Pelenka, Bili

Én magam már egy szombattal előbb meg akartam szülni, de Zsuzska nem akart szeptemberi baba lenni. A nőgyógyászommal már pénteken randevuztam, s nevetve adott időpontot a következő hétre, minden második napra, hétfőre, szerdára és péntekre. Mindketten abban a reményben búcsúztunk el egymástól, hogy egyiken sem fogok megjelenni. Mindegyiken megjelentem. A doki végigröhögte a hetet. Főleg a saját, túlhordásos tréfáin nevetett. Már hétfőn azt mutatta minden, hogy én magam nemcsak lelkileg, de fizikailag is készen vagyok....pláne arra, hogy szüljek. De nem, Zsuzska megvárta, míg habzó szájjal berángatom Lacit péntek délután a kocsiba, hogy bevigyen a kórházba, ahol igenis szedjék ki azt a kölköt.

A kórházból elzavartak haza. Csak egy fura, szaga és àllaga alapján szőke hajfestéknek látszó, műanyagpohárba nyomott trutyit adtak a kezembe búcsúzóul, azzal a kísérőszöveggel: "Ez itt ricinus meg pár természetes dolog. Vagy megindítja a szülést vagy nem. Igya meg mondjuk baraclével keverve, de úgy is rossz íze van."

Este kilenckor, Dida lefektetése után villámgyorsan, undorodva megittam a felét azzal a gondolattal, hogyha más nem, a ricinus majd csinál valamit, ha nem is gyereket, a többi természetes összetevő meg remélem nem mérgesszömörce, vagy gyilkos galóca. Mivel a trutyinak fura módon túlnyomórész földimogyoró íze volt, negyed órával később kíváncsian elízlelgettem a megmaradt trutyi felét. A hatásra nem kellett sokat várnom, kb negyedórával később két kézzel kapaszkodtam a vécébe, s meglepődtem, hogy ennyi salakanyagot el bír nyelni a vécénk. Ekkor elhatároztam, szülés után még kérek ebből a cuccból, ha nekiállok fogyózni. Mikor kb két kilóval könnyebben Laci mellé heveredtem filmet nézni, a film első fél órájában tíz perces, apró görcsszerű fájásokat produkáltam. Ezek ugyan erősebbek voltak, mint ahogy annak idején Didával kezdődött, de emlékeztem, ezekkel még mindig bőven van időm, így vígan végignéztük a filmet. A film utolsó fél órájában ezek a komolytalan kis görcsök két percesek lettek.

