Rendkívül izgatottan szálltunk le a repülőről, így az sem számított, hogy a centrumba érve eső fogadott minket. Első utunk a könyvtárba vezetett ami, kb 6 emeletes volt, és minden kis részlete külön megérte a megtekintést. Maga az épület belső szerkezete is bámulatba ejtett. Kész iparművészeti alkotásnak számított továbbá a lámpa, pihenő ülés, a faldekoráció, sőt, még a vécé is. Mikor eluntam magam kissé, Olga után mentem a vécébe. A lépcső alján egy folyosót találtam, ahová kis fakkokban a személyes holmit lehetett elzárni. Nem is sejtettem volna, hogy hol van a vécé, ha egy néni nem ücsörgött volna egy hajókötélből szőtt fal mellett. Egyszer csak a nevemet szólították. Körbe néztem, de nem találtam a hang forrását. Ekkor Olga ismét megszólított. Kiderült, hogy a hajókötélen túl van a női mosdó, és ő nagyon is jól látott engem. Mire felfigyeltem erre a tényre, már én is láttam őt, de keresztül kellett kukucskálnom a réseken.
A délelőttöt elszöszöltük az Amsterdam Centralon, majd 11 óra felé felhívtunk egy magyar lányt, aki meginvitált magához ebédre. Nagyon megörültünk az ötletnek, így el is mentünk hozzá. Nála megtudtuk, hogy tipikus holland ebédre számíthatunk, ami annyit tesz, mintha reggelire hívott volna, ugyanis arrafelé nem szokás meleg ebédet enni, csak meleg vacsorát. Jómodorunk és a kedvesség, amivel fogadott legyűrte a csalódásunkat, amit a kenyér-vaj-pástétom ebéd miatt éreztünk. Lili, ideiglenes pártfogónk bébisitterként él, és azt mondja, remek kereseti lehetőség. Természetesen ő is a pályatévesztett diplomások sorába tartozik, de ez őt nem zavarja.
Elsőként az Öreg Templomot néztük meg. Járólapja megannyi sírbolt nehéz köve, mennyezetének szép ívei csupa fa. A festmények java lekopott, vagy elhalványult a fadeszkákon. Ezzel együtt is érdekes, kellemes benyomást keltett. Lili elkísért minket egy lakóházba is, mely egykor titkos katolikus templomként működött, s körbesétált velünk a belvárosban. Remek kalauznak és remek mesélőnek bizonyult. Általa fedeztük fel a kínai negyedet is. Magamtól sosem jutott volna eszembe bemenni a kínai templomba, már csak azért sem, mert simán étteremnek néztem volna.
A kínai hentesnél fejüknél fogva felakasztott sült kacsák sorakoztak. Félelmetes látványt nyújtottak a csupasz, pirosra sült kacsák. Egy pillanatra bepillanthattunk egy talpmasszázs szalon életébe is. Egy mérhetetlenül kövér fehér férfi tespedt egy babzsákfotelben, miközben egy apró, alázatos kínai nő hajolt förtelmes lábai fölé. Elhaladtunk egy pékség mellett is, amiben egy modern műalkotás, egyfajta mozgó festmény adta a fő díszítést. Modern videó-installáció. Nem bánnám, ha minden pékségben lenne valami hasonló, hosszan elnéztem a mozgó festményt.
