultak. a tömeggyártás rengeteg salátát kínál a hűtőpultokban, amik csak arra várnak, hogy levedd a fedőt a csomagolásról és belapátold. Persze lehet még konzerv halakat meg friss, nyers zöldségeket (uborka, paprika, répa, stb) is mellé dobni, aki pedig szereti a tükörtojást, rántottát, külön nyert ügye van. Ha unod a banánt, választ a műzlit. Persze ne a csokis.karamellás ganopelyhet, de ha fel akarod dobni a műzlit, tehetsz bele mézet, kakaóport, fahéjat, vaníliát, vagy friss gyümölcsdarabokat.
Didának mostanában bejelentései vannak. Pl tegnap azt mondta: Anya, tegyünk rendet.
És lőn.
Majdnem három év után elértük, hogy rend volt a nappaliban, mire apa hazaért. Ez szuper érzés volt.
Mikor rend lett, így szólt: Anya, kimegyek a teraszra.
Én meg gondoltam, miért ne. Felöltöztettem, kitereltem a teraszra, és közben teregettem, meg Zsuzskát babráltam. valami fura rekedtes oroszlánordítást hallottam a teraszról, de ez nem volt olyan meglepő, vagy váratlan esemény, de az már kezdett egy idő után fura lenni, hogy már percek óta ezt hallottam. Gndoltam talán az utcán játszik valami gyerekkel, gondoltam megnézem mi ez a nagy bömbölés és óbégatás, hát a csajszi térdel a széken, néz ki a teraszkorláton, és rémséges grimaszolás közepette veszettük nyekereg. Sehol egy teremtett lélek. Kérdem őt: Mit csinálsz, Cica?
Ijesztgetem az embereket! Már elijesztettem egy cicát!
Rémitően rémisztő vagy! -nevetgéltem- Látod, egy ember sincs az utcán, mindet elijesztetted.
Paleo diêta. Mivel elképesztően kövér lettem a második terhességem után és ez rengeteg mozgásszervi nehézséggel is járt, ( vérképet nem nézettem szülés óta) ezért eldöntöttem, hogy egészségesebben kell élnem és legfőképp fogynom kell. Nagyon nehéz döntés volt, hiszen mindenben ínyenc vagyok, imádok jókat enni, és inni. Szeretek mindent, amit élvezni lehet, így fogyókúráról, önkinzásról, az esti, altatás utáni vacsiról semmiképp nem akartam lemondani, főleg azért nem, mert ha éhezem, elviselhetetlen szörnyeteggé válok. A rendszeres sport beiktatása is elég nehézkesnek ígérkezett bébicsősz és nagymamák nélkül, így nagyon megörültem, mikor barátnőm, aki egyszerűen gebének született, azt mondta, ő paleo étrendet követ, mert egészségesen, végkimerülésben akar meghalni 120 éves korában. Esküdött rá, hogy annyit ehetek amennyit csak akarok, csak nem mindegy hogy mit, és fogyni fogok, mitöbb, fittebb leszek. Akkora volt a csábítás, hogy elcsábultam, és belevetettem a net világába altatás után, mi is ez. Jelenleg Szendi Gábor a magyar paleo atyaúristene, de valójában nem ő kezdte, és nem is ő találta ki, mindössze ő összegezte legértelmesebben a dolgot. Az alapszabályok egyszerűnek tűntek, a kezdés mégsem volt egyszerű. Mivel nem hiszek a csodaszerek plusz gyors fogyás misztikumaiban, gondoltam, lassan, lépésenként süllyedünk bele új életünkbe, így elsőre elhagytuk a gyorsan felszívódó, magas keményitőtartalmú élelmiszereket, vagyis a fehêrlisztet( búzaliszt), a krumplit, és az eszméletlen mennyiségű desszertek és egyéb cukortartalmú főételeket ( palacsinta, joghurt, rizsfelfujt). Az elhagyás azt jelentette,hogy az első szabad hétvégén kidobáltam a csábításokat a konyhámból ( gríz, liszt, csokoládé, puding), és elmentem bevàsárlókörútra. Mondtam az embernek, készitsen össze maguknak egy heti hidegélelmet, mert ki tudja mikor érek haza a vadászatból. Egy ilyen új szemléletű vásárlás a multiélelmiszerboltban