Kedves újdonsült barátnőm tört be magányunkba a mai napon. Emma megjegyezte, hogy tegnap óta hívogat reménytelenül. Megemlítettem neki, hogy a másik barátnőm is mondott valami ilyesmit tegnap, mely szerint ki vagyok kapcsolva. Mondtam neki, meglehet, nem kerestem a telefonom mostanában. Azt mondta, igen, ki vagyok kapcsolva szombat óta. Ciki.
Titkárnőt kellene tartanom?
Az olyan alkotói válságban lévő napokon mint a mostaniak igazán remek háziasszony vagyok. Takarítok, mosok, vasalok, és főzök. Ma is a konyhában talált rám Emma, amint túrós fánkot sütöttem, életemben először. Egy mester szakács oldalán találtam a receptet, ami hajmeresztő adatokat adott meg, pl: 2 gramm só, 200 gramm tojás. Hát ezek hülyék. Az egy dolog, hogy van precíz digitális nagyon szuper mérlegem, de könyörgöm...most komolyan mérjek ki vele 6 gramm sütőport? Éppen ezért újra írtam a receptet a cetlirecept.blog.hu-s oldalamon, hogy közérthető és finom legyen, majd elkészítettem az étket. Közben mesterszakácsnak képzeltem magam. No, ez gyakran megesik, ha jókedvemben főzök, és épen Dida sem szakítja meg az álmodozásaimat. Tésztagyúrás közben elképzeltem, hogy a fánkok picik, tökéletesen kerekek lesznek, és valami álomszép tányérra teszek belőlük négy darabot, vagy annyit, hogy virágformájúak legyenek, majd a szirmokat megszínesítem lekvárcsíkokkal, és a szélére fahéjas porcukrot hintek kontrasztnak. Ritzbe illő volt, mondhatom! Persze a valóság nem ez. Kb. a huszadik fánknál sikerült rájönnöm, mitől lesz szabályos a formája, és a tányér meg olyan amilyent a Tescoban vetünk anno. Lekvár csak az üvegéből, de a porcukorral azért jól nyakon öntöttem. Ha a design nem is, az íze remek lett. Ezek után kimentünk a rémesen jeges és ordítóan nagy hidegbe, a havas esőbe, mert Emma szerint ma szép idő van. Hittem neki. Végül is, beszélgetni legalább jó volt. Aztán Dida megunta az elemekkel való küzdelmet, követelte a túra végét. Mikor hazaérve kicsomagoltam, minden baját elfújták. Felállt a kanapéra, és szavalni kezdett. Mutogatott, hadonászott, danolászott, kellette magát és énekelt is. Elragadó volt a kis művésznő, bár egy kukkot sem értettem az egészből, az biztos, hogy jobb szórakozás volt, mint a Megasztár. Csak annyit értettem, hogy: tapsi, tapsi, mert ilyenkor várakozva nézett rám, majd elégedetten folytatta az előadást, mikor tapsoltam.
Elunva a bemutatót, lekászálódott a kanapéról, és a fürdőbe vettük az irányt. Itt lelkiismeretesen kivette a részét a mosásából, elvégre elég nagylány már ahhoz, hogy ő tegye a mosógépbe a ruháit. Még az ajtót is becsukta. Nekem csaj löttyintenem és programoznom kellett.