Ennek ellenére végignéztük a filmet, mert kíváncsi voltam a végére. Mikor vége lett, közöltem az emberrel, hogy el kellene indulni a kórházba, amíg még nem okoz gondot egy kis séta. Így hát 11- kor beregisztráltak minket a sürgősségi ablakánál, aláírtunk pár papirt, majd felmehettünk csengetni a szülőszoba ajtaján. Itt a szülésznő beterelt minket egy franciaágyas szobába, megkért,feküdjek a hátamra, és nst- t csinált. 30 perc. Mivel kifogyott a papir az utolsó 5 percben, még 30. A második harmincban a kezdetben kényelmes ágy inkább kínzóasztalnak tűnt, mivel nem lehetett forgolódni. A szülésznő úgy itélte meg, kivárjuk a szüléssel a reggelt, így felajánlotta, hogy maradhatunk a szobában, és együtt alhatunk. A két perces fájások nem hagytak aludni, ezért inkább csak a ringatószékben ringatóztam, egyre vadabbul ringatva a széket, ahogy erősödtek a görcsök. Hajnali fél 3- kor még Laci sem hitte el, mikor azt mondtam neki, nincs mire várni tovább, ilyen fájásokkal Didával már a szülőágyon hevetem, de azért szólt a szülésznőnek. A nő azt mondta próbáljak meg pihenni, aludni, hogy legyen erőm szülni, és hozott két fájdalomcsillapító kúpot. Megpróbáltam őket, de fél óra múlva már szinte fetrengtem a fájdalomtól, s követeltem Lacitól, hogy lépjünk be a megfelelő szobába a váróból. A szülésznő megállapította a 4 centi tágulást, majd ott hagyott. Kb 20 percre rá ez a 4 centi 6 centi volt. Ekkor felajánlott egy adag vénába adható fájdalomcsillapítót azzal, hogy majd reggel felé megrepeszti a burkot. Ekkor nagyon mérges lettem, hogy ugyan neki hány óra tájt van reggel, s mégis, mikor akar a tettek mezejére lépni, mikor én erősen sürgetném a különválást, mind lélekben, mind tettben, olyannyira, hogy a fájdalomtól a plafonról lógó kapaszkodókendőt is majdnem megmásztam. Ekkor vagy tíz percnyi tétova toporgás és gondolkodás után megrepesztette a burkot. Ezúttal hallottam azt a bizonyos pukkanó hangot amiről meséltek más anyukák, de a pukkanással járó meleg folyadék szétáradása minimális volt. Emlékeztem rá, hogy Didával a burokrepesztésnél melegen áradó folyóra asszociáltam. Ekkor rövid tétlen és unott toporgás után a szülésznő kisétált a szülőszobából, hogy majd szóljunk, ha jön a tolófájás. Ekkorra elvesztettem az időérzékemet teljesen, de azt tudom, hogy még ki sem hűlt a szülésznő helye, még be sem csukódott jóformán renden a szobaajtó, mikor is rettenet töltött el. Zsuzska határozottan megindult kifelé. Úgy szorítottam Laci karját mintha azzal meg tudnám állítani az ösztönt, hogy nyomjak, s éreztem, nem vagyok képes az előrehaladást megfékezni. Elhatalmasodott rajtam a rettenet, hogy egyedül leszek a szobában, mikor a lányom elsőként vesz levegőt, s senki sem fog neki segíteni, s azt kiálltottam Lacinak: " fuss, szólj a hebamének!" - de a karját elengedni nem bírtam. Nem tudom mi vette rá, tán a rémület a szememben, de Laci fél másodperc alatt feldolgozta a kapott infót, fél másodperc alatt döntést hozott, majd kiszakította a karját az ujjaim közül és ment. Hallottam, ahogy a szülésznő két rövid mondattal az orvosért telefonál, s tán még imádkoztam is, hogy időben ideérjen, s elkapja a gyereket. Mire a szülésznő a lábamhoz ért, a lányom félig a szülőcsatornában volt. Laci később úgy mesélte, a szülésznőnek nem volt más dolga, mint megtartani a gyerek arcát, hogy csúszás közben ne nyalja végig a szülőágy lepedőjét. Ezúttal megúsztuk szárazon, alig volt vér, az utcai felsőm, amiben szültem teljen megúszott mindenféle foltot. A szülésznő épp a hasam felé emelte a sivítozó lányom, mikor az orvos belépett. Háromszor is körbekukkolt odalent, repedéseket keresve, majd megvonta a vállát, gratulált és távozott. Ezúttal a gyorsaságtól magunk is annyira meglepődtünk, hogy a büszkeség katarzisérzése elmaradt. Én még azon lepődtem meg, hogy nem fáj semmim, erősnek és egészségesnek érzem magam, amihez hasonlót sem éreztem az utóbbi hetekben. Két órát töltöttünk még együtt a szülőágyon. Zsuzska fázósan nyivákolt egy darabig, majd paplant terítettünk rá, és megnyugodott. Mivel úgy tűnt mindenki rendben van, nem mosták le, csak pár alapvető reflexet figyeltekmeg.mellre kellett tennem, hogy van-e szopőreflexe, majd fel kellett állnom s megmondani mennyire szédülök. Ezúttal nem szállt ki az erő a lábaimból, s kart karba öltve elsétàltunk pisilni a szülésznővel. Az én reflexeim is működtek, tettem a dolgom, bár annyira csípett, mintha savval öntöztem volna a vécét, de inkább ez, mint a katéter, gondoltam. Zsuzskát ezalatt megtörölgették, felöltözették, s negyed órával később egy ágyban alhattunk. A kórházi ellátásra nem lehet panaszom, olyan végletekig menően apró dolgokra is gondolnak, hogy a kismamának valóban csak lábadozni és babázni kell. A derekam alá egy nevdszívó, puha réteget terítettek, s a szekrényben találtam eldobható bugyikat, különböző méretű betéteket, tiszta hálóingeket és lepedőket. Az ágyam mindkét fele félig rácsos, így esélyem sincs álmomban leverni a gyereket magam mellől. A rácsokon nyomógombok vannak, így lehet ágytámla magasságot állítani. Ez éjjel roppant kényelmesnek bizonyult, mikor böfiztettem.csak megnyomtam a gombot, s a gyerek a mellkasomon fekve mindjárt a megfelelő szögbe emelkedett, s ehhez nekem semmilyen hasizom munka nem kellett. Az asztalkámon nővérhívó, lámpagomb, és számítógép.némi pénz ellenében a számítógépen lehet telefonálni, netezni, tévézniés rádiózni. A pelenkázószekrényben textilpelenkától kezdve kisruháig minden van, ha mégsem, a csecsemős szobából fel lehet tölteni a készletet. Az asztal felett melegítő lámpa. Első napmég behozták a reggelit, de máskülönben svédasztalos megoldást nyújt a büfé szoba a hidegétkezésre, s a három étkezési időponton kívül, ebben a büfészobában mindig találni újságokat, tejet, műzliket, gyümölcsöket, kakaót és hat féle teát. Minden reggel megkérdezik, a két menüből melyikre vágyom, kérek- e levest, sütit, gyümolcsöt, pudingot. Az orvosok és a nővérek egyaránt kedvesek, mosolygósak. Minden reggel kérdeznek, vizsgálnak, vitamint adnak, s bármit meg lehet tőlük kérdezni. Ha épp nincs senki a csecsemősszobában, vagy az ügyeleti fülkében, csak meg kell nyomni a hívógombot, s egy percet ha kell várni. Az ebéddel igyekeznek kitenni magukêrt, kár, hogy nem kedvelem a bajor konyha ízetlen kosztját, kissé vérzett a szívem, amiért Laci szalonnás-hagymás tepsis-krumplit evett otthon én meg főtt krumplit barna szószos natúr disznószelettel, de azt nem mondhatom, hogy bármely nap bármely órájában éhen maradtam volna. A kórterem három ágyas, de csak ketten êlünk benne, s bárki meglátogathat minket bármikor. ennek kellemessêge csak a látogatók és a kismama kulturáltságának mértékétől függ. E téren a szobatársam kissé túlzásba esett, de legalább nem panaszkodós fajta, békés természetű kismama.