Miután meghallgattuk ezt: https://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
Többször, és még táncoltunk is rá Didával, és némi házimunkán is túlestünk, kiterültem a padlón, s reméltem, hogy Dida odajön, s tornázunk egy keveset. Ehelyett betakart egy sálammal, s számba dugta a cumiját. Ezek után igazán nem volt sok választásom, aludnom kellett, punktum. Így hát aludtam. Fél szemmel azért figyeltem, mi történhet még velem ezután. Dida akárcsak a nyuszival tette korábban, rám mászott nagy nyögések közepette, majdnem keresztül bucskázott a fején, míg előre hajolt hozzám, s megtámaszkodott jópár kényes pontomon, mire elérte a kívánt pozíciót, s mikor mindezzel megvolt, megpuszilt, fejét a fejemre hajtotta, s csitított, hadd aludjak nyugodtan. Igyekeztem minden megpróbáltatások ellenére eleget tenni kívánságának, de mikor kikukucskáltam szemhélyem alól és az ő csillogó szemeibe néztem alig két centi távolságról, elfogott a nevetés. Így aztán feltápászkodott, kitakart, és kezdte az egész procedúrát előlről. Legalább olyan kitartó volt, mint mi aznap éjjel, mikor félóránként felébredt, s csacsogott, akárhogy is akartuk alvásra bírni.