Szükségét éreztem, hogy felkeressem az ismerősök által javasolt nőgyógyászt, aki a belvárosban praktizál. Életünkben először kipróbáltuk az ambergi buszjáratot is, mert hatalmas a hó, és babakocsival rémálom besétálni a városba, szánkóval meg nem akartam olyan messze menni. Ismételten csak azt kell mondanom, nagyon kellemesen csalódtam. Bár kétség kívül szinte szerelmes lettem az otthoni szülészorvosomba, aki fanyar humorával, karakterével igen egyedi jelenség, az itteni orvos egy megtestesült biztonság. Angolul folyt a társalgás. A váróban külön játszószoba gyerekeknek. Ruhaszekrény a kabátoknak. Az orvos nagyon figyelmes és nyugodt figura volt, aki vidáman mosolygott a gyerekre, és a vizsgálóban is igyekezett játékot találni számára. Mindehhez az élményhez képest nem is volt kifizethetetlen, bár tény, hogy német egészségbiztosítással mindez díjmentes lett volna.
Jó hangulatban távoztunk, és a főutcán beugortam egy csomag csokiért. Kaptunk a csoki mellé két egyéb kicsi csokit is, csak úgy, a gyereknek nasi címszó alatt. Az eladó arcán mosoly. Meghatódtam. Ez most karácsony előtti hangulat? Mert ha nem is, nekem az lett tőle. Betértem a patikába kiváltania receptet. A gyógyszer mellé megkérdezte a néni adhat-e szőlőcukrot? Persze! A zacsit mikor itthon megnéztem, nem gyógyszeres zacskónak, hanem mikuláscsomagnak tűnt. Egy marék szőlőcukor,papírzsepi, egy kalendár és egy helyre is mécsestartó is várta az előkerülést. Olyan vidám voltam mire kiértem a várfalon, hogy elhatározta, ünneplünk. Betértünk hát Didáal a közelünkben nemrég nyílt indiai étterembe. Már hétvégén voltunk ott családostul, és nagyon elégedettek voltunk. Most is tejben-vajban fürösztöttek mindkettőnket. Dida kapott egy kis csomag gumicukrot, amit egyből meg is evett, mert a pincér felbontotta, és előétel gyanánt egy kistányérban elé szervírozta. Azért mondom így, mert tényleg így volt. Nem csak úgy elé tette, hanem előzékenyen meghajolt Dida előtt, elragadóan mosolygott, és elé tálalta a gumicukrot. Dida érezte, hogy most aztán érte van minden, és a lehető legbájosabb énjét mutatta a fiatal indiainak. Amikor elfogyott, vidáman elkurjantotta magát: Elfogyott a félpénzem!
Fuldokoltam a nevetéstől. Láttam már, ezentúl nem én vagyok a férfiak gaz csábítója. Ez a lány messze túltesz rajtam. Megkaptam az ebédemet, és nagyban nekiálltam falatozni, Didának is merítettem egy adag rizst, mikor ismét odajött hozzám a pincér és udvariasan megkérdezte, hozhat e egy kevés ennivalót külön a gyerek számára. Nagyon meglepődtem a kérdésen, de gondoltam, egye fene, ki tudom fizetni, hozzon. Feltálalt a gyereknek valami nem fűszeres, nem csípős csirkehúst, ami annyi volt, mint az én adagom fele. Hozzáteszem, én a fél adagomtól jóllaktam. Dida nem akarta megkóstolni, nagyban belefeküdt arccal a rizsbe és úgy evett. Vagy kézzel szórta a szája felé a rizsszemeket, meg hasonló malacságokat művelt evés címszó alatt. A hús és a kenyérlepény nem nyújtott ennyi szórakozást, ezért rá se nézett. Én viszont rá is néztem, rá is haraptam, és olyan mennyei volt, hogy meg is ettem, az enyémet pedig elcsomagoltattam otthonra. Had örüljön az ember, hogy meleg vacsorát kap. Ez a nap tényleg karácsonyi hangulatban telt, hiszen a következő ajándék a számla volt. Nem számolták fel a gyerek ételét, sőt, kaptam 20 % kedvezményt. Előzékenyen a 20 %-ot odaadtam borravalóként, amit zavartan vissza akarat adni, hogy elnéztem a számlát. :) Nem néztem el, közöltem. Erre Dida kapott még egy adag gumicukrot. A nap további részéről nem tudok igazán beszámolni, mert hazaérve mindketten aludni tértünk, és csak késő délután ébredtünk fel a sok élmény után.
