Pelenka, Bili

Zsuzska eszesedik. Jó nézni, és nagyon mulatságos. Végre érdeklik a könyvek, olvasgat magának, és a fa kirakót is már nagyon ügyesen használja. A fa dominóban megkeresi a kék lovakat, s nyájba tereli őket, akkurátusan egymás mellé sorakoztatva azokat. Egyre inkább használ olyan hangokat, amik szavakra emlékeztetnek. Végre kimondja hogy apa, amit eddig nem tett, sőt, most már kifejezetten tudatosan használja, ha a kádból ki akar szállni. Azt hiszem az, hogy Dida egész nap itthon van vele, sokat számít neki. A biciklit is tekeri, bár még nem tudja hova megy vele. Ha olyan kedve van, akkor kérésre tárgyakat odahoz, persze sokszor van szelektív hallása, ha az érdekei úgy kívánják.

Ma sokat voltunk kint, délelőtt a neumarkti jura zoo- ban, este pedig a kertben, s az utcán. Estére ki is dőltek a lányok, s mivel megígértem, hogy ma én mesélek Didának, Zsuzskának segítenie kellett az altatásban, mielőtt ő következne. Két katica kislányról meséltem a nyitott ablaknál az ágyban fekvő nagyobbnak, akik jó barátok voltak, míg Zsuzska az ablak alá tolta a kisszéket, s felállt rá nézelődni, majd a radiátorra mászni, majd az ablakpárkányra mászni. A mesém is éppen ehhez a cselekedethez igazodott. Valahogy így: és a két katicalány vidáman csúszdáztak a tulipánlevélen egész nap, homokoztak a parton, lubickoltak és nem túrták az orrukat, és nem másztak ki az ablakon! - veszekedtem velük a mese alatt, míg fogtam Zsuzska bokáját, hogy ne tudja felemelni: mondom nem másztak ki az ablakon! 

Az ember meg bejött, hallva mérgesedő hangomat, s csak ennyit mondott: na mi van, családi idill?

Itt a hőség. A babák pedig testszerte pirosodnak, aprópöttyösödnek, vakaróznak és sírnak, ergo nem alszanak. A mi Zsuzska lányunk is szenved, mivel hidegtűrő fajta és roppant izzadós. A pelenka a csípőjén és a hasán nem tud nedvességet felszívni, ott beizzad a bőre, surlódik, és máris ott a viszkető, kellemetlen baj. Dida lányom ilyen nyarakon rendszerint a honaljával és az oldalàval szenvedett. Három évesen elmúlt neki, de néha, enyhêbb tünetekkel kiújul így ynáron neki. A neten nem sok okosságot találtunk. Általános tpasztalat, hogy amint nincs pelenkára szüksége a yereknek, a melegkiütés is "kinövődik." addig is mit tehetünk? Didának annak idején elég volt a folyamatos hintőporozás, ami felszívta az izzadtságot, Zsuzskán azonban jelenleg a pelenkahordás pár órára való csökkentése, a sudokrem és neogranormon se segít. Ezért végleg elhagytam róla a pelenkát ( amugy a legjobb pemperst használjuk), pucér fenékkel, trikóban szaladgál, néha meg bugyiban, amibe vékony csíkkà hajtogatom a textilpelust, hogy felfogja a baleseteket. A bugyi remekül stabilan megtartja a helyén a textilcsíkot, így csak arra kell figyelni, hogy azonnal lecseréljük ha belepisilt vagy kakilt, és nem kell a lakást mindenfele takarítani. Krémezés befejezve. A rajta lévő ruhát csak mosódióval mosom, mert így nyáron még a senzitiv mosószert se bírja, csak ront a bőre állapotán. Napi háromszor fürdik kamillás vízben, amikor nem fürdik, aloe verával kenem. Annyira szenved éjjel, hogy az ablak nyitva van, s az erős viszketésre kénytelen vagyok fenistilt kenni, amit a gyerekorvos nem javasolt, de ettől legalább nem viszked és bír aludni kicsit. Perze csak ês kizárólag eldobható pelenka nélkül. Kipróbáltam mi van ha a pelus alá gyűröm a trikót, hogy ne dörzsölje úgy, de nem sokat számított. Egyenlőre az aktiv ruhanélküliség, fürdő, éjjel pedig fenistil tűnik a leghatásosabbnak, ha el nem is múlasztja a tüneteket, de elviselhetővé teszi. Érdekes, hogy amint 26 fokra vagy az alá csökken a hőmérséklet, a kiütések és a viszketés, amivel a forró hetek alatt szenvedett, szinte egy nap alatt eltűnnek.

Régi időkben az asszonyok ástak a földbe egy nagy gödröt, oda betették a gyereket, oszt mentek a földekre dolgozni. Első találkozásom a kis földdarabbal egyből megvilágosított, mire is jó ez. Első negyed óra elteltével már én is szívesen bedobtam volna egy jól kitalált gyerekmegőrző gödörbe őket. Vagy mások földdarabjaira és virágaira vigyázok, vagy azért ordítok mert a sziklakerten hegymászóskodnak, vagy földet esznek, és nyakig dagonyáznak benne. De ez még nem a legrosszabb, a legrosszabb az, mikor a szépen elegyengetett talajodba a gyerek bent hagyja a lábnyomait, ezzel összetömörítve a földet.

Legközelebb okosabb voltam. A nagy oviban, a kicsi reggelizik a bababkocsiba kötve, szigorúan kikötve, hogy ne tornázza magát fejjel lefelé kifele a kocsiból, és akkor jut egy nagyomn szűk óra a földnek. Addig lehet földet művelni, amíg a babakocsiból nem jön hangos ordítás.

Ram tort a kisérletezési kedv. Valaki azt mondta nekem, a kis dolgaim potcselekvések, ahelyett hogy szeretkeznék. Ennek az illetőnek elfelejtettem megmondani, hogy a szex nem komoly agyi tevékenység, mégha jo is, viszont az igaz hogy pótcselekvésből kertészkedek a nappaliban, és varrok, meg lakberendezek, és régi széket alakítok át, de mindezt szoborkészítés helyett művelem. A szexnek köszönhetően a végeredmények ezen tevékenységek folyamatosságát is megszakitják. No, mai kisérletem egy kedves, lomszék. Régóta nézegetem , egyfelől mert nem tudtam milyen legyen, másfelől, nem tudtam hogyan. Ekkor rátaláltam kicsiház.blogra, aki részletesen ír erről, de elriasztott olyan szavakkal mint, hosszú folyamat, töménytelen por meg olyan szerszámok, amik nekem nincsenek. Hajnalban megálmodtam végre milyen lesz, s nem bírtam tovább. Spec szegecseltávolitó villa nélkül, egy szál lapos csavarhúzóvalm Zsuzska közreműködésével pikk- pakk leszedtem a kárpit szegecseit. Majd a tűzőgéppel odarögzített kis fémizéket is lazán letéptem a kárpittal együtt. Alatta egy enyhén poros szovacsot találtam, azt is letéptem, ez alatt egy erős zsákvásznat találtam, amik a rugókat fogták össze, ez maradt érintetlenül. Fogam egy 120- as smirglit ( vásznat), és a lépcsőházban puszta kézzel, szálirányban ledörzsörlem a pácot a fa részekről. Ez se volt nehéz, de ez már tovább tartott, Zsuzska pedig boldogan lépcsőzött fel le vagy 30- szor a földszint és az első emelet között. Sajnos egy dologban igaza van kicsiháznak, a fapor alig láthato kis szemcséi alattomosan leülnek az ember bőrére, és rohadtul viszkednek. A viszkedést csak egy kiadós szappanos mosakodás mulasztja el. Ahol fedte ruha a bőrömet, ott csak fele annyira viszkedett, de az alkarom és az arcom a szék felénél már vízért sikítozott. Ennek ellenére elégedett vagyok. A szék szebb, világosabb lett, majdnem el is tántorított a festéstől, de csak majdnem. Egyenlőre eddig jutottam, mert Zsuzska megunta a lépcsőzést.

