Pelenka, Bili

Miután eljutottam odáig, hogy felszedtem kellő számú fóbiát, tudtam megfelelő mennyiségű pletykát és disznóviccet, megtanultam istentelenül káromkodni, feltűnés nélkül tudtam "nem alkoholista" maradni, és fel bírtam vinni a negyven kilós gipszeszsákot a pincéből az első emeleti műtermembe, kezdtem nem félni a többiektől. Gondoltam, ideje az izmos barátok mellé barátnőket is beszerezni. A feladat nehezebb volt, mint gondoltam. Egyik oka ennek, a nők kevés száma volt, másik oka pedig az a tulajdonság, hogy a szellemi töbletet emocionális túlérzékenységgel helyettesítették. Végül két örök időkre szóló, ámbár valószínűsíthetően szeszélyesen megbízhatatlan barátnőre tettem szert, Dé-re, és D.- re. Dé valójában nem nőnek született, de mivel nem választott, mihez vonzódjon jobban, így egy süti mellett remekül lehett vele hol a szemét pasikat, hol a hülye tyúkokat szidni. Dé- nek gyönyörű, derékig érő, hullámos haja, dús ajkai, és érzékeny szelleme volt. Ezek, azzal párosulva, hogy remekül főzött, s számos konyhai fortélyra megtanított, első osztályú nő lehetett volna belőle, ha a sors nem toldja meg még egy ujjal. D. viszont lánynak született, és az is maradt. Sosem éreztem magam frusztráltnak mellette, mertvidámsága mindent naposabbá tett. Bolondossága sokszor kihúzott a szakadékból, amibe beleléptem, mikor rájöttem, milyen nehéz egy újszülöttel együtt élni. A másik világ, a normális, műhelyen kívüli fele mindkettőjüket nehezen viselte el, és még anyám is gyakran megkérdezte, miért nem barátkozom normálisabb emberekkel, de erre csak a vállamat tudtam megvonni. Talán valami olyasmit mondhatnék, ha valaki egyszer rászokik a pálinkára, hiába rossz az íze, nehezen szokik le róla.