Pelenka, Bili

Friss húsként közös műtermet használtunk a nálunk pár évvel felettünk járókkal. Nagyon kedvesek voltak, de azzal szórakoztak, hogy elhallgatták előlünk a helyi fauna sajátosságait, nehogy túl gyorsan kiismerjük magunkat. Nem elég, hogy friss voltam, és semmiféle szobrásztevékenységgel kapcsolatos gyakorlatot nem tudhattam magam mögött, stréber is voltam, valamint az egyszem lány a szűkre szabott csapatban. És még inni sem tudtam. Vagyis, halmozottan hátrányos helyzetűnek számítottam.Ha bekerült egy lány a csapatba, aki megszokta, hogy gyakran csettintésre működnek dolgok, hát azt körberöhögték. Így aztán nekem külön nem szóltak az egykori általános iskola épületéhez szervesen tartozó szellemről. Körülbelül tizedik tanműhelyi napomat töltöttem, mikor a rutinosak délben leléptek, ki kocsmába, ki elméleti órára, csak én maradtam a teremben, mert mindenképp be akartam fejezni a büsztöt, amit elkezdtem. Olyan elmélyülten dolgoztam, hogy enni sem álltam meg, így gyakran előfordult, hogy a jobb kezemben lévő agyagot tettem a számhoz, és a balban lévő kiflit nyomkodtam a szoborra. Ilyen állapotban történt, hogy hátra akartam fordulni újabb adag agyagért, mikor valamibe beleütköztem. Mia...-gondoltam, hiszen senkit és semmit nem hallottam, vagy tudtam , hogy a közelemben lett volna. Egy marha nagy szürke pólót láttam közvetlenül az arcomban. Felfelé néztem, aztán még egy kicsit felfelé, és egy több, mint két méter magas, ilyesztően nagy orrot viselő, holtsápadt lényt találtam olyan intim közelségben hozzám, hogy a cipőnk orra összeért. Még életemben nem láttam a fickót. Bágyadtan, és ostobán vigyorgott rám, amitől nem lett barátságosabb, csak növelte a sokk okozta szívinfarktus esélyét. Kifejezéstelen tekintetéből nem lehetett eldönteni, a zsebéből kiscicát fog elővenni nekem, vagy ő a kaszás gyilkos. Kb két perc közös hallgatás után, mondom, közben egymástól 10 centire álltunk, annyit mondott, ügyes vagy, és kiment. Másnap megkérdeztem a többieket, mit tippelnek, ez meg mi volt. "Csak Robika"- jött a válasz- "teljesen ártalmatlan." Aztán elmesélték, hogy több, mint 30 éves, közel 20 éve szedálják le a különböző agysorvasztó gyógyszerekkel, skizofrén, normális emberi kapcsolatra alkalmatlan, senki nem tudja mit gondolhat, mert keveset beszél, az orvosi papírja szerint skizofrén, és az a hobbija, hogy nesztelenül bolyong a termek között, és megkísérel a saját fogalmai szerint társaságba keveredni. Konkrétan, dolgozó emberek háta mögé lopózni, és figyelni. Mindezekkel együtt, teljesen ártalmatlan. Én ezek után hetekig a Fűrész kettő című filmben éreztem magam. Majd rájöttem, hogy Robika csupán olyan, mint Hannibál Lekter. Nem feltétlenül eszi meg a körülötte élők agyát, de sosem lehet tudni. Gondoltam, körbenézek hátha megtalálom azt a szimpatikus fiatalembert, akihez társul csapódhatok, és alkalmasint megment az őrültektől. Első kiszemelt áldozatomról hamarosan kiderült, hogy csak egy alapelvet hajlandó követni, ha nem szoborról van szó, hanem köznapi élethelyzetekről, soha, semmibe nem ártja bele magát, sem egyéni véleménnyel, sem tettel, sem szóval, amolyan kínai bólogató jános, nem szól szám, nem fáj fejem, mosolygok, és életben maradok. Hamar rájöttem, nála valami veszélyesebbet kell keresnem. Csoporttársaim közt volt egy kopasz, gondoltam jó lesz. Heteken belül kiderült, az égvilágon semmi nem érdekli, csak a fű. Nem, nem kertészkedett. Nem zárkózott el a beszélgetéstől, sem a szabad véleménynyilvánítástól, de finoman szólva, túlzottan követte a budhista tanok nihillista szemléletét. Másik kettő alkoholista volt, a harmadik meg bogaras, aki felköltözött inkább a padlásfeljáróra, és a padláson turkált szemétből készített szobrokat. Volt még egy pesti fenegyerek is, öltöny-nyakkendőben, és látszólag akkora arccal, és hozzá tartozó egóval, hogy kapásból kerültem. Két évvel később kiderült róla, hogy ő a normális a csapatban, akit még nem kell kezelni drogokkal, mert "levezeti a feszkót" (ő mondta) evezéssel, biciklizéssel, hegyi túrával, és az utlosó két egyetemi évünkben a szobraim cipelésével. A felsőbb évesek közt találtam egy arab terroristát, aki olyan kétértelmű mondatokat sütött el, hogy sosem tudhattam, most bókol, vagy éppen Irakba akar elküldeni, pár évvel később, mikor aklimatizálódtam, vele is kezdtem baráti viszonyt ápolni. Eleinte így két negyedévessel próbáltam leginkább lógni, eggyel, aki gitározott, és szerelmes nótákat énekelt minden szobrának, és egy másikkal, aki éjjel dolgozott, és félpucéran táncolt mintázás közben. Aki a zenét szereti, rossz ember nem lehet, gondoltam. Mivel az embert a természet nem látta el megfelelő védekezésre alkalmas testrészekkel( semmi tépőfog, átharaphatatlan vastag bőr, többrétegű bunda, 5 centis karmok), így hamar megtanul alkalmazkodni a környezetéhez.