Valamiért előző olvasmányaim alapján azt hittem a gyerekek kérdezgetős korszakának kezdete arra az időpontra tehető, mikor már megtanulnak folyékonyan beszélni. Didának még cirka három hónapja van, hogy betöltse második életévét, és bár csacsog, összefüggő, értelmes monológok és történetek nem telnek tőle, legfeljebb dalok és versek. Ennek ellenére nap, mint nap számon kér minket mindenféle ügyével kapcsolatban.
A napokban is elővette apját mosogatás közben. Apa csak ártatlanul mosogatott, mikor elé állt, és szúrós szemmel ránézett.
- Apa! Hol a Cini egér? Hova tetted?
Gyakran sorra kerülök én is. Főleg olyankor, mikor neki egyedül kell játszani, mert éppen olyan rendkívül izgalmas dolgok után szaladok a lakásban, mint : mosogatás, mosás, teregetés, valami ehető étel készítése. Vagy a szokásos körút a 80 nm-en, hogy a földön egyenletesen szétszórt játékok és játéknak látszó tárgyak kisebb csoportokba rendeződjenek. Nos, általában ilyen alkalmakkor jön a lányom, és rámszól:
- Anya! Mit csinálsz?
Emma tanácsára elkezdtem bevezetni Dida játékrendjébe az összepakolás nevű játékot. Kisebb-nagyobb sikereket értem el ezen a téren. Dida igen segítőkész kb 3 percig. Ezért általában arra használom fel képességeit, hogy a dobozba be tegyünk dolgokat, és ne ki vegyünk. Illetve, hogy a kirakósai darabjait ő illessze a helyükre, bár mostanra neki ez nem sokkal bonyolultabb feladat, mint nekem.