Folyt köv.

Ma kissé összefagyasztottam magam a teraszon, de befejeztem a szék csiszolását. Kb 800 ft- nyit csiszoltam használhatatlanná, szépen letöröltem a port a székről, majd a konyhában felmelegedtem festés közben.  Bár azt olvastam, hogy a fa sérüléseit a festék kiemeli, ezt én nem tapasztaltam. És ami fő, az embernek is tetszett az új szék, és engedélyt kaptam, hogy lefessem az asztalunkat is. Még a kárpitozás hátravan. A szivacsot is méretre vágtam ma a gyerekek nagy örömére. A maradék szivacskarabkák egész délutánra lefoglalták őket, nem kellett más játék után nézni.

Amióta kijött a jóidő, mi is kint ténfergünk a szabadban, mint a bodobácsok. Ez nagyo is jó dolog. Azonban van egy apró tényező, amit mindig számításba kell venni, ez pedig a mi zajlik anya háta mögött, ha elfordul. Zsuzska mint valami mesterbűvész, ha csak megpördülök a sarkam körül, mire újra ránézek, már kész a mutatvány. Kellene egy előtte, utàna fotósorozatot készítenem a tetteiről. Az már egyértelmű, hogy belépett az átkozandó " mindig koszos" korszakba. Erről már írtam régen Didàval kapcsolatban is. Először jajdecuki, de mindenk összekakil, majd egy darabig lehet öltöztetni, de amint mászni kezd csak elesik a szoknyában, így vérző szívvel eltehetjük a szekrény tetejére a cuki ruhácskákat, szoknyákat. Majd megtanul járni, és a mini visszatérhet a divatba, de amit megtanul rutinosan szaladni, elérkezett a mindig koszos korszak, amikor is nem lehet elégszer átöltöztetni és kimosni a gyereket, így gyönyörű holmik ismét fiókba.

De nem itt tartottam. Nem egészen. A bűvésztrükköknél, bár ezek az előbbi kitérőhöz kapcsolódni fognak, mint hamarosan meglátjátok.

Azt hittem, a leghajmeresztőbb trükk az lesz, mikor elfordulok, s mire visszanézek, már hason csúszva dagonyázik a frissen kapált Veteményesben, de ez könnyen mosható. Azóta simán überelte a produkciót. A szomszéd bácsival kötelező beszélgetni, de ha beszélgetsz, nem mindig kerül a gyerek a látószögedbe. Mire megfordultam, éppen egyesült a frissen kivágott fenyőfa törzsével, s már hasonlatossá vált a népmesék szurokba forgatott hősével, akihez minden hozzáragadt. Ő hozzáragadt az enyves levet engedő fatörzahöz, ahozzá meg minden más ragadt. Cipő, nadrág, haj, kezek és arcok...ki tudja mivel lehet a viaszt lemosni? Hát popsitörlővel, zsepivel tutira nem. A cipő olyan amilyen, talán ha fényesre boxolom, nem lesz feltűnő, de a nadrág mehet a kukába. A gyerek is? A bácsi szerint higítóban kellene mártogatni. Naja, majd biztos van otthon higítóm, no meg marha egészségtelen. Szerencsére a gyógyszertári háromszázforintos babafürdető krém levitte. Mindet. Gyönyörűen. Muhaha, ésnemhogy nem ragadt a gyerek többé, de még ápolva is lett a bőre. Egy csoda.

Letöröltem a verejtéket az arcomról, s meg is nyugodtam volna,hogy maradjunk ennyiben, ezek után már semmi rossz nem jöhet, de....

A kiskertben megbabráltam a tulipánhagymákat, mikor ránéztem a gyerekre, édesen pancsikolta a bácsi üres virágosládájában a vizet. ( rejtély, minek bele víz, nem esővíz, mert nem esett napok óta) mikor újra ránéztem, kultúráltan kavicsokat szórt a vízbe, s mikor megint ránéztem, már benne ült, nyakig vizesen, és rejtélyes módon az eredetileg átlátszó víz mocsaras sárrá változott. Először azon lepődtem meg, hogy egyáltalán belefért, olyan vékony, majd azon, hogy csupa sár mindene. Szerencsére 26 fok volt, így elkezdtem azon filózni, hogy mennyire ázik szét a babakocsi ha így beültetem és hazaviszem. Aztán azon filóztam, hogy van e centrifuga a szerszámos házikóban, végül azonban leültettem a kavicsos útra és szépen kiöntöttem a vizet a cipőjéből, csóréra vetkeztettem, beültettem azon csórén a babakocsiba, és imádkoztam hogy egy német se lásson meg, míg a csepegő ruhákkal a kezemben zsonglőrködök, hogy hová tegyen azokat, mert még rámhívják a gyámhivatalt. Végül kiteregettem a kerti padra, gondoltam, talán nem lesz nagy mizéria, ha kicsit ott maradnak száradni. Az volt a szerencsém, hogy Dida ovis tornaruháját bedobtam a babakocsi aljába, hogy hazaviszem kimosni, így nem kellett anyaszült meztelenül végigtolnom a kölyköt három utcaszakaszon, hanem ráhuztam a pólót, s igyekeztem úgy igazgatni, hogy szemérmes legyen. Otthon mindkettő kölyök örömére lubickolhattak egyet a kádban ebéd előtt, majd este visszamentem a ruhákért. Valaki jószándékún megforgatta a kis tuhákat, hogy a másik felük is száradjon, így teljesen száraz állapotban haza tudtam hozni azokat.

