Hazaérve a nyaralásból szinte ki sem csomagoltunk. Az embert kiküldte a cég Németországba két hétre. Persze mentem vele. Gyönyörű tóparti, erdős-mezős falucskában kaptunk szállást. Minden nap kifeküdtem a tó partjára napozni, olvasni, friss levegőt szívni. Soha azelőtt, és soha azután nem éreztem úgy a tó illatát, mint akkor. Attól függően, hogy melyik részére ültem a partnak, éreztem a moszat, a hattyúürülék, a nedves toll, vagy a halak jellegzetes illatát lengeni magam körül. Ha az erdős felére ültem, gyakran fű, virág, vagy szeder illatot éreztem. Mikor kicsónakáztam a tó közepére, annyira körbelengett a tó intenzív moszat, hal és vízinövény szaga, hogy ha becsuktam a szemem, azt képzelhettem, hogy belemerülök a vízbe, és a mélyén lebegek, a fenéken sétálgatok.
Hazaérve Pestre természetesen felkerestem egy nőgyógyászt. Mivel évek óta sem beteg nem voltam, sem gyógyszert nem szedtem, találomra választottam egyet a kerületi rendelőintézetben.
Az első doki, akihez elmentem, kellemes ember volt. Közöltem vele, az a gyanúm, terhes vagyok. Mikor kiderült, hogy igen, megkérdezte, megtartom-e.
Én közben öltözködtem, és mivel bele sem gondoltam abba, hogy nem tartom meg, nem értettem mit is kéne meg vagy nem megtartanom, ezért igen értelmesen visszakérdeztem:
„Mit?”
„A gyereket.”
„Ja, azt meg.”
Az első ultrahang szerint április bolondja lesz. Remélem, meg tudom beszélni a kölökkel, hogy azért ennyire ne komolytalankodjuk el a dolgot.
Ez volt a „vicces rész”. Csak ez után jött a neheze. Én azt gondoltam, szülni, a világ legtermészetesebb dolga, minden állat képes rá, s nem kell ahhoz sok fakszni.
Nos, nagyot csalódtam, mikor az első orvosi vizsgálat után, megkérdezték: választottam-e már orvost? Védőnőt? Szülésznőt? Voltam-e vérvételen? Hüvelyi ultrahangon?
Én meg csak kapkodtam a fejemet, hogy: „Mi!? Erről nem volt szó!”
A következő hetek azzal teltek, hogy mindenkit megkérdeztem, melyik orvost ajánlja, én személyesen elmentem négyhez. Elrohangáltam az összes helyre, amit a magyar állam megkövetel. Közben küszködtem a gyengeséggel, folytonos hányingerrel, a szagokkal, a feszülő melleimmel, a bőrömmel, ami hirtelen érzékeny lett borostára, borotvára, ruhára, mindenre.
Szóval, úgy érezem, ez nem fer. Miért nem hagynak nyugodtan kismamának lenni, és otthon fetrengeni valami nyálromantikus film előtt hókását és gyümölcsöt eszegetve (mert az nem büdös).
A sok utánajárásnak az lett a vége, hogy visszamentem ahhoz a dokihoz, aki először megvizsgált, mert fesztelennek éreztem magam mellette, nem úgy, mint addig bármelyik nőgyógyász mellett, akiktől általában kirázott a hideg. És a neve is olyan vonzó, dallamos, mint egy regényhősé.