kész viccnek tűnt. Nem elég, hogy az élelmiszerek java ehetetlennek bizonyult, kiderült, hogy szart se tudok németül. Két órát bóklásztam az üzletben, minden ismeretlen csomagolást kézbe véve és bogarászva, végül megvettem egy rakat holmit, amit azt se tudtam eszik e vagy isszák, és mikor itthon lefordítottam, továbbra se tudtam mik azok és mit lehet belőlük csinálni. Mivel roppant kevés időm és erőm van utánaolvasgatni dolgoknak, ezért így kezdtük a dolgokat: Hajdina....az meg mi? A dobozon olyan kis ábra van mint a rizses dobozon, akkor zsupsz a fazékba, kis vegeta, megfőzni. Megfőztem. Megettem a csirizt. Egész izgi volt, de a fogakkal rendekező családtagok kiborultak tőle, hogy ők nem esznek gumit, sőt, Dida kijelentette, ő nem szereti a rossz, büdös ennivalót. Egy hétre rá olvastam, hogy a paleo szerint nem szabad hajdinát enni. Akkor vettem basmati rizst. A valami isteni, de igazából rizst is keveset eszünk, bár azt nem hagytuk el teljesen, szerintem heti kétszer belefér. Aztán vettem tönkölybúzát, na erről most se tudom mire jó. Vettem qinoat, ezt is utálja a család, pedig ez a tutiság rizs helyett rakott cuccokba teszem, mégha lázadnak is a népek. És elkezdtem cetliket ragasztani a konyhabútorra, hogy lássam, mit főzzek ebédre. Csakhamar kiderült, hogy rengeteg normális magyar étel megfelel a paleo követelményeinek, így a következő gond a reggeli és vacsora utáni éjszakai étkezés volt. Mit egyen az ember lánya, ha addig a leveshez is nyomta magába a kenyeret, most meg éppen ezt nem szabad? A megoldást nem most fogom megírni, de hál istennek, az ember elég leleményes állat ha a kajáról van szó. A legtöbb fejvakarást nekem éppen a csodás szendi gáboros receptek jelentették, amikben olyan szuper kajákból készül étel mint: kókuszvaj, zabliszt, xukor, zabtej, gesztenyeliszt, stb, amiknek létezéséről sem tudtam, nemhogy azt hogy ehetőek, és egyesek lazán le merik írni hogy: " és akkor kikenem a tepsit kókuszvajjal és lazán összekavarom a zablisztet a nemtommilyennevű délafrikai- ausztrál növénnyel....." No itt áljunk megkedveseim. Mostan akkor európában élünk, afrikában, ázsiában vagy délamerikában, és akkor most mit is egyek tulajdonképpen, de legfőképp, hol a francba árulják ezt a sok baromságot, nagyon sok pénzér, és ezek mitől olyan nélkülözhetetlenül egészségesek, hogy én már ne is egyek többé margarint meg uborkát? Felhúztam magam, no. Ezért is vettem elő kedvenc receptkônyveimet és kinyálaztam belőlük a tutit. A cukor is felhúzta az agyam, mert a tipikus paleo diéta csak a xukort engedi meg, amit itt a kedves kis ambergben, ebben a disznószaros kis eldugott városban nem lehet beszerezni, talán patikában esetleg, mert hosszas kutatás után véletlenül találtam egy cikket, hogy ezt cukorbetegek is ehetik, de bevallom nem kerestem utána a patikában. Inkább elkezdtünk mézet enni, meg juharszirupot. Szóval, miután az első két hétben jól eldobtam a hajam, és az eddigi szorulásos problémáimat felváltották a jajnemérekoda című jelenetek, a dolgok kezdtek helyrebillenni. Két hét után már egész jó volt, nem kellett rohannom sehova, és nem téptem a hajam, hogy kit egyen a család. Jelenleg két hónapja élünk így, sajnso a gnosz tejtermékekkel együtt, és nem anélkül, és xukor nélkül, de így is működik. Nem álmosodom el minden Délután és zuhanok össze, valamint fogytam 5.5 kilót eddig. Egyenlőre lelassult a fogyás, de legalább nem hízom vissza. Most kezdtem