Sajnos kevés időm jutott írni, így az előző bejegyzésben nem jutottam el a varászszavakig.
Mivel az utóbbi egy hétben éreztem, hogy leendő gyerekem sem akar sokkal kisebb és pehelysúlyúbb lenni, mint a már meglévő, el kellett kezdenem leszoktatni Didát arról, hogy ölbe kéretszkedjen, illetve lérni nála, hogy önként, cipelésmentesen, hisztimentesen és saját lábán teljesítse, az akaratomat, illetve ő is azt akarja, amit én.
Bár kiskorában is tapasztaltam, hogy nagy adag kreativitás és játékosság kell ahhoz, hogy minden flottul menjen, némi szünet után, mostanában újra ezekre a dolgokra kellett helyezni a hangsúlyt, a már említett nem-figyelek-rád fegyelmezés mellett.
A következő szituációk alkalmával találtam rá a varászszavakra, melyek úgy hatottak a lányra, mintha megnyomtam volna rajta az igen. anya gombot:
Magyarországról hazatérve, bár rengeteg jóval elhalmoztak minket a szülők, olyan alapvető dolgok mégis hiányoztak a felszerelésből, mint kenyér, mosószer, vaj, gyümölcs, stb, így a boltba menés, ha tetszett, ha nem, szükségszerű volt.
Laci este hazajött, és csak emiatt nem vette le cipőjét, kabátját, csak arra várt, hogy mi is utcára menős cuccba(puccba) vágjuk magunkat.
- Dida, gyere megyünk boltba, felvesszük a cipőd, kabátod, sapkád, sálad. Megyünk az utcára.
- Nem. Én a székre csücsül.
- De gyere, sétálunk is egyet.
- Nem, székre csücsül.
- Kérsz szívószálas üdítőt?
- Aha!
- De nincsen itthon, el kell menni a boltba, és venni. Jössz velem? Vegyünk szívószálas üdítőt?
A gyerek vihaszerű sebességgel száguldott a cipői felé, és hagyta feladni a többi ruhát is. Természetsen cserébe vettünk szívószálas üdítőt is, töbek között. Valami csoda folytán már azt is elértük nála, hogy a kasszánáé nem szorítja magához sírva, a saját szerzeményét, hanem szépen megmutatja a néninek, mert már tudja, hogy a néni ha megnézte, visszadja neki, sőt legtöbbször előre veszi a többi étel közül a szalagon, és mosolyog is.
A boltból kijőve a parkolóban természetesen a legjobb pocsolyákban ugrálni, és szaladgálni, de semmiképp sem vicces odamenni apához, hogy beültesse Didát az autóba.
- Dida odamész apához?
- Nem.
- Odaszaladsz apához megcsikizni?
Naná. A gyerekek sehova nem szeretnek menni, de szaladni! Azt nagyon szeretnek. Csikizni meg pláne szeretnek.
Másnap a játszótérről kellett volna hazajönni, mert Dida láthatóan elfáradt.
- Gyere, hamegyünk.
- Nem tudok!
- Gyere, keresünk csigákat a bokrokban!
- Keresünk csigákat!
Persze hazáig nem volt csiga egy bokorban sem, de az ajtónál így szóltam:
- Nem volt csiga a bokorban, mind elbújt aludni, de a halacskák vizében vannak csigák. Ha hazamegyünk, veszek ki neked egy ici-pici csigát.
Ennek hatására egyedül feljött a lépcsőn, belépett az ajtón, leült a földre, hogy húzzam le a cipőjét.
A legjobb időtöltés Emmánál lenni, nekem felüdülő beszélgetés, neki kipakolható színes sálak, megmászható kanapék, és számtalan színes ceruzák kánaánja.
Innen hazamenni, mert Laci ránkcsörgött, hogy hol vagyunk, elég nehéz. Különösen 10 percen belül.
- Gyere Dida, apa otthon van már, és vár minket.
-Nem.
- Gyere, apa nagyon vár már minket, hogy együtt együnk valami finomat, és hogy puszit is adjunk neki.
- Nem.
- Na jól van, én hazamegyek, mert apával elmegyek fagyizni. Te velem jössz vagy maradsz?
- Fagyi? Megyek.
Valóban volt szó róla, hogy talán kimozdulunk valahova, de olyan fáradt volt az emberem, hogy sehová sem lehetett mozdítani, és neki már nincsen varázsszava. Szerencsére, mire hazaértünk, Dida elfelejtette a fagyis dolgot, de azért kapott az aznap sütött gesztenyés kifliből, amit magam is lelkesen fogyasztottam.
A pozitív megerősítések, és a negatív ráhatások némiképp szelidítettek a napi konfliktusokon. Természetesen nem kell mindig ígérni valamit neki, hogy jó legyen. Ha van rá idő, ki is lehet várni, míg megteszi amit kérek tőle, ilyen alkalom pl az ebéd evés, és az alvás.
Általában az evéssel nincs gond, ha látja, mit fog enni, önként ül a kisszékbe, de az alvást nem mindig akarja.
- Dida, megyünk aludni. A szamár is nagyon álmos már. - szoktam enki délután egy óra körül mondani.
- Nem megyek.
- Kit látok már az ágyadban! A zsiráfot, és a babát is! Mind alszik már! Gyere ide!
- Nem.
Ekkor néma csendben állok a kiságy mellett, és várok. Legtöbbször nem bírja ki, és megkeres pár percen belül, és ha már eljött az ágyig, rá tudom adni a hálózsákot, és elalszik.
