Béreltünk egy autót, gyereküléssel. Egyáltalán nem okozott problémát a kérésünk a gyereküléssel kapcsolatban. Délelőtt 10 órakor átvehettük az autót, s kitűztük uticélul Cefalut. Megvallom, elég spontán terveztem utitervet, egyrészt, mert nem volt időm úgy utánaolvasni a dolgoknak, mint mikor még gyerek nélkül nyaraltunk, másrészt pedig nem mertem kipróbálni Dida türelmének végső határait, ezért maximum két órás utat terveztem, akárhová.
Sajnos, nem vettük észre a sztádára vezető felhajtót, így minden tengerpart melletti városkán keresztül zötyögtünk, s 110 helyett 30-al haladtunk előre. Nagyon meleg is lett már késő délelőtt, s nekünk is elegünk lett, ezért mikor megláttam az első kerámia műhelyt egy város szélén, már nem olyan messze Cefalutól, akkor kiadtam az új úticélt: vagyis akárhol is vagyunk, itt megállunk. Bár olvastam róla, hogy van Szicíliában egy város, amit a kerámiák városaként emlegetnek, sem a helyét, sem a nevét nem jegyeztem meg, így nagyon megörültem, mikor teljesen spontán ebben a városban álltunk meg. Tény, hogy csodálatos maga a város, a lépcsők, a kapuk, a táblák és cégérek,az utcai padok mind, mind festett kerámia lapokból vannak. Az üzletek egy utca hosszan végeláthatatlan kerámiaboltok. Igaz, giccset árulnak, de néhány szép holmit is látni a boltokban. Egy közeli patikában gyorsan vettünk naptejet Didának, mert a nap nyári forrósággal sütött minket. A patikában nem faktorban mérték a krémeket, hanem életkorban. A patikus megkérdezte, mennyi idős a gyerek, majd adott valamit 1-3 év közötti gyerekek számára. Egy kedves kis parkban megcsodáltuk a színes kerámia szökőkútban úszkáló aranyhalakat, s egy 4 éves forma kislány előzékenyen átadta azt a nagy köteg vadvirág csokrot a lányunknak, mikor látta, hogy Dida még nem túl eredményes ha virágszedésről van szó.
Itt is megkíséreltünk enni valamit, de a bár ahová beültünk nem volt alkalmas. A pincér, akitől megkérdeztük, beszél-e angolul, mutogatott, hogy hívja a kollégát. A kollegina odajött hozzánk és lassan, tagoltan, tiszta angolsággal ezt mondta nekünk: Nem értek angolul.
Töredékes olasz tudásommal és sűrű mutogatással megkérdeztem mit lehet itt enni, s mivel nem tetszett, megkérdeztem merre van egy étterem.
4. keresztutca jobbra - mutogatta, majd tagoltan elmondta a nevét - Trattoria la Giorgio
Én magamtól az életben nem találtam volna meg azt az apró zsákutcában lévő észrevehetetlen kis ajtót, ami az éttermet takarta. Itt viszont beszéltek angolul, és mind a hárman jól teleettük magunkat makarónival. A szósz felismerhető elemei padlizsánból és paradicsomból álltak, az íz remek volt, annak ellenére hogy tészta, könnyen emészthető volt, és kivételesen nem lettem rosszul a paradicsomtól. (Érdekes módon, az olasz ételekben lévő feldolgozott paradicsomtól sosem akarok felfordulni, csak az otthoniaktól.)
Mire végeztünk, lassan el is fáradtunk, ezért visszaindultunk. Mire közel értünk a szállodához, még elég korán volt a vacsorához, ezért lementünk az előző napi tengerpartra, ahol most más emberekkel is találkoztunk, igazi tömeg volt, lehettünk vagy nyolcan velünk együtt. Megkérdezte a tulajdonosnő, tegyen-e ki nekünk napozó ágyat, de mi nemet intettünk, és boldogan elhemperegtünk a meleg kavicsokon. Csúsztunk és másztunk, tornyot építettünk és színes kerámiadarabokat gyűjtöttünk. Nagy bátran levetettük a cipőnket, zokninkat is, és megvártuk, míg a tenger habjai lecsapnak védtelen lábfejünkre.
Természetesen a víz hideg volt, fürdésre teljesen alkalmatlan, de így lábmosásra teljesen megfelelő volt. Dida nagyon izgatott volt, alig várta, hogy a tenger odaérjen hozzá, ám mikor jött a hab, és ellepte a hideg víz, azonnal fél lábra állt. Ekkor a hóna alá nyúltam, és Dida azzal játszott, hogy amikor már majdnem elérte a víz, hirtelen felkapta mindkét lábát. Nagyokat kacagott és sikoltott, mindehhez.
Körülbelül másfél óra játék után mind elfáradtunk, és visszamentünk a szállodába. A nap is kezdett lenyugodni, ezért mi is mindannyian bebújtunk a paplan alá, és ki-ki nézte a maga meséjét. Dida Mici Mackót a laptopon, apa sportcsatornát a tévében, én pedig...nos, én kicsit elszundítottam.
Isten aznap jókedvében csíkosra festette az eget naplementekor.
