2009.12.09.
Néztem egy műsort a tévében, s erről jutott eszembe az én gyerekem, s annak sziporkái. Egész pontosan az a csodálatos eset, mikor is pucéran vacsorázás után nem átalt elvörösödött fejjel hörögni, s én meg rémülten visszafogni a lélegzetem. Laci közben elkészítette a fürdővizet, kiemeli a gyereket, mint Schwarzenegger, csőre töltve, fenékkel a célra (rám) irányítva, s megkérdezte: „No, milyen? Kaki vagy puki?”
S én eközben kétségbe esve kalimpáltam neki, hogy: „Ne! Ne tedd!”
De hang nem jött ki a torkomon, s ő gyanútlan magabiztossággal tartotta a gyereket, mígnem, az elsült, s az a bizonyos barna matéria, amit sosem látunk szívesen, elegánsan hármas támadást intézett, s eltalálta az étkezőszéket, a földet, a falat, s maradt egy kis torkolattűz is.
Ekkor megállapítottam, hogy a gyerek, amíg nem teljesen szobatiszta, minden helyzetben képes meglepni a szülőket a végtermékével, így vagy úgy.
