Pelenka, Bili

Van egy kedves barátom, aki a férjével falu szélén, erdő szélén lakik egy gyönyörű házban, gyönyörű udvarral, és főként tűzgyújtási lehetőséggel. Olyan nagy a kertjük, hogy a gyerekeket nem túl nehéz távol tartani a tűztől. Már második alkalommal "magyarkodtunk" náluk, ahogy egy nem olyan kedves itteni ismerős megjegyezte, vagyis egyszer bográcsoztunk, egyszer nyársaltunk. Mindkét alkalom után eltűnődtem rajta, hogy amennyi koszt ott felnyal a kölyök, akkor minek fertőtlenítem sterilizátorban a cuclijait és egyebeket? De a legszebb az az egészben, ami örök igazság, ahol nagy tér van és sok gyerek, ott nem kell a gyerekeket pesztrálni, csak életben kell őket tartani valamennyire. A három nagyobb gyerek, akik már kitalálják, mit akarnak, úgy eltűntek, hogy alig láttuk őket, néha odaparancsoltam az enyémet enni, meg inni, de még a  pisit is elintézték a bokorban. A kis pucónk volt csak mindig szem előtt, de vele se volt sok gond, ha nagyon tüzet akart fogni, betettük egy etető-asztalba ketrec gyanánt, s ott ette vagy a lapulevelet,bogáncsot, vagy a dinnyét, kenyeret, vagy valami hasonlót, amúgy meg ellegelészett az udvaron, megkergette a macskát, és széttúrta a homokkupacot. Őszintén szólva, róla se nagyon tudom, mit csinált aznap, de úgy tűnik, életben maradt, és jóóó nagyot aludt a kukoricás szélén a babakocsiban. A többiek azzal viccelődtek, hogy megeszik a kukoricásban a vaddisznók a gyereket, de a házigazdánk megnyugtatott, amíg van friss kukorica, addig biztos nem. Egyenlőre ezt is megúszta.