Otthon heves takarításba fogtam, mert elköltözünk, és a tulaj eljön hozzánk. Jó benyomást szeretnék rá tenni, ezért lefestettem a gyerekrajzokat a falról fehérre, és nekiálltam a vonalakat sikálni az ajtófélfáról. Nos, ezek a vonalak is egy ilyen " egy pillanatra nem nézek oda" napon keletkeztek. Rettegve sikáltam a zsír és ismeretlen összetételű pittkrétát, amik irdatalan vörösen és kéken virítottak már messziről is, de ezek egy szivaccsal és mosószerrel lazán lejöttek. Azonban az ártatlannak tűnő vékonyka vonalak nem. Megnéztem közelebbről: golyóstoll. Honnét szedhette? Nem tudom. De az biztos hogy alattomos fajta és igen megszenvedtem, mire elhalványult. Míg az ajtókról tüntettem el a nyomot, nely bizonyítja, hogy gyerekkel élők vagyunk, addig Zsuzska összekeverte az avokádó darabokat a duplàn ( kívül, belül) lekváros derelyével, amik Dida asztalán maradtak, majd egyenletesen lelakkozta vele az asztalt, végül bezselézte a haját.

Mikor megláttam, lesápadtam. Mikor meglátott, ragyogó mosollyal szaladt hozzám, s belémcsimpaszkodott. Ez az a Helyzet, mikor nem arra gondolsz, milyen édes, hogy így szeret és megôlel, hanem sikítva menekülsz, mert nem tudod hogyan kell a barackos meggylevet kimosni a ruhádból, és azt ordítod neki, ne érj hozzám, ne érj semmihez, mintha épp Hasfelmetsző Jack közeledne feléd. Persze ha elkapod, és csuklónál vonszolva kiviszed a fürdőbe, amint víz éri, ordít, mintha épp a tökéletes sminket vakarnád le egy topmodellről.

A pincében is jártunk. A meleg felvetette bennem azt a kérdést, nem volna e időszerű Zsuzskára szandált adni, s vajon nem bújkál e egy a pincében. Levittem hát a lànyokat, mert ugye magukra hagyni a lakásban senki szerint nem biztonságos...bár erről ezek után nem vagyok meggyőzve. Amíg kinyitottam a lakatot és letettem a polcra, a gyerekhangok egyszerre megszűntek. Utánuk szaladtam, s a nagyobb után kiabáltam. Sehol senki a pincefolyosón. Sehol senki a lépcsőn felfele mászva. Ekkor láttam meg, hogy valamelyik lakó nyitva hagyta a bejárati ajtót és a csajok már az utcán vannak. Persze tudom hogy Dida visszarántaná Zsuzskát az úttestről, ha kirohanna, nade akkor is. Az élet fricskája, hogy sose a nagy viszi bele a hülyeségbe a kicsit, hanem mindig a nagy követi a kisebbet mindenhová. Most örülök csak igazán, hogy előttünk zöld mező és szirmait hullató fák vannak. A lányok épp a lehullott szirmokban fürödtek, s a szomszéd házban lakó néni motyorékolt nekik valami kedveset.

Én vagyok hát a Városi Paraszt, akinek fogalma sincs róla, hogy mit csinál, de lelkes. Végre kaptam "ajiba" egy darab földet, így reményeim szerint a kiscsaládom legalább két levest fognak enni a saját terményemből, és legalább két vacsorára való paradicsomunk lesz, ami menőn bio. A kertészkedésnek vannak buktatói. Ugyan vannak a kis magokkal teli csomagon infók a növényről, mindent mégsem tudsz meg belőle. Pl nem írja le, hogy ne akkor ültesd el a paprikát, paradicsomot, amikor már meleg van (április, vagy később), mert akkor sose jutsz el a termés leszedéséig. Egyszerűen kifutsz az időből. Érdemes elvetni kis dobozkákban a magokat már február végén. Mivel szép sommás pénzeket lehet otthagyni a kertészeti boltban nagyon menő préseltpapír poharakért, a tejfeles pohár meg nálunk nem kivitelezhető, ezért elkezdtem vécépapír gurigákba ültetni. Naja, jó időben el kell kezdeni gyűjteni, hogy legyen elég. Hamar rájöttem az első hibára, nem hajtottam be az alját az első daraboknak, így a ha a föld nem is, de a víz teljes egészében keresztülfolyt a pohárkán, és a kis palánták marha gyorsan ki tudtak száradni. Ekkor találtam meg az obiban a papír dobozkákat, amik ingyen elvihetők a kassza mellől. Előbb betűrtem a vécépapír alját, hogy legyen a pohárnak "feneke", majd beletettek szép sorban a pohárkákat ebbe a kartondobozba.  Majd a kartondobozt egy műagyag dobozba, hogy megmaradjon a tartása. Így már minden remekül ment, csak kétnaponta nem szabad elfelejteni megöntözni. Tapasztalatom szerint ez a módszer remekül működik a paprikánál, paradicsomnál, de a hagyma nem igazán szerette, a cukorborsó viszont pompásan nagy lett, de ez utóbbit nem szabad olyan hamar elültetni, mert kb addigra már ültethetővé válik, mire a paprikának épp csak eszébe jut kibújni a földből. Nos, a következő hiba a kiültetésnél történt. Nem ültettem elég mélyre, kilógott a pohár teteje, s nem öntöztem meg azonnal, mert a kerti csap még el volt zárva. Jött egy szép napos nap, és mindennek annyi. Paprika, paradicsom halott. Nem árt megjegyezni, hogy a paradicsom nem kedveli a tűző napsütést, mégha nincs is nagy meleg, inkább árnyékban kell hagyni, a paprika veszte inkább azonban a vízhiány volt. A borsó azonban bírja a fényt, csak elfekszik a földön, így érdemes kis kerítést húzni mellé, ha nekünk úgy tetszik, ha áll. A padlizsánról és egyéb tökfélékről egyenlőre csak annyit tudok, hogy előbb érdemes trágyát ültetni a földbe, majd egy réteg földet erre szórni, és efölé lehet a magokat ültetni. Nem árt ha egy-egy padlizsánbokor közt egy méter a távolság, mert marha nagyra meg tud nőni. Vettem áfonya bokrot is. A nappalim dísze lett. egy hét alatt a teljesen csupasz ágaktól eljutott a virágzásig és zöldlevél hajtásig. Nem fogom kiültetni, most filózom rajta, hogyan készítsek szobai veteményeskertet, árnyékot kedvelő növényekből.

Találtam egy virágmag keveréket is, amit állítólag, ha a kertünk köré ültetünk, távol tartja a csigákat. Ezt is jó kipróbálni, mert bizony a csigák sokmindent megrágnak, amit nem kellene, különösen a salátát és epret. Persze ha biztos védelmet szeretnénk, a virágok mellé a következő "kerítés" a hagyma, fokhagyma, mert ezek távol tartják az egyéb kártevőket, bogarakat, lárvákat.

