Ma este volt a könyvbemutató. Bár csak az ismerősök jöttek el, jól sikerült. Mivel nem voltam itthon, nem vettem részt az előkészületekben és a szervezésben, ezért minden nagyon spontán történt részemről. Aki megnyitotta nagyon profin vezette le az eseményt, és azt mondják, még nekem is sikerült értelmesen válaszolgatnom a kérdésemre. Nagy örömömre még könyvet is adtam el, és olyan egyetemről ismert ifjakat is viszont láthattam, akikkel évek óta nem találkoztam. Egy versmondó nő (két éves és pár hónapos gyerekeit férjére hagyva) vállalta el a felolvasást a könyvből. Megvallom, a felolvasás alatt vettem csak észre újabb javítani valókat a szövegben, és ott azonnal kedvet éreztem rá, hogy átírjam a könyvem. Ezért el is határoztam, hogy a következő könyvet felolvastatom valakivel magamnak, ha már úgy fogom érezni, hogy készen van, mert egészen más hatása volt. Bár szokás szerint, mint minden munkámat, ezt is tudnám tovább csiszolgatni, azért azt hiszem így is szórakoztató lett, még magam is élveztem a felolvasást, pedig én már tudtam, mi lesz a sztori vége.
Ne higgyétek, hogy most mellemet feszítve ömlengek magamról saját tehetségemet fitogtatva körbenyalogatom a lelkem, szó sincs róla. A visszajelzések azoktól, akik olvasták pozitív volt. Azt hiszem nem törvényszerű, hogy valaki azt mondja, kezembe vettem, és alig bírtam letenni, de többen is ezzel a tartalommal bíró mondattal jöttek oda hozzám, ezért kénytelen vagyok elhinni, hogy tetszett nekik. Azt hiszem, ha nem tetszett volna, akkor csak azt mondták volna, hogy: Gratulálunk Lilikém a könyvedhez, nagyon ügyes-okos-szép vagy. Persze nem vagyok benne írói körökben, lehet hogy a könyvbemutatón ezt szokás mondani, mint ahogy a kiállításokon azt szokták mondani boldog boldogtalannak, hogy milyen tehetséges, meg hogy milyen szép a kiállítás.
Nagyon nagy meglepetésemre két férfi, és egy 8 éves kisfiú is megvette a könyvem, amiről azt hittem, csak nők fognak érdeklődni iránta. A nyolc éves kisfiú különösen megtévesztő volt, mert egy harmincas csinos nő, hatalmas pocakkal, láthatóan az utolsó hónapjában levő terhesen odajött, és azt kérte, írjam bele a könyvbe, Dominiknak, 8 éves kisfiának, aki elolvasta a könyvet már, de aki nem mert odajönni hozzám.
A versmondó felovasta a szüléstörténetemet, ami miatt aggódtam kissé, hogy talán nem gyerekfülnek-szemnek való, de újra hallva a történetet, azt gondolom nem hemzseg olyan szaftos, vértől tocsogó részletektől, ami megviselné a lelkét, ezért megnyugodtam. A könyvemre nem kell 18-as karika.
Dida két hete tartó folyamatos változás-új ember-dackorszak miatt elég vegyes lelkiállapottal bírta ki a bemutatót, ezért szegény anyámnak ki kellett vele mennie a teremből, s pont ő nem hallhatta az eseményeket, aki a legtöbbet tett azért, hogy ez az est megtörténjen.
Jó lenne őt kárpótolni ezért valamivel, de talán majd az élet megoldja ezt is.
Most megint pár hétre nagyon menő lettem Nagykanizsán, rólam szólnak a hírek, tévé, rádió, újság, sőt, a helyi újság ezentúl részleteket fog közölni a könyvemből.
Egyik barátnőm ügyetlenül elsütött egy poént nekem arról, hogy most olyan felkapott lettem mint Alekosz a Való Villából. Ez a hasonlat engem kifejezetten sértett, de a pár hetes, felvillanó szenzációm és Alekosz kérész életű hírneve (akire senki nem fog emlékezni, amint vége lesz a műsornak a tévében) között lehet párhuzamot vonni.
De hanyagoljuk ezt a témát, kérek mindenkit, akit esetleg érdekel a könyvem, vagy tud valakit, akit érdekel, még mindig tudok 1200 Ft-ért (plussz postaköltség) dedikált példányt adni (vagy postán feladni), s az érdeklődök elérhetnek a www.tajszobrasz.hu oldalon lévő elérhetőségeim alapján.
