Pelenka, Bili

Ma délután igazán kidőltem a sorból. Félelmetesek a gyerekek, mert sem az energiájukat, sem egyébb biológiai szükségleteiket nem igazítják az anyjukhoz, kivéve ha éhesek. Általában mindannyian (engemet is beleértve) ugyanakkor akarunk éhen hallni, és a három nőből kettő tuti ordít, én mivel nagylány vagyok, csak szeretnék. Délután egykor megetettem a lányaimat. előtte igyekeztem minél több eleséget magamba tömni rekord idő alatt, amíg Zsuzska rá nem jön, hogy a cucliból nem jön semmi. A nagy persze mindent megtett, hogy az én kajámat elorrozza, így ő is evett. Szóval, a háromból kettő jóllakott, mikor a kicsit mellre tettem, de annyira álmos voltam már délután egykor, hogy inkább a francia ágyba bújtattam magunkat, amiből persze Dida hamar kipattant, és becsuktam a szemem. Dida a fejtámlánál bóklászott, és játszott. Ránk nézett néha, de mindketten csukott szemmel feküdtünk, így csakhamar nekiállt dúdolgatni, és egyéni költeményt koholt nekünk, hogy jól aludjunk. Lenyomott vagy egy 20 perces karaokét nekünk, csupa olyasmit dúdolgatva, hogy : zsuzska, bújj most már a paplan alá, szép álmokat, és hasonlók. Akármilyen álmos és fáradt is voltam, úgy éreztem, erről a műsorról nem maradhatok le.