Egykori gyerekorvosom immár nem gyerekkorom lázas rémálmai között jelenik meg, hanem felnőtt koromra beillesztettem a család barátja kategóriába, és a lányom orvosává tettem. A könyvbemutatón említette, másnap reggel be kellene vinnem a rendelőbe általános vizsgálatra, ezért bementünk.
Mivel Didának mostanában kezd elege lenni a mindenféle emberekkel való jópofizásból, hiába beszéltem meg vele, hogy a doktor néni meg fogja vizsgálni, mint bagoly doktor és nem fog fájni, amint meglátta a gyerekorvost, ordítva menekült a hátam mögé, és istennek se tudtam bevinni a rendelőbe.
Marietta nagyon türelmes volt, az előtérben beszélgetett velem, és igyekezett bevonni Didát is a csevegésbe, több-kevesebb sikerrel, de végül a karomba vettem, és az előtérben meghallgatta a szívét, lemértük a súlyát és a magasságát, majd a többit kérdezgetés útján rendeztük el. Megkérdezte, hány foga van, és rájöttem, fogalmam sincs, mert 16-nál megálltam, és azóta csak elvétve, nevetgélés közben láttam, mintha jönne még pár hátsó örlő, de ennek jópár hete, így meglehet, hogy azóta már néyggel több foga van, de az is lehet, hogy csak kettővel. A dokinak a 16 fog+néhány félfog elégnek bizonyult. A védőnő megkérdezett általános képességeiről, pl: képes-e rövid, egyszerű mondatok alkotására. Néha úgy érzem, túlságosan is képes kifejezni magát. Próbál-e dallamokat elismételni több-kevesebb hasonlósággal. Ezen még Marietta, az orvos is nevetett, mert a lány köztudottan dalos pacsirta, szinte minden reggel énekel, gyakran éjszaka is, és a napi játék közben sem ritka, hogy dalra fakad. Van-e kancsalsága, lábdeformációja, koordinálási nehézségei, tud-e futni. Ekkor eszembe jutott, hogy az utcán esetenként túlságosan is tud futni, főleg, ha nem akar hazajönni. Tud-e páros lábbal ugrani. Szerencsémre még nem, de már láttam olyat, hogy kísérletezett vele. Végül megállapította a védőnő, hogy Dida nagy gyerek. Most már igazán tudni akartam, mihez képest nagy. Állítólag a születési súlya alapján néznek egy táblázatot, mely alapján elég lenne, ha 5 centivel alacsonyabb és 2 kilóval könnyebb lenne. Ekkor eltűnődtem, vajon elrontottam valamit? Mutánst neveltem? Giga-lédit? De aztán megnyugtattak, hogy azért még ott nem tartunk.
Megkérdezték itt is, akárcsak az ambergi kórházban, hogy volt-e beteg a gyerek, és ismét mindenki furán nézett rám, mikor hülyén néztem rájuk, hogy ugyan miért lett volna beteg, hiszen csak két éves. Én azt hittem, az a normális, ha egy normálisan születő kicsi gyerek általában nem beteg, de úgy látszik, tévedtem.
Teljesen tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, mi az, amitől Dida ilyen. Nem tudok felmutatni semmi olyasmit, amire ráfoghatnám, odafigyeltem a gyerek fokozott higiéniájára. Nem zártam el újszülöttként a kíváncsi felnőttektől, gyerekektől, nem szoptattam évekig, nem tiltottam meg, hogy játszon más gyerekekkel, vagy összeszedjen mindenfélét az utcán, nem vettem el tőle a cumit, játékokat, ha elgurultak a földön, nem tömtem bele sem aloe verás, sem egyéb immunerősítő készítményeket.
Remélem Alma is ilyen lesz.
