Pelenka, Bili

Tavaly vettem magamnak egy készlet temperát egy játékboltban. Ennek a kis műanyagtégelyes, német verziónak csak a neve tempera. Egyértelműen semmilyen tulajdonsága nem egyezik azzal, amit mi gyerekkorunkban kis tubusokban használtunk, sem a színerőssége, sem a fénye, sem más egyéb tulajdonsága nem egyezik, kivéve, hogy vízzel oldódik, de ezzel az erővel falfestéknek is hívhatnánk. Mivel a felét már elhasználtam, a másik fele pedig beszáradt, a maradék két színt (zöld és kék) kitettem a teraszra, egy adag csomagolópapír társaságában, majd levetkőztettem a gyereket, bekentem naptejjel, ráhúztam egy bugyit meg egy sapkát nap ellen, aztán kitettem őt az ecset-papír-festék mellé. Két éves létére nagyon kultúráltan festett, csupán a pancsolóvize, a papír, a vizesvödrei és ő maga lett festékes a papíron kívül. Sem a száradó ruhák, sem a növényeim, de még a terasz köve sem esett áldozatul. Elégedetten kivittem a csemetét a fürdőkádba, hogy lemossam róla a kék-zöld foltokat. Háromszor szappanoztam be, és nedves pelenkával dörzsöltem a térdét, combját mindhiába. Ő azt mondta vicces. Én azt gondoltam, ha ez este apával sem jön le, holnap valaki kihívja a gyámügyet, ha meglátnak az utcán. Nem jött le. A naptej-német tempera kombó gyönyörű, és elképesztően élethű véraláfutásokat dekorált a gyerek bőrébe ivódva.