Végre a két hét hervasztó hideg után, ami minket idevárt, ma kisütött a nap. Persze a gyerekekkel sétáltunk, majd délután Didát kiengedtem a teraszra. Ez többnyire azzal jár, hogy nyitva hagyom a teraszajtót, ami eddig rendben is volt, de amióta zsuzska tud közlekedni, de pókot is enni, azóta ez nem olyan egyértelmű. Pár percnyi szüneteket tudtam magmanak lopni azzal, hogy előbb betettem a kölyköt a ketrecébe, és elővettem a varázsbödönt, amibe tegnap apa elemet tett. Ez volt az első praktika. Hozzáteszem, ez a ketrec, amit megint valaki jóóól kitalált, semmire nem jó az égadta világon, mert egyik gyerekem se marad meg benne másfél percnél tovább, és rohadt nagy helyet foglal el a lakásban. Mindegy, egyenlőre nem szedtük szét, még áll a nappali sosem jó sarkában. Ezek után odaálltam az ajtóba összehajtogatni a száraz ruhákat, de nagyon hamar kicselezett a lábam közt és már indult a szerencsétlen pók felé, ami az ajtó sarkában lakik. A pók megmenekült, mire utánakaptam, de egy száraz virág és egy adag homok nem.
Ezután az ajtótól egy méterre, a legszűkebb átjáróba fektettem egy Zsuzska méretű babát őrnek, kisebbecske, de testes társával. Ezzel első körben kb két percet bírkózott, mire legyűrte. Másodjára eszébe jutott, hogy ki is lehet kerülni, ha az asztal alatt átmászik. Ezt a blogbejegyzést ettől kezdve kétmondatonként írtam meg, ahogy zsuzska újabb trükkökre jött rá. Következő merényletem a játékos doboz asztallába közé húzás volt, és a játékos szekrény kinyitása. Ez kb újabb hátom mondatnyi ideig kötötte le, míg becsukta a szekrényajtót, és eljutott a dobozig. Meglátva, hogy nem és nem tud átmászni a himalája útvesztőin, visszatért az óriásbabákhoz, jól leharapta az orrukat, s beszólt nekik, majd mivel alacsonyabb kupacot képeztek, lendületből átsprintelt rajtuk. Dida vészcsengetett minden egyes küszöbeléréskor, de ennek ellenére újabb levélkék és homokszemek tűntek el a gyomrában, így az ozsonnázástól amúgy teli pocakjában a Pucónak. Ezután a felnőttriasztó zongoránkat betettem a küszöbre. Edigi akadályokat szemrebbenés nélkül átvette, majd egy gombnyomással eltűnődött aze gyik dallamon, de a fenékrázás csak álca volt, mert már a küszöb túloldalán találtam, mire nevethettem volna a kis táncikáláson. Átvittem hát Dida szobájába, és érdekes kütyük közt hagytam, de ekkorra már ravasz kis bestiává nőtte ki magát, mert egy lesajnáló "hohó, anya, ez minden tudományod?" beszólással már nyargalt is amint elfordultam vissza, és a legkisebb megtorpanás nélkül száguldott a küszöbig, majd extragyorsan söpörte be tenyérrel a szájába, amit épp a teraszon talált.
Még egszer átvittem Didához, és Dida konyháját tettema küszöbre, de eddigre elunhatta a játékot, mert visszatérve inkább azzaé kezdett szórakozni, hogy felnyalja az uzsonna maradékait a földről, amiket elegánsan leszórt, vagy kivert a kezemből.
