Megérkeztünk a férjem szüleihez. Búcsúzáskor azt hiszem mindenki sírt. Anyám és Dida biztosan. Dida érezte, hogy máshol ilyen dolga nem lesz, és nehezményezte a változást.
Megérkezve természetesen itt találtuk a család apraját és nagyját teljes hangerejével. Dida ezt is nehezményezte. EStére mikor egyedül maradt gyerek a nappaliban, teljesen feloldódott, és segített leszedni a terítéket a mamának valamint összecsukni kisebbre az asztalt a papának. Kapott egy gyerekkonyhát, és Sári mindent megtett, hogy megtanítsa a lányt főzni, de nem járt sikerrel. Ma, miután kialudta és degeszre ette magát minden jóval a lány, már minden másképp alakult. Szívesen leült Sárival főzni, és Sári is örömmel vette a kezdeményezést. Dida beilleszkedett, és elvegyült. Nekem kissé nehezebben megy mosta z átállás, kissé gyűrött a fejem még a nagy aktivitástól, de azért jól elvagyunk. A Wii hatalmas sikert aratott, így egész délután leköti a család 70 %-át. Tegnap este én magam is megdöntöttem Laci kenurekordját. NO, azért igazi versenyre még nem mennék el.
Míg az utazást sűrű esőben tettük meg, plusz kettő fokban, amire Turára értünk, már havas eső esett, és még épphogy nulla fok fölött parkoltunk le. Ma reggelre minuszok vannak és 10 centis hó az utcán. Ez a nagy változatosság, hogy két napja egyszál pulcsiban rohangáltam, most meg nagykabátban, erősen csökkenti a rugalmasságomat fizikailag és idegileg egyaránt.