Eltűnődtem rajta, hogy nagy üvegház helyett, amíg kicsi a palánta, elég volna e egy petpalack búra a növényre. Ha valakinek van erről tapasztalata, kérem írja meg.

MOst mesélte az emberem, hogy letartóztattak egy jómódú fiatal párt, mert másfél éves gyermekük éhen halt...Párhuzamot sikerült állítanom velünk, ami tragikus. A mi lányunk másfél éves, 8 és fél kiló. Az a gyerek 6 kilós volt. Az enyém előtt a kisasztalon folyamatosan ott van a keksz, a gyümölcs, a felvágott, a kenyér, mégsem eszik. Hogy ne haljon éhen, néha már szőlőcukorral, gumicukorral etetem. Persze ha jól van, eszik. De mikor van jól? Már egy hete taknyos megint, és tegnap elvittem dokihoz, aki hazaküldött, hogy várjak. Majd meggyógyul. De ha taknyos, nem eszik. Na ná, én se szívesen eszem, ha nem kapok levegőt. És persze ha fogzik, akkor se eszik. Mert valami hatalmas, lóméretű fogak jönnek ki az ínyéből, és hetekig fáj neki.

Ilyen Didával sosem volt. Méghogy reggeli helyett édesség! Agyon is csapnám érte. Ugyanazon az étrenden, ugyanazon a  fősztön a nagyobbik drágám már 19 kiló, négy évesen. Igaz, tegnap mindketten rávetették magukat a fonott kalácsra, főleg a benne lévő mazsolára, de ma reggel ugyanez már nem volt csábító. Megint bébikaját lopkodok a szájába a kis nyavalyásnak. No vajon mi az amit megenne? Mit gondoltok? Mandarin héját, kenyér csomagolását, és gumicukrot. Néha pedig a tojáshélyat a kukából.

Elmeséltem ezt az éhenhalós sztorit egy német-magyarnak. Azt mondta, ez nem ritka idekint. De mitől hal éhen egy gyerek? Nem jut eszébe a szülőnek enni adni?De igen, csak nem akar. Mi az hogy nem akar? Mert vannak akik így büntetik a gyereket. Ha vm nem tetszik a szülőnek, amit a gyerek csinál, akkor nem kap enni. Ha véletlenül túl sokszor büntetik, éhen hal a gyerek.

Én ezt nem értem. Hova lett a jó öreg sarokba állítás, meg fenékre verés? Ez vm agyoncivilizált baromság, hogy nem etetni a gyereket humánusabb, mint a fenekére verni, majd elfelejteni az egész problémát?

Bizony, az ovi nem tanítja meg a gyerekeket németül. Ez egy mítosz. Minden nap játszani kell vele kicsit németül. De bizony a tudásom megakad gyakran. PL tegnap ott, hogy ha lecsavarod az üdítő kupakját, akkor nem lehet eladnod a boltban, mert már sérült az áru. Meg se erőltettem magam olyan szavakkal, mint áru, de az bosszantott hogy nem tudom mi az hogy lecsavarni és hogy kupak, mert ilyesmi elég hasznos tudás egy négy éves számára.

Teganp hallottam, ahogy a pónijai vitatkoztak:

-Sie ist böse.

-nein, nicht böse!

ja, böse!

nein, nein, nicht böse...

Így ment ez egy darabig, mikor nem bírtam megállni:

Dida, mi az hogy böse?

-Hát az, amikor egy kislány elszalad és sír.

A tavaszi takarítás jegyében sok épp fát kivágtak a környéken. Két hete. Az élő gyökerek továbbra is folyamatosan pumpálják az életet a törzsekbe. Eső nem esett, a fák mégis sírnak, levágott ágaik véreznek ütemesen csöpögve, nagy, sáros, mocskos dagonyákat képezve a szép üde zöld fűben. A törzsek is véreznek, egyre messzebb csurgatva fehéres, élettel teli váladékukat a talajon. Vastag réteg van már a sebekre vonva az életből. Az ember sajnálja a sok elpazarolt nedvet, kedve lenne felinni, hogy ne vesszen kárba.

Sokan mondják, hogy ha egy ember vérzik piros, sűrű nedvét kibuggyantva a húsból, az szörnyű. Most érzem csak, hogy ez is éppen olyan rettenetes, mint csata után a halottak martalékát nézni. Tehetetlen, ártatlan szenvedők, kik nemrég még sok emléket kínáltak gyerekeimnek. Makkot szórtak a földre, vagy piros bogyókat. Gyűjteni, taposni, enni vagy rajzolni valókat. Bogarakat adtak, mikre lányaim rácsodálkozhattak, most viszont nem tudnak mást adni, mint ragadós, fekete-fehér tócsákat, s nem mondhatok mást a gyerekeimnek csak ennyit: Vigyázz, ne menj oda!

Én nem eszem meg az egész szendvicset, mert megmérgezi az ínyem.

Fáj a szám ha ráharapok.

Kipukkad a pocakom.

Amióta felfogja, hogy a kistesóval állandó stressz a kajálás és kistesó barmit megehet, és bármennyit, gyakran étkezésenként kétfélét is, csak ne hányja ki, mert olyan vézna mint egy etióp, és kellene rá egy kis anyag, hogy ne fújja el a szél, azóta Dida ilyeneket talál ki ha enni kell. Persze ő jó húsban van. Csak éppen ha nem eszik, nem azt mondja, hogy éhes vagyok, hanem kötekedni és hisztizni kezd.

Már az első télen kivirágzott a penész nálunk. Én már költöztem is volna, de Laci nem akart. Még sokkos állapotban vokt a friss költözés élmenyeitől.végre így majd három itt töltött év után sikerült rávennem. A baj csak az, hogy nincs hova. Legyen csak három szoba? Ésakkor melyikünk nem fog aludni a másik eltérő bioritmusa miatt? Én mert Laci játszik éjjel, vagy ő, mert én hajnalban ténfergek? Vagy a gyerekek egymástól? Kell a négy szoba. Falun lenne...de kinek van kedve mindenért kocsiba ülni? A tánchoz, fagyizáshoz, barátokhoz, ovihoz, és ki jönne el hozzánk ? Senkinek. Senki se jönne.

Van jó lakás is, jó helyen, jó méretben, megfizethetetlen árban. 

Egyetlen lakást találtunk, mindjárt Dida ovija mellett. De a negyediken. Akarok én a fák felett lakni? Madár vagyok én? Kilel a hideg a tériszonyom miatt. Tehát megnézzük ugyan, de várunk. Talán kikoltözik valaki valahonnan.