el újra a receptvadászatot, hogy kialakuljon a magvak használata is amik sok olyan vitamint tartalmaznak, amik jót tesznek nekünk, de rájöttem, ehhez kellene egy kávédaráló, mert nem szeretünk kemény magokat rágni, hacsak nem sózott földimogyoróról beszélünk. Valamint nekiálltam vega recepteket is vadászni, mert jelenleg rengeteg húst eszünk, amihez én nem vagyok hozzászokva, és kezdem megelégelni. A tej vagy nem tej kérdése még egy érdekes dolog. Bár egyáltalán nem állt szándékomban lemondani róla, amióta megnövekedett a zöldség és húsfogyasztásunk, a tejtermékek fogyasztása, kivéve a sajtot, erősen lecsökkent. Régebben egy liter tej szinte naponta elfogyott, most majdnem egy hétig kihúzza. A joghurt, túró, puding nem is fogy, egyedül sajtot eszünk, és a levesekbe, vagy öntetekbe tejfelt teszek.
Eredetileg csak azért mentünk be az oviba, mert tudni akartam, tényleg felvették e és mit mikor kell csinálni. Eredetileg szeptembertől mentünk volna oviba, de az igazgatónő azt mondta, van egy üresedés, de nem abban a csoportban, amit bejelöltem, hanem egy másikban. Ez az ovi, amit kiválasztottam, montesori féle ovi. No nem azért választottam ezt, mert menőzniakarnék, egyszerűen ez nem volt egyházi, és mindössze pár háznyira van tőlünk. Az is mellette szólt, hogy nem kötelező már fél 8-kor ott lenni, mint a másik oviban, elég 9-re vinni a gyereket, így van időm felébredni (nem csak fizikailag, de lelkileg is), és összepakolni a gyerekeket úgy, hogy még reggelit is csinálok neki.
Aztán a szerda után jött a hétfő, és közölték velünk, hogy másnap mehet a gyerek beszokni. Egy istentelen éjszaka után amit sajnos nem átbulizással töltöttem, hanem Zsuzska ébresztett óránként, felkeltem borzalmasan korán, fél 8-kor, de nem önszántamból, Laci próbált kedvesen ébreszteni. Én annyira nem éreztem kedvesnek ugyan, ezért kivánszorogtam a fürdőbe, és beléptem a kádba. Majd beleültem, és a tisztulás jegyében relaxáltam egyet benne. Addig a csajszik is felébredtek, és Dida bilire, Zsuzska tiszta pelusba ugrott, mert apa valahogy mindig sokkal fittebb reggel, mint én....
Nagyon izgultam, mert nem kaptam meg a kellő infót, mit vigyek, arról nem is beszélve, hogy Dida még csak két hete bilizett, és aggódtam, hogy visszaesik az új élményektől.
No, felnyaláboltam a kölyköket, és mentünk. Dida nem sokat tétovázott, mután minden szabályt, amit az ovónő mondott, lefordítottam neki, már el is hagyott engem. A három nap alatt háromszor nevettek ki az ovónők, első nap, mert annyit izgultam, hogy mondtam nekik, van három csereruhánk, meg pelusunk, meg mindenünk, aztán hogy vittem tornazsákot, és kettő tornaruhát, nem csak egyet. Figyelmeztettem őket, hogy Dida néha elfelejt inni, és még bizonytalan mennyire szobatiszta. aztán harmadnapra írtam egy német grammatikával írt szólistát azokról a szavakról, amik fontosak, pl hogy enni, inni, pisi, stb. Ezt főleg azért tettem, mert megkérdezte az ovónő, kérsz e inni, és mit, mire a gyerek válaszolt, de az ovónő, nem tudta mi az hogy: víz. Persze a másik ovónő jót nevetett a listámon, és azt mondta, itt a gyerekek tanulnak, nem az ovónők. Valszeg én vagyok a túlaggódós, problémás szülő....de hát istenem, először megyünk oviba, és én magam sem voltam már vagy 27 éve ilyen helyen. Máskülönben a légkör kellemes, nyugodt, a termek tágasak, padlófűtés van, és a csoportok gyerekei meglehetősen szabadon mozoghatnak, keveredhetnek egymással.
