Mivel a kórházi ágytársamnál szinte megállás nélkül voltak látogatók, és nem csak nők, férfiak is, így nem fordíthattam annyi gondot a mellem ápolására, mint szükséges lett volna. Így az utolsó kórházi estén az egyik mellem annyira fájt szoptatáskor, hogy úgy éreztem Zsuzskának mind a 24 foga kipattant a helyéről, pedig, ha bekukkantottam, csak csupasz ínyt láttam. Gondoltam, biztos begyulladt a mellem, amiért nem mostam meg, csak zuhanyozáskor, ezért este, mikor mindenki elment, tüzetesen megnéztem. Egy fura barna, érdes foltot fedeztem fel a legérintettebb területen. Megvallom, a régi hipohonder azonnal kitört belőlem, és egyből a legrosszabb kombinációra gondoltam. Iszonyú fájdalom, plusz gyanús barna folt egyenlő bőrrák. Eszembe sem jutott, hogy kisebesedhetett. Hazajőve újra megvizsgáltam a területet, szép fényes napsütésben, kutatva az egyéb foltokat a mellemen, amik rákra utalhatnak, s láttam, be van varrosodva az érintett terület, vagyis nem más a mellrák, mint egy nagyon csúnya, nagy seb.
Szerencsére, erre a problémára már tudtam a megoldást, levettem a műszálas melltartót, bekentem sudokremmel a sebet, minden szopi után megmostam és megszárítottam, és begyűrtem a textilpelust a ruhám alá, hogy ha szivárogna is a tej, akkor is száraz legyen. Persze ez nem túl gusztusos, meg nőies megoldás, de a szuper, tejszívó korongok csak segítettek befülledni a területnek, így maradt a meglehetősen ősi, de hasznos módszer.
Még pár napig vinnyogtam szoptatás közben ugyan, de ma már kezdett elviselhető lenni az érzés.
Elindultam pamut melltartót keresni a városban, de a méret és egyéb igények miatt halmozottan hátrányos helyzetben vagyok, így első beszerző utam nem járt sikerrel. Ideiglenes megoldásként a derékvédőmet üzemeltem be itthonra, de még bízom benne, hogy hamarosan lecserélhetem a derékvédőmet pamut melltartóra, s következő körutamon sikerrel járok.