Újra költözünk. Három éve még egy gyerekkel és némettudas nélkül kerestünk lakást, a netről. Egy munkatárs telefonálgatott az ügynököknek. Most már két gyerek van, s ha nem is hibátlan nyelvtannal, de mindketten megértetjük magunkat, és nem pislogunk ilyedten, ha bajorul válaszolnak. Ezúttal én vagyok a szervező. Három ingatlanügynököt kerestem fel, kettőt személyesen, egyet csak telefonban, a negyedik ügynök az, akitől a mostani lakást béreljük. A mostani lakást egy lakásokat bérbeadó cégtől béreljük. Természetes, hogy nekik hiába nyújtom be az igényemet új lakásért, nem fognak segíteni, hiszen több pénz nekik a váltás, mintha sikerül rávenniük hogy maradjak. A siker érdekében még a festőket is kirendelték, hogy eltüntessék a penészt. Látva a festők munkáját nem tudtam megnyugodni és továbbra is a mostani lakásunkat választani a mindennapi életünkhöz, ( mikor megláttam a penészfoltot x réteg fal alatt is)ezért telefonálgattam tovább. Érdekes, de amint meghallják a telefonban, hogy kûlföldi vagyok, megígérik hogy visszahívnak időpont egyeztetésért, aztán nem hívnak. Mindig ugyanaz a szöveg: most nem vagyok az irodában, nincs nálam a noteszem, utána kell néznem a lehetőségeknek, majd visszahívom. Mikor? Kérdem. Egy óra mulva....Délután. Jönnek a válaszok. 

Tanulságos kis mese.

Herr Moser urat szabályosan üldöztem. Egy olyan lakást találtam, amibe már fotók alapján beleszerettem. Herr Mosert hatszor hívtam fel. Kétszer hétfőn, négyszer kedden. Minden alkalommal megkérdezte, hányan is költöznének? Mi a foglalkozásuk? Hatodszorra sikerült nem túl kedves, de annál inkább agresszïv modoromat elővéve időpontot kicsikarnom. Bár a lakás olyan gyönyörű volt, mint a képeken, az ablakok, a terasz és az udvar egy négysávos útra nézett. Ezt elfelejtették mondani. Csak azt kötötték ki hogy egy állatmentes, csendes és dolgozó párt keresnek.

Frau Sabrine-t már hetek óta üldözöm, jó, a húsvét miatt pár nap kimaradt. Először kerek perec kijelentette hogy nincs lakás. A neten csak falun találtam, de mondtam neki, nekünk Kümmersbruk ( Amberg egyik széle) még jó, de akkor sincs lakás. A neten kettőt is hirdetett Kümmersbrukban. Az ünnepek alatt feltett egy új lakást, de kultúrált voltam, nem hívtam fel húsvét hétfőn. Kedden négyszer hívtam, kétszer fel se vette. Kétszer megígérte hogy visszahív egy óra múlva. Szerdán kétszer megígérte hogy visszahív. Harmadszorra pedig ez a beszélgetés zajlott le:

- meg tudná nekem mondani hogy a neten lévő 4 szobás padláslakás szabad e még? 

-Hol?

-Ambergben. 400 euro a bérleti díj.

-Végülis, még szabad. Hányan költöznének?

- két felnőtt, két gyerek

Három gyerek?

Két gyerek.

Három gyerek?

Nem, két gyerek.

Hány gyerek?

Egy másfél és egy négy éves. Két gyerek!

Elnézést, én úgy gondolom ez a lakás nem elég nagy önöknek. A negyedik szoba dolgozószobának jó.

( bár tudtam, megkérdeztem)

Mekkora a lakás?

87 négyzetméter. És a fürdő is kicsi. (megjegyzem, kád van benne, a netes leírás szerint)

Én szeretném megnézni.

Úgy gondolom feleslegesen vesztegeti az idejét rá.

Rengeteg időm van. A megtekintés ingyenes, igaz?

Igen. A megtekintés ingyenes.

Akkor kérek egy időpontot.

Holnap 10 óra jó lesz?

Rendben. Melyik utca?

Eglseer.

Melyik ház?

Egyes.

Akkor holnap 10 kor ott leszünk az eglseer utca 1- nél.

Igen.

Viszhall.

Visszhall.

Felhívtam Frau Moschke- t.

Még csak meg se kérdezte ki vagyok és mi a telefonszámom. Kapásból lenyomta a torkomon a megnézem a noteszem majd visszahívom ha ráérek szöveget. Azok után, hogy személyes találkozáskor két lakást is említett ( hirdetőtáblán is), és kidobott, hogy időpontra siet. Délelőtt hívtam, nem hívott vissza. Holnap ő a következő áldozatom, akit üldözni fogok. 

Herr Klar kedvesebb volt, de ő azt mondta csak egy házat tud javasolni, ami sem árban, sem a millió lépcső miatt nekünk nem passzol.

Konkluzió: ha egy külföldi lakást keres, kérjen meg egy németet, hogy telefonáljon, vagy legyen roppant szívós és ne sajnálja a telefonpénzt.

Azt hiszem újabb nem alvás rekordot döntöttünk. Zsuzska az oltás miatt nyűgösen fetrengett, még kicsit lázas is volt, s hajnali 5-kor elhatározta, hogy semmi nem lesz jó neki. Ivott, de leitta magát, így levettem a ruháját. Az éjszakai ruházat amúgy is kényes téma, mert nincs vastag kezeslábasa, és nem hajlandó hálózsákban aludni, a takarót pedig egy mozdulattal lerúgja magáról, ezért többnyire nappali viseletben alszik, és nagyon mély álmában van hálózsákba téve, de csak vékonyba, mert a vastagat azonnal megérzi és kapálózva, sírva tiltakozik. 

Tehát ma éjjel pucérra vetkőztettem, és keresgéltem a félsötétben. egy hajszálvékony hálózsák akadt a kezembe. Ordítva toporzékolt, ahogy felhúztam a cipzárt rá. Ezért kénytelen voltam megrázni a fejem, hogy némiképp felébredjek és villanyt felkapcsolva ruha után kotorászni. de eddigre már a body is baj volt, így ha nem akartam hogy az egész családot felverve üvöltsön, egy szál pelusban kellett hagynom. Így szépen el is aludt, de olyan fáradt voltam, hogy attól féltem, a nagy visszaaltatásban én fogok elaludni előbb és pucér marad a gyerek. Végül annyira fáradt voltam, hogy még egy kezeslábast sikerült rákerítenem, de másra nem volt már erőm, így a maradék időt reggelig így aludta végig.

Didával sosem voltak ilyen allűrök, így mindig azt hittem csak a szülő szigorán múlik, de bevallom, Zsuzska megtört. Választhatok, vagy melegen öltöztetve altatom, vagy hallgatom ahogy hangosan bírkózik a hálózsákkal, vagy a takaróval.

Csodálatos, hogy egy ilyen rémes éjjel után milyen vidáman tudnak felébredni a  gyerekek. Míg én éjjel egész jól ellennék, ő vergődik, ám reggel, mikor holt fáradtan morgolódok az orrom alatt, ők nevetgélve ugrálnak rajtam.