MIndhárom nap otthagytam a csajt az oviban, először másfél óra után, majd fél óra után, végül pedig csak bevittem, de harmadnap már rám se nézett, ment világgá. Mit gondoltok, mikor sírt? Mikor haza kellett menni.
Hát az eszem megáll.
Már-már személyes sértésnek érzem, hogy a kölyök nem akar otthon lenni, persze az ovi sokkal izgibb a sok új játék és gyerek miatt. A kölyök csak úgy lepattant, és nekem el kell engednem, had röpüljön a maga kis határozott, magabiztos módján, amerre akar.
Bizony, mint minden dologhoz, ami életmódváltással jár, ehhez is türelem kell. Én beismerem, nekem nem volt türelmem a szoktatási időszakhoz, nyáron terhes voltam, ősszel babáztam, télen még két hónapra haza is költöztünk, így aztán a bilire szoktatás klasszikus, minden nap háromszor bilire meg pelenka levevés procedúrája teljesen kimaradt. Így hát elérkezett a február, Dida lassan három éves lesz és ősszel oviba megy, így tudtam, még tavaszig várhatok a pelenka levétellel, de tovább már semmiképp. Visszaköltöztünk Ambergbe, és a második itthon töltött este vettük észre, hogy baj van. Dida megfertőzte magát a sok eltitkolt kakiban csücsüléssel.
Komoly hangon megbeszéltük vele, hogy a pelenkától lett beteg, és ezennel vége a pelusos időszaknak, csak bugyi lesz, és szólnia kell, ha pisilni kell, vagy kakilni.
Felszedtük a szőnyeget, mert még karácsony előtt is folyton bepisilt pelus nélkül is, és lélekben felkészültem a napi egy adag mosásra, és a folytonos padlóvixolásra, ám mindez csodák csodájára elmaradt.
A bili ott csücsül a nappali közepén és Dida mindig kiabál, ha kell neki. Az első két nap végigstresszeltük, és folyton mondtuk neki: Nincs rajtad pelus, ugye emlékszel? Szólni kell ha pisis van!
Ő meg teljesen hülyének nézett minket, és mindig válaszolgatta hogy: Tudom, tudom.
Nézegettem pelenka és babavíz vásárlás során a parfümöket a DM- ben, mert nő vagyok. Találtam is egy csicsás napsárga üveget. Megszagoltam, egyszerűen imádni való volt. Egy új illat, beyonce heat rush a neve.
Megmutattam az embernek is, akinek ez volt az első reakciója az illatra: " szivárvány!" Végül nem vettük meg, mert fuj, haszontalan kacat, de megjegyeztem, ilyen romantikus reakciót kevés dolog vált ki az emberemből.
