Amióta Bécsben ettem azt a kínosan kiábrándító szívtelenséggel túltöltött Sacher tortát, azóta aktívan foglalkoztat a dolog. A fejemben egyfajta tudományos esszét írok a Sacher tortaszeletek kulturális különbségeinek észleléséről. Vagyis nemzetekre, sütizőkre, emlékekre lebontva, elemzem a Sacher tortának nevezett sütemény ízbeli hatásának eltéréseit.
Bár eddig nincs kimerítően sok emlékem a Sacher tortával kapcsolatban, egy-kettő azért mégis akad. Keszthelyen a Sacher torta kellemesen könnyű csokoládés piskótájában és a tetején vékony, de nem spórolósan keskeny lekvárréteg található, mindjárt az édes csokimassza alatt. A harmónia tökéletes. Anyám barátnőjének csokitortája (ami valójában Sacher torta variáció) a legtöményebb gyönyör. A szó szoros értelmében. Oly túlzóan csokoládés, hogy egy vékonyka szelettől az ember eltel, de ugyanakkor olyan mennyeien finom, hogy legszívesebben egy egész tortát megenne. Itt Ambergben is vettem, mert nem hagyott nyugodni a bécsi Sacher fanyar emléke. Otthon vad kíváncsisággal vetettem magam a tortát takaró papírra, és beleharaptam a szeletbe. Egy jóízű, széles parasztasszony képe ugrott be róla, aki lelkesen süt az unokáinak, de különösebb művészi inspiráció nélkül. A német Sacherből nem hiányzott a szív, és a lekvár sem. Jócskán bele lett téve, és a falat kellemesen dús, mégis barbár éteknek tűnt.
Sokszor érzem ezt a fura harmóniátlanságot az itteni ételeknél. Nem mondom, hogy a bajor konyha ehetetlen, vagy rossz, de nem is jó. Valami kifinomult összhang mindig hiányzik az alkotóelemek közt. Körülbelül olyan ez, mintha azt mondaná valaki: a baracklekvár jó, a tejcsoki jó, a méz jó, a joghurt jó, keverjük hát egy étellé ezeket! A végeredmény vagy jó, vagy sem, de semmiképp sem tökéletes.
Párizsban ugyan nem ettem Sachert, de ott olyan csodálatos egyéb süteményeket találtam, amik a mai napig egyfajta meghitt áhítattal tölt el, valahogy így:"Ó, ha még egyszer olyan sütit ehetnék, mint Párizsban! Ó, mikor megérintettem, és orrom megérezte gyöngéd illatát! Ó, sosem sétáltam még a lágy napsütésben oly boldogan, mint akkor!"
Ez a romantikusnak ható maszlag azonnal szertefoszlik, ha a görög édességekre gondolok. Bár még megközelítőleg sem találtam olyan édességet, ami hasonlít a Sacherre, a görög édességekről mindig az a forró nap jut az eszembe, mikor biciklire ültünk, és hegynek fel, hegynek le (néha fék nélkül) tekertünk az ezer évesnek tűnő, vad zöld olajfák között.
S ha már sütiországokon utazunk keresztül, nem hagyhatom ki az olasz fagylaltkelyheket sem. Nekem az olasz fagyi nem más, mint egy tortakiemelő lapáttal a kis tölcsérre gyömöszölt, mogyorós-csokoládés, tejszínes életöröm, amihez leginkább egy langyosan meleg, lámpafényes, tengerparti este illik legjobban.
Ezzel vége a mesés süti-utazásnak. Az egyetlen hely, ahol jártam még, az Prága, de Prágáról csak a sajtos sör ugrik be. És Barcelonából is szinte csak a jégkása maradt meg. Semmi süti.