Mivel már egy hete volt időpontunk a dokihoz oltásügyben, hétfő reggel el is vittük a gyerekeket az orvoshoz, de nem oltatni, hanem mert taknyosak. Müller doki meg is nézte őket, előbb Didát. Kijelentette, hogy túl fogja élni némi orrcseppel, majd Zsuzska felé fordult. Meg is vizsgálta, majd a zöld csíkokra a nyakán azt mondta, szemráncolva: "Ez viszont nagyon csúnya betegség, nagyon komoly. "

Igen- feleltem- annyira komoly betegség, hogy a szőnyeg is elkapja tőle időnként.

Zsuzskáról ugyanis nem sikerült teljesen lemosni a filcet, amit előző nap pingált magára.

Az igaz testvérek jóban, rosszban, betegségben és főleg takonyban is összetartanak. Dida ismét hazahozott valamit az oviból, és annyi folyadékot termel az orrából, amennyit szerintem meg sem iszik, de elesettségében új vigasztalást lelt. Zsuzska, aki ritkán bánik Didával kedvesen, inkább elkerüli az ilyenfajta gyengédségeket, most odament a földön elheverő nagytestvéréhez, és megölelte a fejét, ráhajolt, és puszilgatta. Olyan édesek voltak együtt, hogy megkíséreltük lefotózni, de nagyjából csak azt sikerült lekapnunk, ahogy éppen átmászik Dida fején a kicsi, miután megvolt a kellő mértékű szeretgetés, így a fotón csak az látszik, hogy Zsuzska beledörzsöli a popóját a tesó arcába.

Ismeritek az Alma együttes ezen című dalát? Klassz, de most nem egészen erről lesz szó.

Zsuzska két hónapon át mondhatni eseménytelenül normális dolgokat evett. A mai nap azonban belehúzott, hogy bepótolja a lemaradást.

A mai egy rém unalmas napnak ígérkezett, Dida itthon maradt mert taknyos, kint hideg, meg is főztem tegnap mára is, egész nap bezárva ténfergősnek tűnt a jövőnk.

Természetesen hihetetlenül  leleményes gyermekeim megtalálták a módját, hogy míg ők szénné unatkozzák az agyukat, én viszont gyomorideggel kórházba kerüljek. És valóban eljutottam délután ötig oda, hogy tán be kéne menni a kórházba.

Kezdetnek kiborult két részltben három deci meggyből készült üdítőital, ennek fele a krémszínű szőnyegemre. A krémszínű szőnyeg takarítását megoldottam én, de a padlón lévő felét Zsuzska takarította a legkézenfekvőbb eszközével, a nyelvével.

Dida egy órán át könyörgött, hogy fessünk üvegfestékkel az ablakra, így festettünk, majd mikor elraktam vami egyebet, közölte velem, hogy Zsuzska megette az egyik pótfejet amit a tubusokhoz adtak. Reménykedtem, hogy csaka  pelusába dugta, de pelenkacserénél nem találtam meg.
 Ezek után előkerültek a színes kréták, és Zsuzskának is megengedtem, hogy élete első freskóját létrehozza. Került némi piros a gyomrába is a meglepően balkezű alkotónak. Majd kiment a konyhába, és amig elrejtettem a színeseket, hogy nehogyegy kis kéket a piros mellé, s később összekeveredve lila hányássá váljon. Míg eldugtama  színeseket, zsuzska kiment a konyhába, és ráült a kedvenc festékesvödrére, amit sámlivá minősített, s mire bementewm hozzá, már a kezével gyurmázta a sárga festéket, és a fején is volt egy adag szépítő maszk. Sárga és piros...annak narancssárga hányásnak kéne lennie, de elmaradt. Aztán buborékot fújtunk, és megfújta a pálcikát(színes szappanhabok), de ekkor sem hányt, viszont amikor megetettem irigylésre méltóan isteni tejbegrízzel, azt rögtön kihányta.

Ezek után Dida kétszer is a vécé mellé pisilt, ami miatt ruhacserére került a sor. Természetesen amíg ruhát cserélek, addig Zsuzska szürcsöl párat a vécéből. Majd a teknőstakarítás során is szürcsöl egy keveret a teknős vizéből. Ezzel a napi folyadékszükségletét megoldottnak tekintette, és elment a cipősszekrényhez, hogy hasra feke, szájjal felcsipegesse a cipőkből kihullott apró kavicsokat Mivel a  szekrényt kinyitni nem tudta, a szekrény alól halászta ki a maradék kavicsot.

Mondanom se kell, ezek közül semmit nem hányt ki, csak a tejbegrízt, és a kupak két nap múlva se került elő, se a szekrény alól, se a pelusból. Hogy valóban megette e? örök rejtély marad.

Valójában mindig is úgy gondoltam magamra, mint a magam számára legkitűnőbb társaságra. Természetesen, szeretek más emberekkel beszélgetni, de alapjában véve, a saját fészkemben kívánva se kívánhatnék magamnál kellemesebb társaságot. Emiatt némiképp, időközönként feszültségek alakulnak ki bennem, mivel nem egyedül lakom, hanem rajtam kívül még három emberrel, három különböző személyiséggel.

Ezt teljesen normálisnak vettem egészen csütörtök délutánig, mikor is annyira felidegesítettem magam, hogy szívesen hazaküldtem volna magam, de sajnos a másik én is otthon volt, így kénytelen voltam elviselni magamat, a hülyeségeim ellenére is.

Délután egy és kettő között átéltem, hogy Dida lányomat fondorlatos módon elcsalták tőlem, beültették egy idegen kocsiba, és három óra alatt átvitték a cseh határon, ahol is egy elmebeteg egy pincében tartotta 18 éves koráig. Eközben tőlem a családom elfordult és ideggyógyintézetbe kerültem, másik lányom nem is tudott létezésemről. Amíg ezt a lidércnyomást éltem meg, a másik, a józanabb énem rávett, hogy leüljek, és megigyak egy adag pálinkát, mert pálinka ivás közben és után lehet jó mélyeket lélegezni( több, mint két éve nem ittam meg egy fél kupicányit se), és ne hívjam fel a rendőrséget, hanem kivárjam a délután négy órát. Miután megitattam magam pálinkával, még mindig remegem, és a fejem is megfájdult, ezért Schrammel Imre szobrok nézegetésével töltöttem a délutánt négy óráig, míg Dida haza nem került, és a kicsi fel nem ébredt. (Aznap jó sokat aludt.)

A hazaküldendő énemet félrerakva a józanabbik énem tisztán látta a helyzetet, ami a következőképpen alakult: ovi után, akárcsak minden nap, Nancyvel találkoztunk az utcán, aki nem más, mint Dida legjobb barátnője. Emiatt az apukájával is minden délután beszélgetünk. Sőt, össze is járunk, táncolni, vagy csak játszani. Mint minden nap, Nansy ma is hozzám fordult és könyörgött, hadd játszon Didával. Az elmúlt napokban mindig ilyenekkel traktált: Eljöhet velem Dida játszótérre? Eljöhet velem Dida Burgerkingbe? Eljöhet Dida hozzánk játszani? Elmehetek ma hozzátok játszani?

