Mivel rengeteg szabad időm lett hirtelen a nagy vírussal vívott csatámban, felmértem a lakás természetes flóráját és faunáját. Számba vettem, táblázatba illesztettem, elméláztam természetükön.
Itt van mindjárt két külön ága a világunknak, az egyikbe tartoznak azok az élőlények, amiket én hoztam be, ízlésemet kifejezve velük, és vannak azok, amik maguktól jöttek. Valamiért azok, amik csak úgy jöttek, mindig sokkal érdekesebbek. És jóval több odafigyelést, valamint energiát követelnek tőlem.
Kezdjük a sort szerencsétlen sáskával. Bár kártékony állat, minden jóindulatom meg volt vele szemben, addig, amíg Didát is érdekelte, nem is felejtettem el rendbe rakni a befőttes üvegét, aztán egy szép napon megtaláltam, ahogy bent felejtődött az üvegben. Nem élte túl.
Nyári kis kedvenceink a pókok. Velük ugyan semmi bajom, de a hálójuk örök bosszúságot okoz. Mostanában az újonnan vett virágfölddel megjelentek valami repülő zümmök, amik aggasztanak, mert nem ismerek természetüket, és a másik lakásban váratlanul megjelenő dohánybogarak rossz emlékét idézik fel bennem, amik eleinte szintén ártalmatlan kis repkedőknek tűntek. Eleinte. Amíg fel nem zabáltak minden száraz növényi élelmiszert a konyhámban. Ekkor tanultam meg, hogy a kis édes barna bogarak valójában mik is.
utólagos bejegyzés: A zümik, amiket Dida "jaj, méhecskének" hív a gyászszúnyogok. Hiába, a net csodája. És mi írtja a gyászszúnyogot? A pókok. Meg az akváriumom, mert folyton belepottyannak a vízbe.
Örök barátainkká váltak a nedves időben örökké nedves nappali falán megjelenő penészek is. Ezek végtelennek tűnő erőfeszítéseim ellenére mindig visszatérnek és alkalmam nyílik takarítás közben megfigyelni őket. Vannak a pötty szerű szürkék, a telepes feketék, és akad egy sunyi kapucsínó barna is, ami csak kis vizes foltnak tűnik első ránézésre.
Az akváriumom sem tud steril maradni, bármennyire is szeretném. Legutóbb az egyik algatablettával kis pár millis fehér férgek cirkáltak az üvegen, és újabb csigafaj is betelepedett. Ez a csiga, bár eleinte bosszantott, mostanra egész kedves kis lénnyé szelídült, és Didával mindig jól meg is nézegetjük. Van még egy utólag megkedvelt élőlényem, egy bokor. Ez úgy jutott be hozzánk, hogy letörtem egy ágat a téli álmát alvó bokorról, ami teraszunk előtt terpeszkedik, és leszúrtam a paradicsomom mellé karónak. A paradicsom kellő élményanyagot biztosított, majd kilehelte lelkét. A karó, suttyomban, míg mi otthon karácsonyoztunk, kihajtott. Mérges voltam rá, nem hívott vendég volt, ezért a legsötétebb sarokban hagytam és nem öntöztem. Mégis él. Ma megszántam, és elhatároztam, tavasszal az anyja mellé fogom ültetni, hogy visszaadjam a természetnek, amit elvettem.
Ezeken felül él velünk számos olyan mindent kibíró lény, amiket hűségesen cipeltem magammal mindenfelé a világban, ahol éltem. Ilyen pl a két teknősöm, a halaim, a kis rákjaim, a vízimohám, a gumipálmám, ami nem tudom hogyan, de minden rossz bánásmódot kibírt. Új szeretteim pedig a levendula, ami még nem sejti mi vár rá, de már megvoltak az első közös tapasztalataink, és az az orchidea, amit elfelejtettem anyám szülinapjára hazavinni. És karácsonykor is ugyanez történt vele. Látszólag jól érzi magát, de hogy miért, azt a mai napig nem is sejtem. A növényekre, úgy általában a növényeimre igaz, hogy féltő gondoskodásom és szeretetem eddig csak bajt hozott rájuk.
Amik még időről időre felkeltik a kíváncsiságomat, azok anyám hangyái. Mindig kedvet kapok, hogy egy anyakirálynőt szerezzek közülük, de sosem sikerül.
