Az egész még terhesen elkezdődik, a harmadik trimeszterkor. Először, főleg az első gyereknél, még megijedsz. Úristen, nem bírok lehajolni, és mozogni, így egyre több a por a lakásban, és a padló is koszos, de azért minden oké, ami derékmagasság felett van. Megszokod, hogy a ruháskosarat nem teszed a földre, csak székre, vagy asztalra, és kihagyod a szárító alsó két kihajtható részét (nekünk emeletes van). Mikor a csecsemő megszületik, egy új fokozatba lépsz, egy mélyebbe, ezáltal magasabb szintre emeled a tűrésküszöbödet, s azzal hitegeted magad, ezt mind nemes célért teszed, azért, hogy a gyermekedre jusson elég erőd és figyelmed. Ekkor meg vagy róla győződve, hogy amint abbahagyja a folytonos fosást és hányást, akkor jobb lesz, s lesz időd porcicákat kergetni, a saját ruhádat is kimosni, nem csak a gyerekét, és elmosogatni legalább a cumisüvegeket, ha a tányérokat nem is. Amint a gyerek megtanul ülni, egyszeriben felfedezed, hogy tévedtél. Háromszor annyit takarítasz, mint előtte bármikor, mégis minden sokkal koszosabb. Ezt a második gyermek ezen életszakasza még jobban igazolja. Nem lehet annyit söprögetni, porszívózni, és felmosni, hogy a gyerek ne egyen meg napi szinten egy csomó koszt, amit mégsem vettél észre. Azt hiszed, a ruhák is tisztábbak lesznek, hiszen a gyerek egyre ügyesebb és mozgékonyabb, abbahagyja a folytonos visszabukásokat, és már csak napi egyszer kakál, de az az igazság, hogy 86-os és 104-es ruhaméret között alig találtam elfogadható állapotút a nagyobbik lányomról, így rengeteg új bodyt és nadrágot vettem. Hiszen ekkortól már egy gyerek ügyesen mászik bármi alá, bármi közé, ezáltal nemcsak remek koszgyüjtővé válik a nadrágja, de garantáltan minden döglött legyet, pókot és bogarat, illetve ezek élő változatait is megtalálja, és elkoptatja a nadrág térdét. Mindent egyedül akar megenni, amit azonban úgy teszi meg, hogy a legszívesebben azonnal megfürdetnéd, és átöltöztetnéd. Persze a fejbúbtól térdig való koszolást etetés mellett is tudja produkálni, akkor is, ha van előtte lepedőnyi előke. A bodyk ujjait mindig akkor veszi a szájába, mikor éppen tele van étellel, és már tud köpni, bürrögni, prüsszögni, de leginkább veszettül kalimpálni, ami miatt sosincs olyan alkalom, mikor egyszer sem veri ki a kanalat az anyja kezéből. A csendes kifolyatás a legjobb, ami lecsorog a ruha nyakrészére, majd egy elegáns fej és kézrándítással a ruha tetejének többi részét is összemaszatolja, ahogy a kezével félrehúzza az előkét, majd a száját beletörli a bodyba. Az ételei 40%-át pedig a feneke alá tömködi, minél cselesebb vagy, annál inkább, hiszen legtöbbször egyenesen a szájából veszi ki a falatot, és keni a fenekére, ha nem adsz neki teret arra, hogy a kezébe vehessen valami szilárdabb ételt, amit aztán könnyebb levakarni a nadrágról. Nagy igazság, ami az üveges bébiételek ellen szól: nincsen olyan üveges bébikaja, ami ne hagyna nehezen, vagy egyáltalán nem kimosható foltot, annak ellenére, hogy azt állítják a címkén: hozzáadott szinezéket nem tartalmaz.
Ha végre ezen a "neveddaszádba" korszakon túlesik, akkor jön a rapszodikusan koszoló korszak, de ez már nagyon üdítő. A gyermek már csak akkor eszi le magát, ha lefelejtesz előkét kötni a nyakába, csak nem figyel oda, és akkor lesz koszos a nadrágja, kabátja, ha kint pocsolyát talál. Ez már igazán jó, már csak a mosatlan edények nem fogynak el. Azonban biztos forrásból tudom, hogy hamarosan beköszönt a nadrágszaggató korszak, mikor heti egy nadrágot és kétheti egy pulcsit szakít el rejtélyes módon a suliban. Mi még nem tartunk itt....
