Ma délelőtt a szokott mozdulattal kinyitottam a gyerek szekrényét, és rémülten felkiáltottam:
- Fogytán a pelus!
Megpróbáltam kicsit megnyugodni, hiszen még csak szombat van, és nem vasárnap, még minden nyitva, amikor észrevettem még valami retteneteset.
-Fogytán a popsitörtő is! A 10 helyett már csak kettő van!
Nem bírtam tovább hallgatni a szekrény üres kongását, és kimentem a konyhába, hogy szendvicset csináljak reggelire a családnak. Épp a saját szendvicsemhez értem a sorban, mikor kivettem a sajtszeletet....és az volt az utolsó.
Ez már mindennek a teteje! Nem lehet így élni! Reggeli után azonnal összekapartam a családot, és elmentünk vásárolni. Akkora tömeg volt a DM-ben, hogy a lelkesedésem hamar alább hagyott, és az élelmiszer boltba már be sem mentem. Hajtott a menekülési ösztön távolabb. Nyugott pontot keresve életemben odanavigáltam az embert a tegnap megígért étterem elé. Frissen nyílt indiai étterem ez, igazi indiai szakáccsal és felszolgálóval. Angolul, németül, hindiül, mindenhogyan megértették a rendelést. Így hát rendeltünk. Az étterem tele volt aggatva apró csengettyűs elefántokkal. Bár a tulaj szemszögéből ezek biztosan inkább elefántos csengettyűk voltak, de Dida máshogy látta. Szóval, tele volt színes csengettyűs elefántokkal, és az indiai pincér igazán szimpatikus fiatal legény volt. Engem ugyan a házastársi viszony meggátolt abban, hogy rebegtessem a szempilláimat rá, de Dida aztán nem sokat szemérmeskedett. Állítom, hogy legalább 20 percig ettünk, de a lány ez idő alatt végig csacsogott, hangosan kacagott, és mindenféle butaságot kitalált, közben azt leste, mit szól hozzá a fiatalember.
A fiatalember csak nevetett. Nagyon gyengéden felszolgált Didának egy kistányért és egy kiskanalat is. Meg rengeteg lepényt. Azt hiszem arrafelé nan-nak hívják.
Remek kis ebéd volt. Olyasmiket is kaptunk az étel mellé, elé, és után amit nem is kértünk. Nos, azért a desszertet kihagytuk volna. A mentolos-cukros kömény valahogy nem tesz jót, ha az emebr nem akar egész este szeleket eregetni. Azért megkóstoltuk.
Úgy belaktunk, hogy órákig csak nyögtünk itthon, és már megbántuk, hogy nem fogadtuk el a srác ajánlatát, valami gyümölcs snapsz-ot, aminek persze szintén volt valami fura neve.
