Nem voltam egyik nap jó passzban, ezért éppen elmélyültem a szoba közepén a szőnyeggé válás fortélyaiban, miközben hagytam a gyereket zsebtolvajosdit játszani. Telepakoltam a nadrágzsebemet ruhacsipeszekkel, ő pedig, egyenként kilopkodta onnan azokat. Nem lehetett elég nagy kihívás számára a feladat, mert mindeközben lelkesen gyakorolta rajtam az ősi tadzsik 5 pontos akupunktúra fogásait. Aki nem tudná, ez egy 14. századi kínzásmód, amivel a harctéren gyors információt csikarhattak ki az ellenből. Magyarra fordítva, én a „juj-de-fáj” öt pontnak nevezném. Fogalmam sincs, hogy Dida honnan tudja hová kell támaszkodnia, de minden alkalommal tökéletesen eltalálja a gyomorszájamat, a borda közti izmomat, hogy alig bírok lélegezni, és egyéb igen érzékeny helyeket a testemen, amikről addig nem tudtam, hogy így tudnak fájni.
Eljött a körömvágás ideje is. Itt most felteszem a kérdést: Ki vágott már egy éves gyereknek körmöt? A feladat lehetetlenségét tekintve akár azt is kérdezhetném: ki vágta már le élő hernyó csápját? Nos, ezt a feladatot minden anyuka minden héten teljesíti, nem egy, hanem húsz hernyóval. Szerintem, már csak ezért valami külön prémiumot kellene kapnunk.
Eleinte könnyen ment, megvártam, míg elalszik, és csendesebben, mint egy ninja, besurrantam, és lenyisszantottam, amit le kell. Később galád módon megtanult olyan kifacsart állapotokban elaludni, hogy csak a teljes gyerek kigobozásával juthattam közelebb a végtagjaihoz, ami minden esetben felébredéssel, és egész napos nyűgösködéssel telt. Így átszoktam a trükkökre. Eddig még soha egyik sem működött egynél többször. Néha azt gondolom, egyszerűbb lenne lerágni. Szerencsére,(vagy sajnos?) még a magamét sem tudom, hogy kell, így ez a megoldás kútba hullt.
