Hosszan nézegettük az őzeket. Kivételesen elég közel merészkedtek. Dida lelkesen integetett és sziázott nekik, s az őzek vidáman visszaintegettek neki széles, levélformájú füleikkel.
Egy kopott orrszarvú előtt is sokat beszélgettünk. Az állat teljesen közönyösen és roppant lepukkantan szunyókált a tűző napon, a homokban. Dida is kis kezeire fektette arcát, ahogy az orrszarvútól látta, s egész halkan mondta: "Így alszik az orrszarvú: pityipű"
Apja bement a lánnyal a kecskesimogatóba is, ahol a kis nyuszi csak hosszas biztatásra merte megsimogatni azokat az agyonetetett és az emésztéstől kiterült állatokat, amiket a többi gyerek már megtépett, agyon nyúzott, és fényesre simogatott. Dida délután elmesélte nekem, hogy nem bánt a kecske, és megeszi a füvet.
Útban a vízimadarak felé egy kis varangy dolga után sietve átment előttünk az úton. Megbújt a levél alatt, azt hitte, akkor nem vesszük észre, de én a tenyerembe vettem, és megmutattam Didának. Mondtam is neki, ha megpuszilod szép kisfiú lesz belőle. Dida ezen jót kuncogott, és dobott egy puszit a tenyerem felé. Ezek után dolga után engedtük a sietős békát.
