Legrégebbi barátnőmet 12 éves korom óta ismerem. Idén vagyok harminc éves. Talán elmondhatom, ennyi év ismeretség bármely kapcsolatnak becsületére válik. Természetesen rengeteg felé sodort minket az élet, valahogy mégis mindig egymásmellé sodródtunk újra, és újra. Mivel ő a legrégibb barátnőm, általában vele vagyok a legőszintébb. Mondhatom azt,hogy már minden szart rázúdítottam, amit átéltem. Többek közt végig szenvedte velem és mellettem az első terhességemet is. Végighallgatta a végtelen panaszáradatomat ahogy a gyermeknemzéssel és gyártással kapcsolatos összes illúzióm romba dőlt, végighallgatta a rengeteg felháborodást és a " nekem erről miért nem beszélt senki?!?" kezdetű monológokat is. Mivel születetten rendkívül eszes nő és nem átallotta magát fejleszteni, jólesően heves vitáink végén, mikor lehülyézett, még néha hittem is neki. Így volt ez akkor is, mikor a második lányom spontán belépett kis világunkba, s kioktatott a szuper számolós módszerről, amivel nem lehet teherbe esni. Én sosem tudtam számolni, azért is mentem szobrásznak. Két hónapra rá közölte vele az orvosa, hogy nem csak cisztája van, terhes. Egyszerűen nem tudtam nem röhögni, mikor megmutatta az első fotót. A baba ekkor még csupán két milis lehetett, míg a ciszta kb egy centi. Mivel sosem próbáltam meg előle elrejteni énem nyersebb vonásait, javasloltam, tartsa meg a cisztát, az életképesebbnek tűnik.
Nem vette a szívére, kizökkentette a kezdeti sokkból, s később nevetni is tudott. Ezek után végig e- maileztünk, így a második terhességemet is végigélvezhette. Kb egy hónapja kiakadtam, míg ő még a fitt és boldog rózsaszín ködben úszó második trimesztert gyűrte. Meg is próbált nagyon mérgesen befonni hiú álmodozásaival. A gyermekek tömegének szépségeiről mesélt, az újra lobbanó szerelemról a kapcsolatában és a babavárás természetes és örömteli izgalmáról, míg én fájó tagokkal igyekeztem némi szürke felhőt hajítani az ő ködrengetegébe.
De akárhogy is, ő is csak belépett a harmadik trimeszterbe, s megdöbbent. Hiába igyekezett mindent jobban csinálni nálam, gáttorna, jóga, szerelem, stb, a szétnyíló medencecsont és a baba gyomorra és hasfalra gyakorolt nyomása nem kímélte meg őt sem. Bosszúsan írta meg nekem: "most biztos azt mondod, üdv a klubban."
Mit mondhatnék erre? Csendesen mosolygok és némi gonosz kárörvendés is van bennem: nekem már csak egy hónap! S utána már csak a fél év álmatlanságot kell kibírnom, hogy megint minden rendben legyen. Ő még csak nem is sejti....
