Méltán kérdezheti bárki, miféle történet fűződhet a majonézhez?
Nos, kivételesen az ágyban reggeliztem, és a majonézes üveg egészen rejtélyes módon ott maradt.
Dida szokása szerint kószált a szobák között, én pedig belefeledkeztem valami tennivalóba. Egy idő után gondoltam, már biztosan ő is éhes, így megkerestem. Négy szoba elég sok, így a lány bárhol lehet. Volt olyan nap, mikor olyan csendben volt a gyerekszoba ajtaja mögött a mesekönyvvel, hogy alig találtam meg.
De most rátaláltam. Ült az ágyunk közepén, és minden, de minden majonézes lett. A gyerek tetőtől talpig, a lepedő, és főleg a gyerek tetőtől talpig. És ő pedig csak kanalazta az üvegből kifelé, a szájába befelé a majonézt. Ekkor valahogy megsejtettem, hogy megkéstem a reggelivel.
Általában, még a gyerek születése előtt az ilyen hajmeresztően rettenetes pillanatokban szoktam szívdobogva kifordulni a helyiségből, kapni a cipőmet, és elmenni otthonról, elodázva a rettenetet, ami következik (pl. mikor felrobbant a házi joghurt a konyhában, vagy mikor leejtettem egy teli üveg mézet), és lehiggadva hazamenni takarítani.
Most is rutinból kifordultam az ajtón, ahogy az ösztöneim diktálták, de ekkor rájöttem, hogy most már gyerek is van, akit nem lehet itthon hagyni, és történetesen most őt kell takarítani. Ezért pörögtem még hármat-négyet a tengelyem körül, mielőtt rávettem magam, hogy bemenjek, és a zsíros, maszatos, nyivákolóan éhes kölköt kibányásszam a trutyiból.
Aránylag könnyen ment, a fürdőkádban már egész kellemes látványt nyújtott a gyerek, és a nyomok is eltűntek, amint elnyelte azokat a mosógép. Találtam egy banánt is, amit belenyomhattam a kezébe a kádban, így minden gond orvosolva lett egyszerre.
De ekkor rettenetes dolgot vettem észre. Dida arca rák vörös lett, és már látni véltem, ahogy dagad a szája.
Bepánikolva vettem ki a kádból, hogy biztosan allergiás a majonézre, és most fog ide pusztulni egy szem elviselhetetlen, ámbár nélkülözhetetlen életem része.
Kerestem kalcium pezsgőtabit, és valamennyit beletuszkoltam,.. Nagyon fintorgott. Megértettem, én is utálom az ízét, valamint jól bekentem popsikrémmel az arcát.
Szerencsére az ijedtségem nagyobb volt, mint a valós gond, mert 10 perc múlva nyoma veszett minden pírnak, és rá kellett jönnöm, hogy csak kicsípte a majonéz azt a kényes bőrét.
