Egyszer csak felmerült a gyanú egy váratlan pillanatban, hogy valami nem történt meg. Hamar kiderült, hogy valami más viszont megtörtént. A még Dida idejéről megmaradt, el nem használt terhességi tesztet előkotortam, és inkább poénból, mint komolyan, elhasználtam. Két csík lett rajta. Kérdeztem az emberem:
- "Te figyu, mit jelent a két csík?"- kiabáltam ki a vécéből.
- "Azt, hogy pozitív."- felelte.
- "Na szép, most mehetek orvoshoz."- reagáltam le a dolgot.
El is mentünk szépen kézen fogva, és elmondtuk neki, hogy nem igazán tudjuk, mi a módi itt a nagy németeknél. Az orvos nevetett, és megnyugtatott, semmi dolgunk nincs azon kívül, hogy néha elmegyek hozzá, ő majd mindent elintéz. Meghallgattuk a paca szívhangját, s mikor felhangzott a már ismerős dübörgés, a doki , mintha csak az ő műve lenne, büszkén felkiáltott: "Tadam!"
Ezek után a kezembe csúsztatott egy adag terhesvitamint, és gratulált mindkettőnknek.
Az asszisztense kiállította a terhes kiskönyvet, s júliusig előre beírta az összes találka időpontját.
Ezek után beültünk a közeli cukrászdába fagyizni. Azóta már háromszor randiztam a dokival, szépen nyugisan felültem a házunk közelében lévő buszra, és elbuszoztam az orvosig. A dokitól minden randi végén kaptam egy szép ultrahang képet, és utána valamelyik ismerősömmel beültünk valami édességre a csendes kisváros valamelyik csinos cukrászdájában.
Éppen tegnap voltam a harmadik találkán, melynek keretén belül kiderült, hogy 12 hetes terhes vagyok, és minden rendben. Kissé elszomorodtam, mikor láttam az új jövevényt, és éppen csak integetett egy kicsit lustán, mert eszembe jutott Dida, aki ekkora korában olyan tornagyakorlatokat végzett, hogy gyorsabb volt, mint az ultrahang hullámai.
Aztán előjöttek az emlékek. Megdöbbentő mennyivel stresszesebb volt otthon gyereket várni. Még így utólag is utálattal gondolok rá, hogy havonta el kellett mennem egyszer a védőnőhöz, aztán a laborba vérvizsgálatra, aztán külön az SZTK portájánál sorban álltam a betegek közt, hogy időpontot kapjak a nőgyógyászhoz, majd egy másik napon sorba álltam hogy bemehessek hozzá, és megvizsgáljon, hogy aztán újra elküldjön valahová, sőt időnként még a magánrendelésére is el kellett pluszban menni. Úgy éreztem semmi másból nem áll az egész, mint hogy össze-vissza rohangálok, miközben a pesti tömegközlekedés áldott bűzében fulladoztam és senki nem vette észre, hogy szívesen leülnék, mert majd összeesem.