A mai napi adag ez volt: Eljöhet Dida a mamához játszani?

Arra gondoltam, hogy ma verőfényes plusz 10 fok van, és semmi dolgom, miért ne kérdezzem meg apukát, mit szól hozzá. Ő is ilyesmire gondolhatott, mert azt mondta, neki mindegy, meg kell kérdezni a  mamát mit szól hozzá. A mamának is mindegy volt. Megkérdeztem Didát, mit szól hozzá. Persze menni akart. Azt gondoltam, jó, szépen megebédelünk, aztán Nansyék átjönnek Didáért, és elviszik a mamához. DE a mama azt mondta, ő ad ebédet is, ne törődjek semmivel, nagyon jó lesz. Még pót gyerekülés is van. A kertben meg trambulin, hinta és kiskutya. Jól hangzott, hát belementem. Igaz, Dida először ment el barátnőzni, de hát, valamikor el kell kezdeni, már én is gondoltam rá, hogy elkérem Nansyt az apjától, hogy neki is legyen egy kis szabadideje. Legkésőbb négyre hazakérem a gyereket, gondoltam, addig meg hawaii, kimosom a ruhákat, míg a  kicsi alszik. Dida el is ment, jól is érezte magát, és délután 4-re haza is került, még könyörgött is, hogy hívjuk be Nansyt még játszani.

Miután mindez megtörtént, rájöttem, az ember könnyen mondja azt, hogy elengedi a gyerekét, meg hogy alig várja, hogy kirepüljön, de valójában elengedni sokkal nehezebb, mint azt valaha is gondolnánk.

Mikor beköltöztünk, festettem egy csendéletet a konyhánkba, egy tányér sütivel és egy üvegpoharral. Egészen gyorsan haladtam vele, s elégedett is voltam, de az üvegpohár üres maradt. Éreztem, túl nagy fába vágtam a fejszémet. A héten megkíséreltem hozzáfogni a megfestéséhez, de teljes kudarcnak éltem meg. Ezért elkezdtem tanulmányozni az üvegfestés titkait, s most már okosabb vagyok, de tapasztaltabb nem, így lehet hogy belebukom a kis egy méteres pohárkámba, de azért még lejátszunk pár menetet.

Így esett, hogy a fagyasztó előtt maradt a festékes vödör, s épp el akartam volna pakolni, mikor azt láttam, hogy Zsuzska sámlinak nézte. Nagy kedvvel ücsörög rajta, mert magassága pont megfelelő, hogy könnyen ráüljön, felálljon róla s visszaüljön. Így esztétikus e vagy sem, meghagytam neki sámlinak.

Rászántuk magunkat, s végre meghívtuk magunkhoz egymást Dida ovodai barátnőjének, Nancynek az apukájával. A szerda délutánt náluk töltöttük, s hétfőre várom őket. Kicsit elfogott a pánik, mert ez az első német " barátkozási kezdeményezésem", s ránk a német pedantéria nem nagyon jellemző. A napi rendszerességű porszívózás meg se látszik a két gyerek mellett, akik mindent, de mindent szétszórnak a lakásban, így már ma elkezdtem a rendrakást a lakás azon pontjain amihez talán......talán kevésbé nyúlnak,hogy legyen időm mindent tisztára vikszolni hétfő délutánra. Persze tudom, hogy esélytelen, de egy haloványka remény él bennem, hogyha folyamatosan pakolok utánunk a hétvégén, akkor relative szalonképesek leszünk. Másfelől egészen érdekesen alakul ez a gyerekbarátság szülte kapcsolatteremtés. Kiderült, hogy Nancy apukája, akinek kimondhatatlan keresztneve van, egyedül álló apuka, aki a nagyival neveli a kislányt. Anyuka lelépett. Nehéz volt elhinnem, hogy két gyerek után valaki csak úgy lelép, különösen, hogy apuka német viszonylatban igen kellemes társaság. Üdítő meglepetés volt tőle, hogy a babakocsinkat önként felcipelte az emeletre, s vissza, látogatásunk alkalmával, s még egy regényt is ajánlott, mely egy szobrászról szól.

Tudom, gondoljátok ettől még nem kell hanyatt esni, de képzeljétek, így majdnem négy év gyakorlat után, azt kell mondanom, hogy mégis! A családtagjainkon kívül nem tudok több alkalmat felidézni, mikor egy férfi bármikor is segített volna bárhová is elvinni a dög nehéz babakocsit gyerekestül, mert otthon a metróra is mindig nők tették fel velem együtt, s itt is többnyire a nők mozdulnak meg, ha kisgyereket látnak. 

Tegnap a gyerekek megleptek egy ajándékkal, egy teljesen nyugodt nappal. Dida kacagva ment oviba, és úgy is jött haza, s Zsuzska is egészen szépen eljátszogatott mellettem amíg megfőztem az ebédet, majd délután a két evés közötti időszakban is szépen eljátszottak együtt.

Kihasználtam az alkalmat és lefestettem a beépített szekrényünket, s ők közben segíthettek ragasztani. Én körberagasztottam a széleit, hogy aminek nem kell, ne legyen kék, ők pedig megragasztották az ajtókat, a padlót, és magukat a festőszalaggal. Persze Zsuzska a nyelvére is tett egy csíkot, de nagyon okosan kiköpdöste, mikor rászóltam: köpd ki!

Utána gondoltam, mit csinált Dida, mikor ekkora volt, s eszembe jutott, hogy ekkor költöztünk vele Erlangenbe. Ekkor hívtam fel a toxikológiát, hogy megette a popsikrémet, s ekkor kezdtünk el homokozóba járni, mert már nem evett meg annyi mindent, s ekkor próbálgatott kapaszkodva álldogálni. Visszanéztem a fényképeinket is, és meglepődve tapasztnaltam, hogy neki sem volt még sok haja, pedig emlékeimben csak dús, göndör fürtjei maradtak meg, amiket úgy imádtam, s melyeket sajnos teljesen elnőtt. Ezek a fürtök azonban csak fél évvel később ékesítették fel kerek arcát. Bár sokat aggódtam Zsuzska miatt, s figyelgettem, mivé formálódik, tegnap meg kellett állapítanom, hogy sokkal ügyesebb, rátermettebb, mint a testvére volt ennyi idősen, s érte mégsem aggódtunk ennyit. 

