Bevallom, kínzattatások és jutalom nélkül is, az én ötletem volt. Minden az én ötletem volt. Mert dicsekedni akartam, a tudásomat és helyismeretemet csillogtatni. Ezért azt mondtam Juditnak, menjünk el piknikezni. Így felpakoltuk ébredés után valahány gyerekünket, és elindultunk. Már reggel látszott, hogy ma is legalább 14-16 fok lesz, ezért számos lehámozható réteget aggattunk a kölkökre, meg nagy adag játékot és eleséget tömtünk szatyrunkba, majd délben valamennyit érintetlenül hazahoztuk.
Lementünk a gyerekstrandra, ami ilyenkor még víz nélkül, és értelmes német helyiek nélkül "üzemel". Azért merem mégis azt mondani, hogy üzemel, mert a büfé nyitva van.
Volt egy árnyalatnyi naiv elképzelésem arról, mit jelent piknikezni a strandon, szép zöldövezeti részen, tele gyerekjátékokkal. Gondoltam, mi nők leülünk a plédre, az átmelegedő homokra trécselni, a kölkök meg szépen eljátszanak a játékokkal, esetleg mászkálnak a helyi labirintusban, majd reggeliznek, később pedig ebédelnek a büfé asztalhoz ülve.
Valószínűleg így is történt volna kb 3-4 évvel ezelőtt, amikor még nem a mi gyerekeink rohangáltak volna körülöttünk. Ezek viszont a mieink voltak, és eszük ágában sem volt kulturáltan túrni a homokot mellettünk, úgy mint a városi játszótéren, hiszen a labirintus, amiben le- és fel, valamint át és keresztül kellett mászni, jóval érdekesebb volt. Sajnos, Áron másfél év előnye magával vonzotta azt a következményt, hogy Dida pontosan oda, és pontosan úgy akart fel és le, át és kasul mászni mindenen, mint a játszótársa, de Dida csak november óta tud járni, és a mozgása nem elég biztos. Így folyton nyújtogatta a kezeit: "Anya, gyere te is! Anya segíts!"
Örültem, hogy a slampos maci nacit és a gyűrhető túracipellőmet vettem magamra, mert egy órán át semmi mást nem csináltam, mint felmásztam, átléptem, kimentettem Didát az alagútból, ahol csak hason csúszva fért be, de bent fel akart állni, és sírva fakadt, majd lemásztam, csak hogy máshol megint felmásszam, leugrottam, és felugrottam, majd ismét elölről. Utoljára ilyesmiket körülbelül 8 éves koromban csinálhattam, vagy tán akkor sem, és arra gondoltam, milyen jó, hogy a pocakom még nem nagy.
Otthon szelíd kismamatornát, plussz szabadban sétálást javasolnak a leendő anyukáknak, azt hiszem, nekem mára minden megvolt. Ezek után erősen eltűnődtem, hogyha kérek segítséget valamelyik barátomtól a két gyerek mellé, akkor annak nem egy gyönge szívű leánykának kellene lennie, hanem egy szuper-sportolónak.
Természetesen másfél órával később lányom ereje végéhez ért, de nem ismerte volna be, iszonyú hisztik kezelése árán sem tudtam rávenni, hogy üljön le tíz percre és egyen legalább két szem szőlőt, ezért kénytelen voltam megkérni Judittot, hogy terelje a bátor, és erős példaképet, Áront valami trükkel a büfé felé, ahová Dida szintén vakon követte. Természetesen itt sem ettek mást csak gumicukrot, meg kekszet, de legalább leültek egy kicsit pihenni. Miután elfogyasztott mindegyik fél pohár jégkását és ki-ki egy adag egérkés vagy kígyóformájú gumicukrot, kergetőztek egy sort az asztalok között, majd összetereltük őket és szülői erőszakkal hazafelé irányítottuk a tekintetüket és gondolataikat.
Én magam merengve gondoltam puha ágyamra és lebilincselő regényemre, és reméltem, Dida is úgy fog eldőlni az ágyban, mint egy kivágott fa, de nem így történt. Hazaérve összegyűjtötte babáit, és végre evett velük. Hangulatjavítónak meghallgattuk az Alma Együttes Mennyi selymes puhaság című nótáját, amihez gyerekek is táncolnak.
Nekem is üdítő és új ez a zene, ezért örömmel hallgattam meg, de Dida annyira felélénkült, vagy tán még le sem csillapodott, hogy meghallgattuk még hatszor, és ő végig igyekezett együtt táncolni a gyerekekkel. Ha bárki látta már a klippet, egyből rájöhet, hogy ez a koreográfia még egy 6 évesnek is nehéz, sőt még nekem is nehéz (megpróbáltam én is), nemhogy egy két évesnek, de ez úgy látszik a lányomat cseppet sem zavarta, addig pörgött, forgott és trappolt a zene ütemére, míg fenékre nem csüccsent nagy igyekezetében. Ekkor ágyba tuszkoltam a barbie babáját, s mindjárt utána őt is, de még sokáig, nagyon sokáig hallottam a gyerekszoba ajtaján átszűrődő cérnavékony dallamokat.
