Lesétáltunk a strandra azzal a szándékkal, hogy Didáról millió képet készítünk az új, csajos ruhák, és a napsütés örömére. Szerencsénkre túlöltöztünk, és 11-kor már jó meleg volt, így megengedhettük a lánynak, hogy pancsoljon.
Mikor kiszálltunk az autóból, Dida reménykedve megjegyezte:
- Megyünk az állatkertbe! Nézünk zsiráfot!
Mivel nem mentünk az állatkertbe, eldöntöttük, hogy következő nap elmegyünk.
Először ruhában eresztettük szélnek a gyereket, de Dida teketória nélkül fenékig belegázolt a vízbe, vagy a sekélyebb részeken belegugolt, így hamar levettem róla a ruhát és a pelust, mielőtt megfázik a vizes, hideg ruháktól. Örültem, hogy hoztam neki még 6 másik ruhát a fotózás miatt, így volt mibe öltöztetni. Pelust viszont nem hoztam, és külön izgalmat okozott, hogy csak egy váltás nadrág volt nálam a számos nyári ruhácska mellé, így a gyerek végül egy szál pendelyben (tunikában), pucér fenékkel rohangált a homokban és a vízben. Szerintem ezek a képek még jobbak lettek, mint a ruhásak. Kissé vicces volt az a lazaság, hogy a fűbe ülésre szánt pléddel szárogattuk, majd a sálját tekertem a popsijára, mivel nem volt se pelus, se bugyi nálam. (Persze ez utóbbi is pillanatok alatt vizes lett.)
Azt hiszem, a németek ilyesmi spontán megoldásoktól eléggé tartózkodnak, még jó, hogy nem voltak sokan, így nem volt kinek "megszólnia".
Furcsa módon a németek egészen lehetetlen időpontokban viszik ki a szabadba gyerekeiket. Nyáron, nagy melegben dél és egy óra körül szivárognak ki (állatkertbe, strandra), hűvösebb időben pedig este, mikor már duplán hideg van, mert már nem ad meleget a nap gyenge fényével. Így általában kerülgetjük egymást a nyilvános köztereken, mert mi mindig délelőtt sétálunk, és délben alszunk. Nyáron pedig elkerülve az égető napsugarakat, csak három óra felé megyünk ki újra.
