Édeseim! Sajnálom, hogy nem írok, pedig volna mit, higgyétek el, de akárhányszor megnyitottam ezt az oldalt eddig, mindig valamelyik gyerek megszólalt, és mennem kellett. Ma igyekszem egy kisebb írással kárpótolni titeket. Zsuzska ezen a szombaton volt három hetes, és gondoltam, ideje "lelépni". Tapasztalt anyukaként immár két hónapnyi gürizést és egy hatalmas veszekedést ezúttal megelőzve, nem csak mondtuk, hogy kell szabi a szülőknek, de meg is tettük. Elmentünk ma este a kedvenc indiai éttermembe vacsorázni. Aki régi olvasó, az tudja miről beszélek, ingyen előétel, szószokkal, ingyen aperitif, édesen mosolygó pincérfiú, idegsimító zene, mennyei illatok, szóval, minden ami egy megfáradt, éjszakázónak kellhet, ha meg akar feledkezni a másfél órás ájulás szerű alvásokat felváltó órás virrasztásokról a hideg német éjszakában. Beléptünk hát egy csöppnyi indiába, és jól éreztük magunkat. Vacsi a kiszemelt pasival, szép ruhában, kivételesen megfésülködve. Igaz, a lábam nem gyantázott, és tanga sem volt rajtam, de ezek egy ilyen helyzetben apróságok. Ami különleges, ha egy frissen szült anyuka elmegy a friss apukával egy gyertyafényes-rózsás vacsira, az a The End. Vagyis a vacsi vége, mikor hazaértek. Szóval, egy ilyen estének ebben az esetben ugye nem szex a vége, de még csak nem is a nők kedves kis bizsergő játékszerével vonultam vissza a "béna férfi, aki lelépett a kapuban" mellől a fürdőszobába, hanem egy teljesen másféle ketyerével. Mondhatnám, hogy a mellek ápolása megvolt, csak éppen nem férfikezek által, hanem a mellszívómmal. Nos igen....ez a nem romantikus rész. Ugyanakkor, mint rutinos két gyerekes pár, annyira profin megvacsoráztunk egy óra alatt, hogy a kb 80 perc távollétbe még az is belefért, hogy hazavigyünk egy szatyor popsitörlőt, kéz a kézben sétálva.