Pelenka, Bili

Igaz az, hogy a második gyerekre nem lehet vigyázni. Azt ember eleinte azt hiszi, hogy igen, de ez is éppen olyan tévhit, mint az, hogy ha a második lány, akkor majd nem kell venni rá ruhát. Naja, de amig Dida fél éves koráig szinte csak rövidujjú bodyt hordott, addig Zsuzska éppen a nagy fagyok előtt született, és ma volt először rövidujju bodyban, pulcsi nélkül. A teljes ruhatárcsere egyértelműen elkerülhetetlen volt, de nem erről akartam beszélni, hanem a dobverőkről. Hogy jönnek ide a dobverők? Nagyon egyszerűen, úgy hogy a kedves nagytestvér elszórja azokat, éppen úgy, mint a hajgumijaimat és a tökmagokat és a kindertojásautókat, amiket aztán mind- mind Zsuzska talál meg, persze. Ugyan a nagylány megérti, hogy mit szabad a kicsi kezébe adni, de egy háromévestől nem várható el, hogy megértse, a megunt és magára hagyott játék könnyű préda, én meg gyakran örülök, ha a gyereken tiszta ruha van és tele a pocakja. Az ember alig várja, hogy ne szarjon a porontya napi 8- szor, abban a reményben, hogy akkor majd könnyebb lesz öltöztetni, és esküszöm, elfelejti, hogy az elsőt se volt könnyebb. Aztán a kölyök féléves lesz, erős kis kukaccá válik, aki ordítva tesz meg mindent az öltözés ellen és a vetkőzés javára, s mindezt az előzi meg, hogy naponta 8- szor összemaszatolja a ruháját. Szerintem direkt csinálja, mert azt hiszi, egyszer megunom és pucéran hagyom, ami nêha valóban megtörténik, ha nem is túl hosszú időre. Hogy mivel koszol egy féléves gyerek? Ó, kis naiv olvasók! El sem tudjátok képzelni, hogy egy ekkora gyerek az angyalbőrbe bújt ördögfióka maga, személyesen! Pl az enyém előszeretettel köpi ki a tejet, a papit, amikor elege van, eszébe se jut simán elfordítani a fejét, van hogy bürrögve teszi, ez eleve napi két ruhacsere. Aztán mindenáron megfogja a kanalat evés közben, vagy a szájában turkál, majd akkurátusan mindenére rákeni, amit talál, majd a lenyeletlen étel mellé betuszkolja a body ruhaujját, a pulcsi gombját és gallérját is, vagy épp a nadrágszárat vagy zoknit.. Hiába használok már lepedőnyi konyharuhákat rá, asszem be kéne csavarnom mint egy múmiát, ahhoz, hogy tiszta maradjon. Itt hívnám fel a figyelmet a gyártók újabb tévedésére, mikor cuki kis 10 centis előkéket árulnak a boltokban. És a nem túl mély de annál vastagabbra gyártott bébi műanyag kanalak is egyértelműen azt a célt segítik elő, hogy a gyerek összekenődjön. Aztán persze van, hogy fura helyeken találok rá, mikor visszatérek mondjuk a konyhából a cumisüveggel. Legszívesebben a kanapé alatt takarít, de Dida asztala alatt is rendszeresen szorgoskodik kiszáradt ételmaradékokat gyűjtve, vagy begurul apa gurulós számítógép széke alá, és ha éppen sehol nem talál semmi koszt, akkor meg akkorát rottyant a pelusába, amekkorát eredményesen lehet hason és fenéken csúszkálva feltornázni a pelus derékkivágásába, és elkenni a hátán. ( Milliószor hallottam már olyan esküket, hogy: "ha babám lesz majd én vigyázok a higiéniára, hogy tiszta környezetben nőjön fel", de kérdezzetek meg egy négyhónapos gyermekkel rendelkező kismamát, mikor takarított utoljára rendesen bejárónő és nagymama nélkül!) De már megint eltértem a tárgytól, szóval, a dobverőkről akartam beszélni. Ma az én édes lányom, aki mindent tud már, ami mozgással kapcsolatos csak épp előrefele mászni nem, megtalálta Dida dobverőit. Pont akkora kis gömb van a hosszú bot végén mint egy cuki kis nyalókának, így ő be is kapta, és boldogan brékelt vele a nappaliban. Mikor elkezdett mélytorokgyakorlatokat végezni vele, úgy éreztem közbe kellene lépnem, mert erre még igazán ráér pár évet, s elkezdtem törni a fejem alternativ megoldásokon. Mivel épp nemrég chat-eltem egy barátnőmmel e nem műanyag alapú rágókákról, ez nem is volt túl nehéz. Faragtam Zsuzskának répanyalókát, aminek rövidebb a szára mint a dobverőnek. Bár nem lehetett olyan viccesen lóbálni a szájban, mint a dobverőt, azért lelkesen játszogatott vele.