Biztos vagyok benne, hogy irtam már róla. Amberg gyöngyszeme. Lágy indiai zene, remek ételek, megnyerő pincér, és ami a legfontosabb, senkit nem zavar hogy két eleven gyerek mindent levesz, megtapogat és nem bír a fenekén megülni. Ez a mostani bejegyzés egy sor olvadozás lesz a pincérről. Mert ez egy Olyan pincér. Nyiltan oda vagyok érte, de nem merek a szemébe nézni, nehogy meglássa. Azt is elmondom, hogy miért. Nemcsak jóképű és kedves, de a gyerekekkel végtelenül gyengéd. Gyermekien nyílt és őszinte mosollyal válaszol arra, ha ránéznek.
Míg első gyermekem olyan csibész volt, hogy még a vajat is megolvasztotta egy huncut mosolyával, a másik lány nem. Ez a szőke, ez nem olyan fajta. Ez olyan Kovács fajta. Ôntörvényű, és nem akar senkit elbűvölni, vagy igazodni hozzá. Ismét ment a maga útján, így történt, hogy a szomszéd asztalon éppen elfújt gyertya viaszát ( a pincér direkt miatta fújta el) frissiben a kezére, a padlóra és ugy mindenhová kiöntötte. Nem sírt, így nem vettük komolyan a viaszos incidenst. Mutatta viaszos ujjait, hogy koszos lett, de "egy jól van lányom, ha ennyi eszed van"-nal el is intéztük. Mêg meg is akartuk szidni, hogy rosszalkodik. Épp megindult volna felénk, hogy töröljük le az ujját, mikor a pincér ( aki szintén látta a balesetet) odaugrott hozzá, aggódva letérdelt elé, kedvesen beszélt hozzá, és végtelen gyengédséggel a kezébe vette viaszos ujjait hogy letörölgesse. Van nő, aki ettől ne lágyulna el?
