Pelenka, Bili

Bizony, mint minden dologhoz, ami életmódváltással jár, ehhez is türelem kell. Én beismerem, nekem nem volt türelmem a szoktatási időszakhoz, nyáron terhes voltam, ősszel babáztam, télen még két hónapra haza is költöztünk, így aztán a bilire szoktatás klasszikus, minden nap háromszor bilire meg pelenka levevés procedúrája teljesen kimaradt. Így hát elérkezett a február, Dida lassan három éves lesz és ősszel oviba megy, így tudtam, még tavaszig várhatok a pelenka levétellel, de tovább már semmiképp. Visszaköltöztünk Ambergbe, és a második itthon töltött este vettük észre, hogy baj van. Dida megfertőzte magát a sok eltitkolt kakiban csücsüléssel. Komoly hangon megbeszéltük vele, hogy a pelenkától lett beteg, és ezennel vége a pelusos időszaknak, csak bugyi lesz, és szólnia kell, ha pisilni kell, vagy kakilni. Felszedtük a szőnyeget, mert még karácsony előtt is folyton bepisilt pelus nélkül is, és lélekben felkészültem a napi egy adag mosásra, és a folytonos padlóvixolásra, ám mindez csodák csodájára elmaradt. A bili ott csücsül a nappali közepén és Dida mindig kiabál, ha kell neki. Az első két nap végigstresszeltük, és folyton mondtuk neki: Nincs rajtad pelus, ugye emlékszel? Szólni kell ha pisis van! Ő meg teljesen hülyének nézett minket, és mindig válaszolgatta hogy: Tudom, tudom.