Stand up- érettségi után
2011.07.06. 04:35 - Zsembibaba
Gondoltam, ha vannak hímnemű olvasóim, biztos nagyon únják már a kismama témát, nem is beszélve egyéb gyermektelen ismerőseimről. Bár a blog eredetileg csak Didáról szólt, annyi minden történt a kezdetek óta, gondoltam ideje kissé fellélegezni. Magam is unom ezt a kismamázást kissé, ezért rákaptam Hadházi László sztorijaira. Rájöttem, a stand up alapvetően arra épít, hogy valakit, aki közel áll hozzád, be kell égetni, de úgy, faarcal, hogy azért a többiek röhögjenek rajta. Aki nem hiszi, járjon utána.
Egyedül az egyetemi éveim alatt történtek kifacsarható témák, így hát írok arról.
Minden anyámmal kezdődött. Neveltetésem már ott be volt határolva, hogy csak nyolc év próbálkozás után jöttem világra, akkor is lányként. El lehet képzelni, mit vonzott ez maga után. Anyám hisztérikusan védett mindentől. Az egyetlen szerszám a villanykörtén kívül, anyám fúrója volt, amiről csak azért tudtam, mert a képeihez néha használta, különben el volt dugva. Semmilyen vegyszerhez nem nyúlhattam az otthon töltött 18 év alatt ( bár erre külön nem tértünk ki, talán még az ecethez sem, mivel arról sem tudtam hol van, míg főzni nem kezdtem tanulni.) A konyhában a mai napig nincs egyetlen 8 centinél nagyobb, éles, vagy hegyes végű kés sem, kivéve a kenyérvágót, de azért a mai napig rám szól, hogy vigyázzak vele. A késeinkkel mai napig előbb felpolírozom a körmöm, mint felszelem a répát.
No, ilyen légkör után anyám gondosan elment megnézni a sulit, ahová eljárhatok tovább fejlődni. Virág, bonbon, bor, mesterekkel elbeszélgetés, helyszín felmérése után előbb aranyműves suliba kerültem, majd a szobrász tanszékre. Valahol itt kezdődött a tudathasadás. Nem tudom, anyu hogy egyeztette magában össze a kettőt. Előbbi helyen kapásból napi szinten használtuk az alábbiakat : sósav, forrasztó pisztoly, fúró gép, lemezvágó kar, fűrész. Anyám naponta elmondta, Pest milyen veszélyes, ki ne menjek sötétedés után, de arról szó sem esett, hogy a nyolcadik kerület egyik legsötétebb kis utcájában lévő suliba még kivilágosodás előtt oda kellett érni.
Utóbbi helyen napi szinten használtuk a következőket: rozsdás drótokkal teli agyag, flex, lombfűrész, ütvefúró ( kövek vágásához, tudjátok, amivel a betonjárdát is feltörik), timsó.
Az kollégium környéke, egykori bányászkerület, hírhedt volt a mutogatós bácsiktól, napi gyakorlati idő strébereknek reggel 8-tól időnként este 10- ig tartott. A tanműhelyben a férfi- nő arány 10-ből 2 lány. A koliban koedukált vizesblokkok.
Ezek után telente megkaptam anyámtól a Tanácsot: ne menj fel gyalog a hegyre ( ott volt a tanműhely), mert megcsúszol a meredek jeges úton, és kiugrik a bokád a helyéről. Menj inkább busszal.
Aki járt már Pécs dombosabb részén ( most az röhög rajtam, mert a belváros is dombos, de én most a külvárosra gondoltam), az tudja, a hegyre menő járatok nem mennek fel télen, mert sofőrbácsi tudja, első kanyarban belecsúszna Kati néni házába a meredek, lefagyott úton.
Valahogy így kezdődött az, hogy kezdtem nem komolyan venni a dolgokat.
A bejegyzés trackback címe:
https://pelenkabili.blog.hu/api/trackback/id/tr313043181
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babcica 2011.07.06. 13:56:08
Szia Lili,
én szeretem ahogy írsz. Élvezem a könnyedségét, a szellemi mélységét, a játékosságot, a humort, a komoly mondani valót. Én örülök hogy Didáról olvashatok, mert mindig beleveszed magatokat is, így egy kicsit részt vehetek életetekben. Hajrá! Írj bátran bármiről! :)
én szeretem ahogy írsz. Élvezem a könnyedségét, a szellemi mélységét, a játékosságot, a humort, a komoly mondani valót. Én örülök hogy Didáról olvashatok, mert mindig beleveszed magatokat is, így egy kicsit részt vehetek életetekben. Hajrá! Írj bátran bármiről! :)