Pelenka, Bili

Ma kellemesen hűvös, kiránduló idő volt, ezért elmentünk a vadasparkba. Hosszú ideje életem egyik legjobb vasárnapjának ígérkezett a mai, hiszen Dida annak ellenére, hogy hajnali 5-kor behívott a szobájába, és a kezembe nyomta a pelusát, hogy ez pisis, és egyáltalán nem tűnt álmosnak, végül úgy elaludt, hogy fél 10- kor mi szülők magunktól ébredtünk, s Laci aggódva benyitott a mélyen hallgató gyermek szobájába, lélegzik-e még, vagy elrabolták-e. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, Dida vidáman hevert az ágyában.

Frossen, fitten tehát felkerekedtünk, s déli 11 órakor elindultunk a vadasparkba. Ott megreggeliztünk, majd a szárazabb zsömlével a kezünkben elindultunk a kacsák felé. Ezúttal egy nagy csapat fekete nyakú vadliba is a vendégek jószándékára pályázott. Dida egy negyed zsömlével a kezében sétálgatott, s bevallom, nem ő volt a leggyorsabb táplálékadagoló forrás. Ezt a hozzá szegődő liba kissé nehezményezte, s bíztatóan megcsippentette a nadrágja szárát. Ezt viszont Dida nehezményezte.

Ettől kezdve mi magunk testőrökként közre fogtuk a lányt, hogy talán csoportban nagyobbnak látszik, s csak utólag gondolkodtam el a dolgon.

Bizony, szép állat a strucc, de talán én sem sétálgatnék egy nagy adag táplálékkal a kezemben túl nyugodtan közöttük. Így Dida méretarányait ezentúl kénytelen leszek fokozottabban észben és szem előtt tartani.