Nekünk van egy szép, nagy teraszunk. Olyan nagy, hogy elfér benne egy hatszemélyes étkezőasztal, egy szék, egy napernyő, kêt ruhaszárító használat közben, egy homokozó, s mellette annak a teteje, s még némi hely is marad a jövésmenésre. A teraszunk mêgis kicsi. Van, amikor idegesen tologatom a két megpakolt ruhaszárítót, hátha, de nem lesz nagyobb, s néha az ösvényt, vagyis szabad felületet egy ruháskosárral el lehet zárni, mintha a kosár sorompó lenne. Ma is ez törtênt, a földön a ruháskosár, s épp a második szárítót pakoltam tele, mikor Dida közölte, kijön játszani. Gonosz pillanatom volt, s mondtam neki, kijöhet, ha elfér a kosártól. Lazán átlépte, kicsit kapaszkodott a ruhaszárítóba, de úgy tűnik, nem volt nagy akadály. Jött a második lányom, s a kosár mellett ő is benyujtotta játszási szándékát, a feltételeket nem változtattam meg. Ha átjutsz a kosáron, lányom, mehetsz!- mondtam neki. Zsuzska erre magabiztosan átmászott a kiteregetett ruhák alatt, így megkerülve a kosarat.
Terasz
2012.08.04. 21:29 - Zsembibaba
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pelenkabili.blog.hu/api/trackback/id/tr354695942
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