Elkapott minket a kórság. Szépen sorban ledöntötte a család nőtagjait. Természetesen Dida kezdte. Ezek a lassan ovikorú kölkök mindent összeszednek a falevéltől kezdve a csigán át az összes vírusos takonykórig, mindent. Nem kellett 24 órát várnom, és engem is kiütött két napra és éjszakára. Arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, és két hónapnyi êjszakai műszak eredményeképp elsőre a " hol a gyerek?" mondat jutott az eszembe ahelyett, hogy kinyitottam volna a szám, így az eldugult orrommal kishíján belefulladtam a saját váladékomba. Én komolyan nem tudom más gyereke mitől alszik éjszaka, de az én Zsuzska babám ugyanúgy eszik kétóránként, és a nagyobb sem hagyta teljesen el az éjszakai " apa, teát!" jellegű kiabálásokat. No de, abbahagyom a hiábavaló nyavalygást, és folytatom a mesét: rémálmaim rémálma valóravált, harmadnapra a kicsi is velünk fetrengett a takonyban. Mivel a nagyobb sosem volt beteg az első két életévében, fogalmam sem volt mit lehet tenni egy két hónapos szörcsögő, szopizásra képtelen babával. A nagynál sima ügy, ebédre eléteszek egy vödör ecetes fokhagymát meg mézes zsályteával itatom, igény szerint porszívó orrszívóval elintézi magának a levegőhöz jutást, aztán meggyógyul. De a kicsi? Egy hét c vitamin cseppezés, cumiból ivás és tétlen toporgás után megkockáztattam, hogy a gyerekorvosi váróban összeszed még valami halálos kórt, és elvittem dokihoz. Egy hét után én, az anyaállat, amint egy betépett anyaoroszlán,valamint aktívan terápiára szoruló hipohonder, már mindent elhittem volna, hogy mi baja a gyereknek. Az sem számított, hogy Dida nem egyszer volt a nyáron két hétig beteg, vagyis egy hét még tapasztalt szülőknek nem tragédia, én mégis már lassan infúziót is bekötöttem volna neki, csak ne szörcsögjön már a Zsuzska. Szerencsére nem én vagyok az egyetlen fiatal anyuka a környezetemben, így konzultáltam a többiekkel is. Így szereztem Vikitől egy sóoldatos inhallátort és a tanácsot: tegyek anyatejet az orrába, de nem igazán emlékezett, az miért jó. Végül a doki is ezt javasolta. Miután alaposan megvizsgálta, megnyugtatott, hogy a gyerek túléli, szépen fejlődik, és előfordul az ilyesmi. Egy nap aktív anyatej plusz inhallátoros dupla kúra ( akkor már magamat is kezeltem, biztos ami biztos, ha másra nem, hiszti ellen is jó volt) eredménye egy nyugodt éjszaka és másnap egy még félig szörcsögő, de már jókedvű baba lett. Egy nap alatt az egyik orrluka kitisztult és az én maradék torokfájásom is megszűnt. Boldog vagyok. Természetesen a magyar mivoltunk Németorszàgban ezúttal is megbonyolította az orvosi ellátás kifizetésének módját. Zsuzska még most sem rendelkezik állampolgársággal a lassú ügyintézés miatt. A doki tűnődve ingatta a fejét, miközben a lányommal beszélgetett: " Nem vagy te sem német, sem magyar. Mi vagy te? Egy kis angyal."
Miközben az utcára készülődtünk, a kellemetlent összekötöttem a hasznossal, és kérdezgettem Didát:
-Hogy hívják a testvéredet?
-Diós Alma Zsuzsanna
- Apát hogy hívják?
Megmondta.
-Anyát hogy hívják?
- Gömbi. - és nem átallott nevetni rajta.
Gyere csak Dida, tanítsuk meg Zsuzskának, milyen szépen szól apa pocakja, ha tenyérrel rápaskolunk.- bujtogattam a lányt. Egy kicsit doboltunk rajta, majd apa megjegyezte: A hasam kemény mint a beton!
Kétkedő hangon horkantottam.
Jól van na, csak egy réteg moha van még rajta.- javította ki magát rögtön.
"Pfűűűű! Én vagyok a farkas!"-fújta a levegőt az arcomba. "Jaj, összedől a ház!"- kiáltottam. Igen! elfújom a házat!-kontrázott." tartom a plafont, segíts visszatenni a falakat!- kértem. Megállt, és erősen gondolkodott, mi legyen, majd így szólt:" Maradj csak, anya! Majd én elintézem a dolgot!"
Anya! keresd meg az amucipőke párját! Nyomott az orrom alá fél pár rózsaszín barbie cipőt.
A micsodát?
Az amicipőkét!
Vakartam a fejem, mire rájöttem, hogy Hamupipőke elveszett fél pár barbie-cipőjére gondol.
