2009.08.09.

 Újabb gyöngyszemmel szolgálhatok életünkből.
Az eset pénteken történt, mikor is be kellett látnom, a káosz átvette az uralmat a lakás felett. Ezért ébredés után közvetlenül, kezembe vettem a porszívót, melyet hosszú ideje már csak orrszívónak használtunk, és kimentem vele a folyosóra, hogy közelebbi ismeretségbe keveredjek a porzsákkal, remélve, hogy tán ott találom a jegygyűrűm is. Szokás szerint ismét elkevertem valahová.
 Behúztam az ajtót, hogy a porcicák ne szökjenek vissza, mikor is kattanást hallottam. Első másodpercben nem volt ez természet ellen való hang, ámde a másodikban!
Eszembe villant, hogy én egy szál melltartóban kizártam magam a lakásból. Majd hogy: még jó hogy rövidnadrág van rajtam.
 Ezen még mulattam is egy sort, majd harmadik másodpercben megvilágosodtam: én kint, a gyerek bent, és köztünk egy ajtó.
 Nos, ekkor méltán elfehéredtem, mert a mobil is bent volt, a gyerek meg már éppen nem aludt, játszott a kiságyában.
 Hirtelen háromszor körberohantam azt a két méternyi folyosót, majd leküzdve szemérmemet, lecsattogtam a másik kisbabás szomszédhoz, akit ismerek. Nem voltak otthon.
 Kicsit sírdogáltam az ajtajuk előtt, hátha akkor legalább az kinyílik, de ez nem történt meg, így hát visszacsattogtam a mi szintünkre, és hallgatóztam, melyik ajtó beszél emberi nyelvet. A tőlünk legtávolabbi beszélt arabul, gondoltam lesz, ami lesz, lesimítottam a nadrágom, mintha ez számítana, és becsöngettem.
 Szerencsére 20 körüli lány nyitott ajtót, aki beszélt magyarul is. Kaptam köpenyt, telefont, kínáltak kávéval, reggelivel, pohár vízzel.
 Majd megérkezett a Megmentő. Bementünk, s persze a gyerek békésen játszott az ágyban, mit sem sejtve arról, hogy én miféle extrém módon ismerkedem a szomszédokkal.