Elsétáltunk kacsákat etetni a lányokkal, részemről azzal az aljasnak mondható szándékkal, hogy a folyóba süllyesszük sokmagos kenyér próbálkozásomat. Megannyi bérelhető kiskert közt keltünk át a folyóhoz, s az egyik közepén nagy, magyar zászló lengedezett. Tévedés nincs, fentről le piros- fehér- zöld, közepén a címer, István király koronájával, sok piros- fehér sávval egyik oldalt és három zöld dombbal másikoldalt. Mivel embereket is láttam a zászló mellett, köszöntem. A kertkapuból, diszkréten németül. Egy csapat 60 körüli férfi sörözgetett, beszélgetett, és leginkább le se szarták a nőt két kicsi gyerekkel az oldalán. Mérges lettem, így bementem, csakazért is. Engem ne rázzon le senki, ha akarok valamit. A társaság előtt állva, megkérdeztem németül: beszél valaki itt magyarul? Erre hívták a vendêglátót, egy öregecske bácsit. Senki se beszél. Ez egy magyar zászló, mondtam- én magyar vagyok, s azt hittem, itt beszél vk magyarul. Ő nem tette oda azt a zászlót és nem beszél magyarul, mondta a bácsi, majd kiokított, az orosz zàszló. Piros- fehér- zöld. - mondtam. No igeN,- felelte- de a zászló orosz, mert orosz korona van rajta.
Hát hogyan szállhatnék én, a magyar nő, aki felismeri hazája zàszlóját és honfitársakat keres alatta, vitába egy bajor öregemberrel ezek után?