Mint mindenki tudja, szobrászdiplomám van. Ezt egy mostanra már elismerten, pozitívan zsűrizett szobromnak köszönhetem. E munka előtt készítettem még egy munkát, amit játékos kísérletként fogtam fel, s kikerült egy nemzetközi biennáléra is, valamint elkérte a pécsi kerámia tanszék példamunkának kiállítani. Harmadik művemet, amit terhesen készítettem egyszerűen imádom. Úgy érzem beletettem a teljes egységet, amit a világról, és az emberekről gondolok, bele tettem magamat teljesen. E három munkám született a gyermekeim előtt, amik nem törtek össze, nem makett vagy tanulmányértékűek. Nem szégyenlem, hiszen nem jutott időm többre, jöttek a gyerekek, s a sok ötlet dobozba került.
Váratlan meglepetésként ért, hogy belekerülök egy katalógusba és egy nemzetközi enciklopédiába is, szinte egy időben, úgy, hogy lassan három éve nem nyúltam agyaghoz.
Természetesen a jóhírt megosztottam legjobb baràtnőmmel, aki csak ennyit reagált a dologra:
"Lillám, még pár évet ülsz otthon, szülsz még két- három gyereket, mosod a ruháikat, eteted őket, s meglásd, Munkácsi díjas művész lesz belőled!"
Amikor Zsuzska három hetes lett, olyan pattanásos lett, hogy rossz volt ránézni. Az hagyjám, hogy az arca, a homloka, az orra, olyan volt, de a fejbőre tarkóig, a fülcimpája, mindene pattanásos volt. Két nap alatt a pattanások lecsúsztak a válláig, majd a mellkasára, s a karjaira is áterjedtek csuklóig. A négy hetes korára ilyen pattanásos lett. Nagy sárga pattanásoktól kis piosakig minden volt rajta. Bőre leginkább a smirglire emlékeztetett, s kicsit aggódtam, hogy még egy hét, és lábujjig pattanásos lesz, de nem igy történt. Hat hetes korára szépen eltűntek mind, s amióta krémezem popsikrémmel az arcát elindulás előtt, azóta a hideg sem marja érdesre a bőrét. A kis tokás, ráncos nyak most hét hetes korára szépen megnyúlt, s a kis békapocakját is elnyúlta. Egész formás és érdeklődő lett, mosolyogni is megtanult, ha szóluk hozzá.
Az én két szép lányom időnként lefekszik egy plédre a szőnyegen, s kéz a kézben sugdolóznak egymással. Dida ilyenkor nem erőlteti meg magát, hogy szavait mi is értsük, vidáman, gyengéden gügyög Zsuzskának, s Zsuzska lelkes kis sikkantásokkal, torokhangokkal válaszolgat neki. Láthatóan jól elszórakoztatják egymást vagy 10 percig. Általában Zsuzska fárad el előbb, s követeli a cumiját.
Legutóbb a turai nagymama is látta skypolás közben, ahogy Dida odafekszik Zsuzska mellé, egyik tenyerébe fektette Zsuzska koponyáját, s a másikkal odaadta neki a kért cumit. A mama persze sikoltozott, hogy ilyen közel engedjük a két testvért egymáshoz, de mi egyenlőre nem érezzük szükségét az elszeparálásnak, hiszen Didában nincsen romboló szándék. Persze felügyelet nélkül nem sugdolóznak együtt, mert Dida néha elfelejti, mit bír egy ilyen kis baba akár milyen erős is, s néha megkísérel ráfeküdni, vagy ráülni, vagy lábával átkulcsolja Zsuzska pocakját.
A büdös jó neki.- jelentette ki a lányom.
A büdös ezúttal történetesen a lóbalzsam.
Ej, de csinos ez a kutya! Olyan mint egy nagysága! - dícsérte J. Dida kutyáját.
Igen, olyan mint egy nagy sárga!- helyeselt a lányom.
Zsuzska hêtfőn úgy döntött, hasról felnyomja magát fekvőtámaszba, és átlendül a hátára. Azóta próbálgatja hátról hasra is magát, de egyenlőre csak kilengések sikerültek.
A szentem hétvégén lesz 6 hetes.
Anya! A plafon az enyém?
Tudod mit, ha el bírod vinni, a tiéd!
Felszelem kicsire! Elviszem a kicsiplafont. :)
