Pelenka, Bili

Nem tudom mikor és hogyan csinálják, de egyik nap még szelíd kis zömök porontyok, másnapra meg azt látom, hogy mindketten nőttek egy méretet és nagyon is elevenek. Ma egész napom azzal telt, hogy felváltva szenvedtem el hol az egyik gyerek élénkségét, hol a másikét. Dida csak annyira tűnik ma már betegnek, mint egy héttel ezelőtt, de mivel ma sem mertem még kivinni az utcára, halálra unta magát. Végül, mivel egyéb rosszaságot már igazán nem bírt kitalálni, elkezdte az egyik selyemkendőmet nyalogatni. Kerestem neki egy nyalókát, a rend kedvéért. Becsengettek hozzánk, és némi beszélgetés után becsuktam az ajtót, és igyekeztem nem tudomást venni Zsuzskáról, amint lerúgja a vesémet. Pár perc konyhai szözsölés után arra döbbentem rá, hogy túl nagy a csend. Hirtelen senki és semmi nem mozdult. Elkezdtem Didát szólomgatni, de még egy nyikkanás, egy huncut kuncogás sem jött sehonnan. Bekukkantottam a szobákba, de sehol nem láttam. Végül még a bejárati ajtót is kinyitottam, hátha kizártam véletlenül, bár ennek kicsi volt az esélye. A szomszéd épp akkor lépett ki az ajtón, és megkérdezte, mi történt? Mondtam neki, hogy keresem a lányom. Az egyikről még tudom hol van, de a másik eltűnt. Ekkor meglibbent a hálószoba függönye, és Dida nagyot kacagott. Életében először sikerült tökéletesen elbújnia.