Ma ellátogattunk a hernyós játszótérre. Kiábrándítóan sivár az otthoniakhoz képest, de van rajta egy színes, fából faragott hernyó, murva, meg egy faház. Dida másfél éves volt, mikor először találkozott a hernyóval, megpróbálta megmászni, majd kérte, tegyem fel, hogy elutazzunk rajta. Most már csak odaszaladt és lazán felpattant a nyakába, míg én Zsuzskát kivettem a babakocsiból. Étterembe menni is egyre izgalmasabb a két gyerekkel. A kis pucó igazán élvezi az éttermek sok látnivalóját, rendelni neki még nem szükséges, de ami a legviccesebb, hogy Didának már kell. Kiköveteli, hogy kapjon étlapot, lapozgatja, s legutóbb így szólt. Én valami bundásat, te pedig valami kenyereset kérj, jó? - majd hangosan motyogott még olyasmiket, hogy húsleves, tészta, lekváros palacsinta, s kövelte- húslevest kérek. Tessék, most olvasd el te is anya.
Végre megkaparintva az étlapot, nézegetni kezdtem. - Hangosan olvass!- komolyan kellett vennem, így végül neki is rendeltem egy pohár innivalót, meg egy paradicsomlevest. Legközelebb pedig spagettit rendeltünk neki. Nincs mese, a lányt megkerülni nem lehet.
Pucó is lassan egy éves lesz. Nem tudom, mikor történt. Egyzer csak azon kaptam magam, hogy veszekszem vele. Nem is vettem észre, csak azt, hogy Dida megkérdezte: Anya, mit csinálsz? Még nem hallotta, hogy Zsuzskával ilyet csinálok. De az a megdöbbentő, hogy a kiscsaj érti. Persze, mondhatnánk természetes, de ugy érzem ezúttal lemaradtam az átkötő szakaszról ami a tehetetlenül bőgő baba, és a kellő rafinériával és felfogóképességgel rendelkező kisgyerek között van. Kiszúrta, hogy a konyha legalsó polcán szőlőt tartok, egy átlagos kotorászós délután akadt a fürt szőlőre két napja, de azóta nagyon határozottan megindul a polchoz, ha megéhezik. A maradék pár szemet feltettem a pultra, s a mérgelődő kutakodás nem maradt el. Félretolt mindent azon a polcon és láttam az arcán: Nofene? Hová lett a szőlőm? Nemrég még itt volt! Bizony ha kajáról van szó, nincs sok kedvem lágyszívűsködni. Mivel így is sok a dolog a két gyerekkel, meg amúgy sem szeretném, ha finnyás, rossz étkű lányaim lennének, az azt-eszel-amit-főztem elvet követem. Ez volt Zsuzskával első vitám a napokban, mikor is Dida megkérdezte: Anya, mit csinálsz? Zsuzska hisztizve követelte a magáét, mégis kiverte a kanalat a kezemből, mielőtt a szájához eljutottam volna, majd pedig kiköpte, mire nagyon mérges lettem: Mit gondolsz te? Hány fogást főzök neked egy nap? Azt eszed ami van, vagy nem eszel! - közöltem vele határozottan. Zsuzska rámnézett. Látta, hogy ez most komoly. Szó nélkül megette az ebédet. Eddig azt sem tisztáztuk, mi van akkor, ha kikerül a falat a szájából, és nincs hova tenni. Reggelizéskor akadt pár nagyobbacska, szálasabb barackdarab, amit nem tudott elrágni, így fogta, és ledobta a földre. Megint mérges lettem. Így is folyton úszik a padló a kajatörmeléktől, de még ez is? Ki is fejtettem neki elvárásaimat: Amit nem kérsz Zsuzska, azt nem szabad ledobni! Tedd bele ebbe a tányérba! És lőn, attól kezdve a túl szálas darabokat beletette. Dida tűnődve nézett minket. Még eddig nem látta, hogy a kistesót nevelem. Megint megkérdezte: Anya, mit csináltok?
Sajnos, továbbra is azt kell látnom, hogy a Pucónak nincs olyan finom, ügyes keze, mint nővérének, de mindent megtesz, hogy csiszolja a finommotorikát. Kezd leszokni a csípdesésről, s már Dida haját sem húzza, csak simogatja. Próbálkozik a dobolással, a rajzolással is a mágneses táblán( bár ez még nem sikerült neki), s egyre ügyesebben lapozza a mesekönyveket. Igaz, a keménylaposakat sosem veszi elő, de a bogyó és babócából a minél vastagabb, minél tôbblapos a kedvence. Percekig elücsörög, lapozgat és rátenyerel, motyog magában, s néha közelebb hajol, hogy jobban lássa a szereplők részleteit. Elkezdett a gyerekdalokon és a tele tubbies- on kacarászni, s a komolyzene is egyre jobban érdekli. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek alapvetően érzékenyek a zenére, s roppant muzikálisak. Csak arra tudok bíztatni minden szülőt, bátran kísérletezzenek a zenei stílusok között, s meg fogják látni, a gyerekek olyan finom rezgésekkel kontráznak a dallamokra, mint egy hegedű.
