Ma reggel 9 órakor felszálltunk a repülőre. Dida mint egy kisangyal, végigülte az utat a reptérig, majd végigülte a repülőutat gond nélkül, akárha egy sokadik poggyászunk lett volna. Az szicíliai reptéren kicsit rohangált, amíg a csomagokra vártunk, többek közt a babakocsira, amit mégis elhoztunk, és egyben le is szállt a repülőről. Én, mint profi pakoló, egy közepes bőröndbe és három válltáskába minden fontosabb cuccot bepakoltam, így az első nap után úgy tűnik, semmi fontosat nem hagytam otthon. Mint olvasóim láthatják, még a laptopom is befért.
Mivel okosan kértem transzfert a reptérről, lestük a megfelelő táblát szorongató bácsit. Szerencsére csak két bácsi volt a kijáratnál táblával, és az egyik táblán egy férfinév volt. Mint kiderült, egy taxi jött értünk, egy meglett olasz férfival, aki kizárólag olaszul tudott, s mikor meglátta Didát hevesen gesztikulálva vitatkozott a táblás emberrel.
Mint kiderült azért, mert az út a szállodáig két óra hosszú, s nem volt gyerekülés. Olaszokra jellemzően nem volt biztonsági öv sem. Hosszan kerestük, mikor a bácsikánk mindjárt ajtócsukás után felpörgette a motort, és telefonnal a kezében elrepesztettünk a reptér területéről. Mikor rájöttünk, hogy a hátsó ülésen még nyoma sincs semmi luknak, ahová bedughatnánk bármilyen csatot, vagy madzagot, vagy spárgát, vagy cérnát, vagy akármit, elmondtunk egy imát.
Didát spontán magunk közül az autó szélére ültettem, mert biztonságosabbnak tűnt.
A bácsi aztán több emberrel is elevenen gesztikulálva telefonált, s én a töredékes emlékeimből előkapartam pár olasz szót, hogy érdeklődjek, meddig tart az út, és mégis.
Közölte, cirka két óra, és bekapcsolta a rádiót, majd lazán vezetett tovább, néhol megkérdőjelezte a felfestett záróvonalat, és bizonytalan volt olyan dolgok létezésében, mint egyik oldalt szakadék szalagkorláttal, másik oldalt hegyfal, elöl meg szerpentin, de szerencsére végül egyszer sem előzött ilyen helyen.
Szóval, ha még nem ismertük volna, vagy már elfelejtettük volna az olasz közúti közlekedés szokásait, most nagyon gyorsan bele kellett rázódnunk. azzal nyugtattam magam, hogy a pasi kb. 60 éves, és eddig megúszta, valamint hogy mindünk sorsa előre meg van írva, hogy meddig tart.
Út közben a bácsi kedvesen mondogatta, hogy jobbra Taormina, balra a vulkán, előttünk a tenger, stb. Az olasz vezetési stílust leszámítva, igen harmonikusan és nyugodtan, jó reflexekkel vezette az autót, így végülis, biztonságosnak és kényelmesnek volt mondható, és Dida szépen végigaludta az utat.
Majd mentünk hegynek fel, és le, egészen elképesztően apró városokon és utakon át, és már kezdtem azt hinni, hogy nem visz a szállodába, mikor felkapaszkodtunk padlógázzal jó pár majdnem függőleges lejtőn, s egyszer csak azt mondta a bácsi a hegy tetején, hogy itt vagyunk.
A szálloda 4 csillagja nem volt ámítás. Olyan hiper modern, és elképesztően megtervezett minden része, hogy szinte éreztem a friss festék szagát a falakon, és a bútorok gyári szagát. A szobánk csodálatos, tiszta, kis terasszal, ami a naplementére és a tenger hullámaira néz. Arról viszont nem volt szó, hogy a tengerre néző terasz a tenger szintjéhez képest kb annyival van magasabban, mint a Duna szintjéhez képest a Gellért hegy teteje.
Kérdeztük a portást, lehet-e itt enni, de délután a konyha zárva, azért csináltak nekünk egy meleg szendvicset. Kérdeztük a portást, milyen messze van az élelmiszerbolt, vagy étterem, illetve lehet-e térképet kérni a városról. Nevetett, és legyintett, á, 500 méter minden, a város kicsike, nem kell térkép, csak egy út van.
Menjünk le a tengerpartra felkiáltással elindultunk az Egy Úton. Ami nem vezetett le egyenesen, valamint a városka tele van zsákutcával. Csodás virágok, citrom és narancsfák közt sétáltunk lefelé, és találtunk is számos boltot és éttermet útközben (már lefelé ki akartam köpni a tüdőm a meredek utakon), de micsoda véletlen, a portás elfelejtette megemlíteni, hogy errefelé az emberek délután fél egyig dolgoznak, nem tovább.
Már úgy tűnt, a tenger nincs olyan messze, amikor úgy éreztem ennyi, kiszáradok víz nélkül, és különben is, már leolvadt a hájam is, amikor jól látszott egy nyitva lévő kávézó-fagyizó mellett, hogy az út még jópár végeláthatatlan hurkot csinál, mielőtt a tengerre érne. Így aztán beültünk a helyi "kocsmába". Azt hiszem, az ittenieknek ez olyasmi lehet, de van leülős rész is mennyei édességekkel. Egyből ki is próbáltunk párat. Ezek után megnéztük mennyi az idő, és milyen magasan van felettünk a szálloda épülete, és elhatároztuk, keresünk egy rövidebb utat. Ennek eredményeképp felfedeztük a város majd minden szegletét, miden zsákutcáját, s felmentünk a szomszédos hegyre, vagyis nem arra, amelyiken a szálloda állt. Viszont! Találtunk élelmiszer boltot nyitva. A bolt mögött egy szemétkupac közepén almafányi citromfa növesztette óriás gyümölcseit. Nem tudtam megállni, és letéptem egy citromot. Az illat, ami a gyümölcsből áradt, azt az érzést keltette bennem, hogy most azonnal megihatom, mint egy nagy pohár limonádét. Isteni ásványvizet vettünk, többek között, s megkíséreltünk "haza jutni". Szóval hegyről le, a másikra fel. Megfogadtunk, hogy holnap igénybe vesszük a taxi igénylő szolgáltatást, különben nemhogy a Vulkánig, de a tengerpartig se jutunk el ebbe a büdös életbe.
Az olasz városka ontja magából az érzékekre ható csodákat. 25 fokos meleg simogatja a német 8-10 fokos, reggel ködös klímához szokott bőrünket, a tenger és a szabad rendetlenségben virágzó és bomló virágok és növények illata és színe az orrunkat és szemünket kényezteti. Az édességekkel, italokkal pedig nem lehet melléfogni. Bízom benne, hogy a meleg ételekkel is így lesz.
Ugyanakkor a trehányság és a nemtörődömség rombolása minden tárgyat érint a városban. (Kivéve a hotelunkat.) Az látszik az utakon, épületeken és kerteken, hogy egyszer valaha felépítették gyönyörű templomaikat, mediterrán hangulatú, bájos házaikat, majd eltelt 100 év, és nem nyúltak hozzá többet. A vakolat lebomlott, a szemét feltornyosult, az építkezések törmelékei ott rozsdállnak a virágzó, buja bokrok tövében, az utak pedig, nos, ha a magyar utakat szidjuk, akkor mi még nem tudjuk milyenek az igazán kocsistrapáló utak.