Ma megunva a kölyköket elvonultam a köcsögömet dédelgetni. Egész nap hallottam vékonyka kis érdes hívóhangját és már nem bírtam kivárni, míg az ember hazaér, és átveszi tőlem a gyereknevelés édes, felejthetetlen pillanatainak gyűjtését. ( zárójelbe megjegyzem, Dida tizedszeri útba igazítás után sem vette észre az orrától húsz centire lévő csizmáját, míg el nem lilultam s azt mondtam neki, ha nincs csizma akkor nem muszály kimennünk hóembert építeni, a szobádba is beküldhetlek, mire egyből fel tudta húzni és nem kacsalábasan azt a nyomorult csizmát.)

Engedtem hát a hívásnak, s a konyhapadlón ülve maszatoltam, fülemet és szememet erősen csukva tartva, hogy ne vegyem észre, Zsuzska hanyadik gyümölcstea filtert eszi meg, vagy hogy Dida éppen melyik bútort dekorálja ki.

Hogy a közepébe vágtam és különben is mi vagy ki a köcsögöm? Kedves Köcsögöm, nem más, mint egy útszéli csöves, egy számkivetett, sérült lélek, amit egy véletlen egybeesés folytán az üveggyűjtő kuka mellett találtam. Szegény, rútul elbántak vele, de én megláttam a benne szunnyadó lehetőségeket, egykori délceg 50 centis magasságát és hétköznapian elegáns gömbölyű formáját. Már ott a kuka mellett puzzlet játszottam a cserépdarabokkal, hogy lássam, lehetetlen e vagy sem megmenteni. 

Itthon finoman letettem egy gyerekbiztos sarokba, s azonnal írtam egy restaurátor barátnőmnek, hogy írja meg a gyógyítás módját, majd két nap körömrágás és a várakozás szörnyű belső kínjai után szaktanács nélkül megvettem a csemperagasztót és megragasztottam.

Rákövetkező nap megkaptam a várt levelet. Tele olyan szavakkal, amiket sose hallottam, de a végén ilyen is volt, hogy : gipsz, vasoxid, visszacsiszolás. Áhá, ezt érteni munkásember, he!

Ugyhogy ma csinosítgattam kicsit azt a törött köcsögöt, amit amugy sértetlenül nem vettem volna meg a vásárban. Megvallom, nem volt egyszerű, letöröltem némi gyöngyöző izzadságcseppet a homlokomról. No nem azért, mert nem tudok kifúgázni némi repedést gipsszel, hanem azért, mert a nagyobbik odajött: anya én is...de egy húzz a szobádba játszani vagy beduglak a fagyasztóba mondat odébb hessentette. Nade a kisebb nem érezte milyen veszélyes terepen evez éppen, s ezerrel mászott a köcsögömre.Wááá! Kaptam le róla, s csaptam ki a konyhából, de visszajött. Hiába, nincs neki még elég tapasztalata az " anya bezombizott, játszik a kis dolgaival, jobb békén hagyni mert leszedi a hajunkat" pillanataimból. Amugy se az a nyámnyila fajta gyerek, hát visszajött.

Így bal kezemmel a hónom alá szorítottam, míg ő megkísérelte nekem kapálózva, gesztikulálva megmagyarázni: "anya én azt a kis gipszgömböt szeretném vacsira, de jaj de finom öntet lesz ez a kis piros tempera hozzá, hadd nyalintsak bele.." jobb kezemmel pedig csakazért is befejeztem a gipszelést és lekentem a törésvonalakat pirossal.

Közben a kicsi sem adta fel, épp valami ilyesmit mondott babanyelven: Legalább a köcsögbe hadd harapjak bele, na, hadd harapjak bele!

Ekkor megérkezett az apjuk.

Éljen, hogy van apjuk!

Uzsonnázik a két gyerek. Nem tudom miért kell ez nekik, úgy érzem egész nap csak esznek. Hosszasan reggeliznek, aztàn ebéd előtt bevágnak egy kis nasit, majd egy órán át esznek egy óra körül, de fél négykor már megint csak előttük egy tányér gyümölcs, joghurt meg gríz, majd bőségesen megvacsoráznak.

A fél négyes étkezést nem mindig kontrolálom szülői felügyelettel. Ma se tettem, inkább csökkentettem a káoszt a konyhàban.

Anya! Zsuzska leszórja a hamit a földre!- árulkodott Dida.

Mivel meggybefőttet és körtét evett, fél szemem sírt a takarítás gondolatától, de fél szemem nevetett, ahogy néztem a kis kuka esetlen manőverezéseit, ahogy az etetőszékből kihajolva, félig kimászva igyekszik felnyalni a földről azt, amit önfeledten szétdobàlt.

Zsuzska -szóltam rá - Nem szabad szétdobálni az ételt! Azt enni kell!

Zsuzska, fogadj szót anyádnak! - kontrázott rá Dida - Mert ha nem fogadsz szót anyádnak, mérges lesz.

Elgondolkodtató a kérdés, Dida mitől olyan jó testvér? Eredendően benne van a természetében? Vagy csak az én lvárásaimhoz idomult? Vagy mindkettő kell hozzá?

Zsuzska születése előtt is már úgy próbáltam beszélni róla, mint önálló akarattal rendelkező személyiségről, és születéskor meglettek a szabàlyok is. Ezeket Dida mind el is fogadta, mikor megbeszéltük, miért nem lehet megitatni, megetetni a kistesót, miért nem emelheti fel, szoríthatja meg, stb. Termêszetesen eleinte voltak jószándékú balesetek: a lefnehezebben azt értette meg, hogy nem lehet úgy odabújni álölelve a kistestvért hogy közben ráfekszik a pocakjára. Persze Zsuzska kibírta, de azért ugye, egy négy kilós csecsemő nem arra született, hgy 16 kiló nyomja folyamatosan. Mára azt merem hinni, a lakásunk ugyan nem, de Zsuzska Dida- biztos lett.  Dida kevésszer felejti lent az apró játékait és a poharát, és ên mindig ügyelek rá, hgy Dida a nagy asztalnál egyen- igyon tejterméket, s mindig el is mondom, Zsuzskának van saját tányérja, ami a tiedben van, az csak a tied.

Bár eszembe se jutna, hogy a nagyra bízzam a kicsit akár csak egy percre is, időnként, mikor jól eljátszanak mégis félrevonulok, hallótávon belül.

Így esett tegnap, hogy azt hallottam, Zsuzska felfedezőútra indult a lakásban, s mivel nem emlékeztem, becsuktam e a vécéajtót( ez Zsuzskának tiltott terület), megkérdeztem Didát:

 Dida, hol van Zsuzska?

Mire ő mintha csak hallotta volna a gondolatomat, így felelt:

Nincs a vécében, téged keres. Anya! Hol vagy?- kérdezte még, de eddigre már mindketten elindultak a hangom felé, s mire megmondhattam volna, meg is találtak.

Ma megtörtént a csoda. Zsuzska életében először a babamérlegünk 8.2 kilót mutatott. Este a lány lekváros kenyeret evett. Hajrá lekváros kenyér! Nagyon profin nyomod! Te leszel az új esti menü!