Szerda reggel bementem az utazási irodába, hogy leszervezzem a nyaralásunkat. A kedves húsz év körüli kisasszony kellemes angolsággal elcsevegett velem, miután kb egy órát vártam, hogy a rendkívül bosszantó idős házaspár végre átengedje nekem a szolgálatait. Didát szokás szerint magam mellé ültettem, székét betoltam az asztalhoz, hogy kevesebb szabad oldal legyen amerre leeshet, és így az asztalon lévő naptárral eljátszhatta, hogy a béka felszáll az asztali dísznek szánt repülőre, és a naptár-házban landolnak. Gyermekem kultúrált modorban várta, hogy a kedves húsz év körüli kisasszony újabb egy órát szöszöljön olyan szállásfoglalással, amit már napokkal ezelőtt megmutatott, mint lehetőséget, ki is nyomtatta nekem papírra, és ezen a reggelen már konkrét tényekkel és igényekkel ültem vele szemben.
Már a procedúra vége fele tartottunk, éppen vártam, hogy kinyomtassa az eredményt, mikor Dida váratlanul leesett a székről. Elképzelésem sincs, hogyan csinálta, de estében még épen láttam, hogy feje kb fél centi híján nem kerülte el a biztonsága érdekében ott lévő asztal szélét. Nagyot koppant, majd dobott egy hátast a linóleumon.
A linóleum lágy simogatás volt csupán az asztal csókjához képest.
A gyerek persze, mint az összes többi gyerek, sírt az ölemben, míg aláírtam a papírokat. A 20 év körüli irodista lány láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét, de még tartotta magát.
Akkor rohant ki elfehéredve, mikor a lányt talpra állítottam, és a reggeli tejberizst viszontláthattuk egyenletesen elterítve fél méteres körben mindenen. Ez a fejlemény már nekem sem tetszett, de a másik kolléga, egy 40 körüli férfi nagy lélekjelenléttel feltörölt mindent, s mindkettőnk megnyugtatásán fáradozott.
- Három gyerekem van otthon. Valószínű, hogy csak az ijedségtől és a sok sírástól történt a baleset.- mondta.
Nem voltam biztos benne, hogy tényleg haza kellene vinni, és nem orvoshoz. Gondoltam, megkérdezem Juditot, és ha Dida játszik Áronnal, akkor biztosan nincs nagy baj.
Juditték előszobájában, mikor lábára állítottam a lányt, kidekorálta a padlót még emésztetlen gumicukorral. Lefektettem egy kispárnára a földön. A párna Áron minden igyekezete ellenére erősebbnek tűnt Áronnál, és magához húzta Didát.
Ekkor minden létező embert felhívtunk, akit lehetett, és ebéd nélkül, alvásidőben. délután 1-kor bementünk a kórházba. Nehéz volt eldönteni, hogy a lány az álmosságtól álmos, vagy az ütéstől, ezért két perc alvás után felráztuk.
Úgy látszik, újra indította a számítógépét a gyerek, mert kinyitotta a szemét, és újra a mi lányunkként viselkedett.
A kórházba Dani is velünk tartott, az egyetlen orvos ismerősünk. A sürgősségin egy lelkes, nagy darab sebész azonnal megnézte a lányt, de láthatóan elkedvetlenedett, mikor egy csacsogó, vérmentes kislányt talált a vizsgáló asztalon. Be kell ismernem, mi nem tudtunk együtt érezni vele.
Áttereltek minket a gyerekorvosi rendelőbe, de az orvos csak fél 5 körül lépett be az ajtón. Addig is egy tapasztalt nővér ráuszított egy talán pár órás gyakorlattal rendelkező lánykát Didára, hogy mérje, vizsgálja, vagyis minden lehető adatot vegyen fel és le róla.
A lány ránézett a teli szájjal nevető gyerekemre, és nyelt egy nagyot ijedtében. Reszkető kézzel, de elszántan közeledett a gyerek felé egy kislámpával és egy fülbe dugható hőmérővel védekezve.Mikor ezzel végzett, letörölte gyöngyöző homlokát, s mérce alá állította Didát. Ezen a napon Dida 109 cm magasra nőtt, majd mindjárt másnap egy hitetlenkedő nővér kezei között összement 91 centire.
Természetesen beutalták 48 órás megfigyelésre. Éhesen és fáradtan elfoglaltuk a kórtermünket, s megkérdeztem a nővért, tudnék-e valami ennivalót adni a lányomnak. Öt perc múlva behozta a vacsorát mindkettőnknek, ami igazán felnőtthöz méltó adag volt, Dida még meleg levest is kapott.
A folyosón kis üvegekben különböző teák és forralt víz állt a gyerekek rendelkezésére, s kissé odébb a felnőttek rendelkezésére is. Kórházi ágyam hívogatóan fehér ér rendezett volt, de Didának eszébe sem jutott elaludni, mikor olyan izgalmas dolgokat lehet megnézni, mint állatfigurák a falon, akvárium a folyosón, és játszó szoba, ahol aztán a legtöbb időt kellett eltöltenem egy kis, gyerekeknek szánt fapadon. Mindenki nagyon kedves volt, még éjjel is, ennek ellenére én roppant fáradtan jöttem haza, és imádkoztam, hogy pénteken az EEG után hazaengedjenek és kialhassam magam.
A megfigyelés lényege, hogy éjjelre egy szívritmus figyelő gépre kötötték a lányt, és két óránként bejöttek hozzá, és lámpával megvilágították, reagál-e rá. Ennek következtében előfordult, hogy felébredt hajnalban és elénekelte a házasodik a tücsök című nótát, mielőtt visszaaludt volna.
Pénteken fél 12-kor meg kellett innia a nyugtatót, hogy ne szedje le a fejéről az elektródákat. Annyira elaludt a szertől és a két napos felpörgetett üzemmódtól, hogy este 6-kor ébredt csak fel, s akkor is olyan kába állapotban, hogy csak dülöngélt, és este nyolckor pillanatok alatt visszaaludt és fel sem ébredt reggel nyolcig.