Lili 4 óra körül elbúcsúzott tőlünk, és mi étterem után néztünk. Semmi sem volt nyitva 5 óra előtt, ezért éhesen és bosszúsan sétáltunk az utcán. Szerencsénkre csakhamar találtunk egy Irish Pub-ot, ahol enni is lehetett. Az étel, bár nem volt felejthetetlen élmény, kellemesnek bizonyult. A helyiségben egyedül ültünk, így nem zavart meg minket mások cigaretta füstje, vagy hangos beszéde. Szabadon élvezhettük a hely hangulatát. Miután jóllaktunk, visszatértünk a belvárosba, hogy megnézzük a főatrakciót, a kurvákat. Nem csak egy utcáról van itt szó, hanem gyakorlatilag a belváros szívéről. Valószínűleg ez a legnagyobb látványosság egész Hollandiában. Ekkor már rendesen esett az eső. Felfedeztük az erotikus színházat, ami kívülről csodálatos, megvilágított, festett ablakaival nagyon szépen nézett ki, és betértünk a Szex Múzeumba is. A lányok a kirakatokban minden ízlést kielégítettek. Voltak szőkék, barnák, feketék (érdekes, de vörösek nem), karcsúan nőiesek, szálkásan izmosak, teltek és szilikonmacák, szemüvegesek, és tetováltak, kreolok, fehérek, és néhány néger is. Egy valamiben viszont mind megegyeztek: neonfényben megvilágított testük szép volt, gusztusos és alig volt rajtuk ruha. A neonfényben csillogó bikinik teljesen elszemélytelenítették a "portékákat". Mi csillogó szemmel vizsgálgattuk a kirakatokat. Számos helyen unottan, vagy némi felháborodással odébb hessegettek a kirakati macák, hogy ne rontsuk a kilátást, de sok helyen kifejezetten csábítgattak minket, integettek, kacagtak, kacsintottak ránk. Jó sok ámulás és sétálás után meg merészeltük kérdezni az árat, azzal a biztos tudattal, hogy ezek a lányok megfizethetetlenek. 50 Euró-mondta a lány. Ezen az abszolut megfizethető áron annyira meglepődtünk, hogy azonnal odébb is álltunk, és csak később jutott eszünkbe, hogy meg kellett volna kérdezni, mit kap az ember ennyi pénzért.
A sötétítő függönyöknek egyedül itt láttuk funkcióját az egész városban. Bár vannak függönyök, és rolók, az emberek nem nagyon törődnek vele, hogy sötétedés után elhúzzák ezeket, így a buszmegállótól a lakóhelyünkig sétálva, szinte karnyújtásnyira tőlünk tekinthettünk be a földszinteken élő családok esti életébe. Az éjjeli pillangóknál a behúzott függöny azt jelentette, hogy éppen foglalt a hölgy, ilyenkor nem illik bekopogni vagy becsöngetni hozzá.
A sok össze-vissza császkálásban elveszítettem tájékozódó képességemet, ezért betértem az első utamba eső boltba (szexshop) megkérdezni merre menjünk a centrál felé.
Tudna segíteni?-kérdeztem.
Ha képes vagyok rá, segítek- felelte nem kis kajánsággal a fiatalember.
Merre van az Amsterdam Central?- kérdeztem ezt a tényt figyelmen kívül hagyva.
Ott az a templomtorony, a mögött van - felelte, és az ajtón kilépve előre mutatott.
Ilyen közel?- kérdeztem.
Yes, Mam - felelte szórakozottan, amit nehéz lenne lefordítani, mert ez a Mam a madam szlengváltozata.
Elfáradva, és kabátunk vízállóságának végső határát feszegetve felszálltunk a megfelelő buszra, hogy alvóhelyünkre érkezzünk. Hajni és Aaike, a házigazdáink kedvesen, de minden ceremónia nélkül fogadtak. Megmutatták a padlásszobát, ahol lepakolhattunk és ahol aludni fogunk, majd teát főztek és megvacsoráztattak. Aaike egy gyerekkori trauma miatt úgy döntött soha többé nem eszik húst, és Hajni az egyszerűség kedvéért (mivel egy háztartásban élnek) lemondott a húsról, ezért spárgakrémlevest, valamint valami kutyulék-rizst ettünk. Van két macskájuk, amit már tudtam a reglapjukról, és eléggé aggódtam miatta, de kellemes meglepetés ért velük kapcsolatban. A macskák Aaike-é voltak, aki szigorúan megnevelte őket, egyedül a földön és a kanapé bizonyos részén éltek, bizonyos szobákba pedig tilos volt bemenniük. Mikor rákérdeztem a macskákra, Aaike elmondta, hogy ha újra dönthetne, nem lenne macskája, mert úgy érzi nem lakásba való, de természetesen, ha már 7 évig megvoltak együtt, most már nem dobja ki a cicákat.
A padlásszobában a hálózsák meleg, és az ágy kényelmes volt. Igen jót aludtunk reggelig.
